Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Soulfly: Zyoné a hazai pálya

Nyilvános a március 13-án megjelenő új Soulfly album, az Enslaved borítója, illetve a banda új felállásának első hivatalos fotója is megérkezett. Max Cavaleráék az eddigi legbrutálisabb Soulfly anyagnak ígérik a lemezt, és 2002 óta először ismét turnézni fognak vele Brazíliában is – Max fiával, Zyonnal a dobok mögött.

A Chris „Zeuss" Harris producerrel felvett anyag Max főhadiszállásán, Phoenixben került rögzítésre. A banda legutóbbi anyagához, a 2010-es Omenhez képest a felállás két poszton is változott: Joe Nunez dobost David Kinkade (Borknagar, Arsis, Malevolent Creation) váltotta, Bobby Burns basszusgitáros helyén pedig Tony Campos pengeti a négyhúrost. A Max – Marc Rizzo kreatív mag ugyanakkor változatlan.

A lemezen olyan vendégek bukkannak majd fel, mint a Devildriver frontember Dez Fafara és a Cattle Decapitation énekes Travis Ryan, de egy hegedűs is színesíti majd a hangzást az egyik dalban. Érdekesség, hogy a Max mostohafiáról, az 1996-ban meggyilkolt Dana Wellsről szóló Revengeance dalban a főnök két vér szerinti fia, Igor és Zyon is felbukkannak, az előbbi vokálozik, utóbbi dobol. Max másik mostohafia, Richie szintén hallatja hangját a dalban.

A csapat tizennégy dalt rögzített a lemezhez (Resistance, World Scum, Intervention, Gladiator, Legions, American Steel, Redemption Of Man By God, Treachery, Plata O Plomo, Revengeance, Chains, Slave, Bastards, Soulfly VIII), de ezek közül csak tizenegy kerül fel a sima verzióra, három a különböző speciális kiadások bónuszaként szerepel majd. Az első videoklip a World Scumra készül majd.

A Soulfly február végén kezdi meg a turnézást Brazíliában: Maxék 2002 óta nem játszottak a frontember szülőhazájában. Érdekesség, hogy ezen a körúton Cavalera elsőszülött fia, Zyon dobol majd a zenekarban, aki tavaly már beugrott a bandába egy belga fesztiválfellépés erejéig. Zyon többek között arról is közismert a metal világában, hogy a Sepultura klasszikus 1993-as Chaos A.D. nagylemeze az ő méhen belüli szívhangjaival indult.

 

Hozzászólások 

 
+1 #7 Bakó Ádám 2012-01-19 19:44
a figura feje tisztára Tankard - Vol(l)ume 14 :))
a test további része pedig Sodom - Get What You Deserve :))
Idézet
 
 
#6 Kiss Gábor (Shock!) 2012-01-19 19:07
Inkább régi Voivod borítókra. Negatron meets Dimension Hatröss.
Max meg tényleg egy zsírdisznó.
Idézet
 
 
#5 M 2012-01-19 12:49
Idézet:
Szerintem egyáltalán nem hasonlít a régi Sepu borítókra


én sem ezt mondtam...
Idézet
 
 
+2 #4 Venomádi 2012-01-19 08:35
Engem a bandának a fotója inkább megbotránkoztat . Főleg Max hogy hova hizlalja még a valagát.
Idézet
 
 
#3 Bakó Ádám 2012-01-19 08:16
Szerintem egyáltalán nem hasonlít a régi Sepu borítókra (nem támadás, csak vélemény :) ) de egyszer lényleg erõst alma lett. De reménykedjünk, hátha nem ez lesz a végleges
Idézet
 
 
#2 M 2012-01-18 20:38
engem kissé a korai sepu borítókra emlékeztet
Idézet
 
 
+1 #1 matheusthemaggot 2012-01-18 19:08
Nem tudom ti hohgy vagytok vele de ez a borító ocsmányul néz ki...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.