Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Tüdőrákkal és szívproblémákkal is operálták Malcolm Youngot

0416myBrian Johnson énekes már pár évvel azelőtt is emlegette, hogy az AC/DC egyik tagjának komoly egészségügyi gondjai voltak, mielőtt kiderült volna Malcolm Young súlyos demenciája. Most kiderült: súlyos tüdő- és szívproblémákról volt szó.

Brian a Q magazinnak most elárulta: az AC/DC Black Ice turnéja után a láncdohányos Malcolmnál tüdőrákot diagnosztizáltak az orvosok, amit szerencsére még időben észleltek, így sikerült megoperálni, mielőtt áttéteket képezett volna. Ezután a szívével is akadtak problémái, ami miatt pacemakert kellett neki beültetni. A problémát azonban a demencia okozta. „Akármikor találkoztam Malcommal, mindig megkérdeztem tőle, hogy menjen-e tovább a zenekar”, tette hozzá Angus Young. „Kérdezgettem tőle is, hogy gitározgat-e, de többnyire nemleges volt a válasz. A kommunikáció is egyre nehezebbé vált vele. Egy idő után láttam, hogy amit mondok, az egyszerűen nem megy át. Így aztán magamnak tettem fel a kérdést: folytassam? Beszéltem a testvérünkkel, George-dzsal, aki mindig azt mondta: azt kell tenned, amit akarsz. Folytatni akarod? Én meg: nem könnyű ez az egész… Mire azt felelte: mindenkinél jobban ismered Malt, és ő mindig is előre akart haladni, tovább akart játszani. Így aztán úgy döntöttem, adok egy esélyt ennek az egésznek, és megpróbálom.”

Az AC/DC áprilisban kezdi meg a koncertezést a tavalyi Rock Or Bust lemez kapcsán. Első hivatalosan bejelentett fellépésük áprilisban lesz az egyik legrangosabb amerikai fesztivál, a kaliforniai Coachella egyik headlinereként, de előtte a februári Grammy-gálára is rebesgetik őket. Az európai turné májusban startol, hozzánk legközelebb az ausztriai Zeltwegben játszanak május 14-én. Magyar koncert idén sajnos biztosan nem lesz, az állomások többsége pedig szinte azonnal teltházas lett.

 

Hozzászólások 

 
#9 cápaidomár 2015-01-10 14:57
Idézet - bogar:
Idézet - cápaidomár:
Szerintetek, honnét a picsából ismerném személyesen? Illene némi szövegértést gyakorolni.
Tüdőrák, szívproblémák, demencia... Igen visszafordíthat atlannak hangzik, erre néhány ..... nekiáll oltogatni, mert nem azt írom, hogy én vagyok az első számú rajongója. Ha poénnak szántátok, akkor nem jött össze. Ez nem vicces.


Figyelj! Félreérthetően fogalmaztál. Pont úgy túlreagálod, mint akik az első posztodhoz hozzászóltak.
Béke! ;-)


Ok, valóban túlreagáltam, mert felbosszantott. Legközelebb igyekszem egyértelműbben fogalmazni. Béke a részemről is :-)
És kösz!
Idézet
 
 
+1 #8 bogar 2015-01-10 14:41
Idézet - cápaidomár:
Szerintetek, honnét a picsából ismerném személyesen? Illene némi szövegértést gyakorolni.
Tüdőrák, szívproblémák, demencia... Igen visszafordíthat atlannak hangzik, erre néhány ..... nekiáll oltogatni, mert nem azt írom, hogy én vagyok az első számú rajongója. Ha poénnak szántátok, akkor nem jött össze. Ez nem vicces.


Figyelj! Félreérthetően fogalmaztál. Pont úgy túlreagálod, mint akik az első posztodhoz hozzászóltak.
Béke! ;-)
Idézet
 
 
-2 #7 cápaidomár 2015-01-10 14:40
Szóval, a (valóban) gyengébbek kedvéért. Nem vagyok Ac/Dc rajongó, nem különösebben kedvelem amit csinálnak (nem fogott meg), de sajnálom Malcolm-ot, mert szerintem nem ezt érdemli, és nem hiszem, hogy egy ennyire súlyos állapotból már győztesen lehet kijutni.

Így képesek lesztek felfogni? Eljutott az agyatokig?
Idézet
 
 
-3 #6 cápaidomár 2015-01-10 14:17
Szerintetek, honnét a picsából ismerném személyesen? Illene némi szövegértést gyakorolni.
Tüdőrák, szívproblémák, demencia... Igen visszafordíthat atlannak hangzik, erre néhány ..... nekiáll oltogatni, mert nem azt írom, hogy én vagyok az első számú rajongója. Ha poénnak szántátok, akkor nem jött össze. Ez nem vicces.
Idézet
 
 
-3 #5 cápaidomár 2015-01-10 14:12
Jézusom, ezt a hozzáállást. A zenéjét nem kedvelem, nem őt magát - basszus, ez elképesztő.
Idézet
 
 
+3 #4 Béla 2015-01-09 18:55
Mondjuk ha belegondolok sok ember nekem se szimpi csak úgy a pofája után, tehát én se vagyok különb.
Egyébként a legjobbakat Malcolm Youngnak.
Idézet
 
 
+2 #3 Béla 2015-01-09 18:53
Idézet - Twain:
Mit nem lehet kedvelni Mal-on? :o fel fog ha tat lan! :OOOO

Gondolom személyesen ismeri onnan az unszimpátia.
Idézet
 
 
+7 #2 Twain 2015-01-09 17:04
Mit nem lehet kedvelni Mal-on? :o fel fog ha tat lan! :OOOO
Idézet
 
 
-19 #1 cápaidomár 2015-01-09 10:45
Ebből már nincs kiút. Sajnos. Sose kedveltem igazán, de kár érte :-(
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.