Mindössze négy hónapja jelent meg a Perihelion új lemeze, a Zeng, de a csapat hamarosan mégis új EP-vel jelentkezik. Ennek címe Hold lesz.
Az Apathia Records jelenteti meg a Perihelion Hold című, új minialbumát május 20-án. A friss kiadvány három új dalt rejt Vasvári Gyuláéktól, illetve a Twin Peaks soundtrackjéről ismerős Sycamore Trees feldolgozása is szerepel majd rajta. A három friss darab címe Feneketlen, Szárnyakon és Hold. A kiadvány digipak CD-n, illetve digitálisan kerül forgalomba.
A Perihelion két évvel ezelőtt debütált egy Nap fele néz című, igen jól sikerült EP-vel új nevén, hiszen a formáció az egykori Neokhrome-ból alakult át. A névválasztás nem volt különösebben meglepő, mivel a 2012 végén kiadott album, amely a Neochrome-ként produkált előzményeket is tekintetbe véve már a harmadik nagylemezük volt, Perihelion címmel jött ki. A zeneileg a korábbi iránytól némiképp elkanyarodott, egyedi black metalban utazó formáció azóta kultikus tiszteletre tett szert idehaza és külföldön is.