Shock!

A népzenét a grunge-dzsal és még ki tudja, mivel vegyítő Aebsence fantasztikus zenekar. Abban a tekintetben legalábbis mindenképpen, hogy zömmel el sem hiszi az ember, hogy még léteznek egyáltalán, és amikor éppen igen, akkor is inkább távol maradnak a reflektorfénytől. Tavaly év végén megjelent végre szürreális történetük harmadik teljes értékű kiadványa, egyelőre az is csak digitális verzióban, azóta pedig újra dermedt csend üli meg körülöttük a vidéket. Az egyetlen, aktuálisan kézzelfogható történésre április 13-án kerül sor, amikor végre megmutatják magukat a tágabb értelemben vett közönségüknek is a TRIP Hajón, az Ørdøg vendégeként. Budai Péter énekessel ez alkalomból beszélgettünk a létezés törékeny művészetéről.

A remekül sikerült hármas lemez kiadása után szokásotok szerint eléggé eltűntetek. Volt ugyan egy „nyilvános próbának" nevezett lemezbemutató, és itt van a kanyarban a tripes koncert is az Ørdøg vendégeként, ezen kívül viszont számíthatunk-e még bármilyen megmozdulásra tőletek? Egyáltalán, hogyan élitek meg manapság a koncertezést?

Budai Péter: Az a baj, hogy repül ez a rohadt idő. Néha ráeszmélünk: „Azt vágjátok, hogy már egy éve vettük fel a lemezt?", „Tényleg! Mintha múlt héten lett volna.". Sajnos sokkal gyorsabban repülnek a hónapok, mint az Aebsence biológiai órája ketyeg. Ez a világ baja. Jelen pillanatban az egyetlen biztos pont az áprilisi koncert az Ørdøggel és az Uzipovval. Más tervünk egyelőre nincs.

A friss anyag hozta lendület meddig tarthat ki, mire lehet elég?

B.P.: A következő lemezig. ahogy eddig is, ami egy-tizenöt éven belül bármikor várható. Csak győzzétek kivárni! (mosolyog) Igazat szólva nem éreztem nagy lendületet soha. Lejárunk próbálni, ha van új ötlet, akkor számmá gyúrjuk, és még szeretjük csinálni. Erről szól az Aebsence, és mindig is erről szólt. Ha esetleg bármikor úgy tűnt, hogy lendületesebben haladunk, az csak azért volt, mert épp több figyelem irányult ránk. Pontosan ugyanúgy csinálunk mindent mint mondjuk 15 éve, csak akkor egy kicsit többen írtak rólunk, egy kicsit több helyre hívtak koncertezni. Legfeljebb annyi változott, hogy a külföld felé nem mozgunk egyáltalán, de a hozzáállásunk és a munkatempónk semmit nem változott, és szerintem nem is fog.

Sokan vagyunk, akik állhatatosan reménykednek abban, hogy egyszer kézzel fogható valósággá válik az utóbbi két lemez. A fizikai kiadással kapcsolatban alakul bármi konkrétum?

B.P.: Szerintem a fizikai formátumnak nincs nagy jelentősége manapság. Vannak a bandán belül is, akiknek jól esne, és biztos lenne pár ember, aki megvenné, de ezen a szinten szerintem senkinek nem éri meg befektetni ilyesmibe.

Aktuális téma a koncepcióváltáson átment, jóval szélesebb merítésből dolgozó A Dal című tévéműsor, ahová szerintem ti is könnyen beférnétek , hiszen befogadhatóság, dallamok terén sosem álltatok rosszul. Mit gondoltok erről, illetve az AWS nagy médiafigyelmet kapott idei szerepléséről ezen a vonalon?

B.P.: Személy szerint valahol a második-harmadik Megasztár környékén meguntam a tévés tehetségkutatókat, úgyhogy nézőként sem tudnak lekötni, nemhogy bármelyikben bohóckodjak nézői szavazatokért. A neten azért eljutnak az emberhez a hírek, és hallottam, hogy valami keményebb vonalon mozgó banda nyerte meg a válogatót, de nem ismerem őket, és a számot sem. Mindenesetre jó dolog, hogy helyet kapnak ilyen stílusú bandák is. Tök jó, hogy Magyarországot most egy rockzenekar képviseli.

Érnek-e még benneteket friss hatások akár a dalszövegek, akár a zene terén, vagy dalszerzéskor rendszerint a régi kapukat nyitjátok meg magatokban?

B.P.: Egész biztosan jönnek friss hatások is. Nem faljuk nagykanállal az újdonságokat, de hallgatunk újabb bandákat és más műfajokat is, és ezek talán valamennyire hatnak a zenénkre. Itt van például ez a... Bitlisz, vagy hogyishívják. (mosolyog)

Ha létezik ilyen, meglátásod szerint milyen ívet ír le az Aebsence-története, és jelenleg hol tartotok ezen az íven?

B.P.: Lehet megkeseredettségnek is titulálni, de rég túl vagyunk azon, hogy komolyabban érdekeljen bennünket, hogy fel vagy lefelé halad a szekér. Csináljuk, amit szeretünk, a zenélést, nóták összerakását a próbateremben, és kevésbé szívesen, ami ezzel jár: a koncertezést.

Amit ti műveltek, az számomra a népzene könnyűzenébe történő beemelésének egyik legtisztább, leghitelesebb módja. Hogy lehet ma autentikus módon közelíteni ehhez a sokak által megerőszakolt kérdéshez?

B.P.: Úgy, hogy soha nem törekedtünk rá, hogy autentikusak legyünk. Nem kell rágörcsölni! Autentikus népzene rock-metal alapokra ültetve számomra unalmas, sablonos. Nálunk mindig is csak egy íz, ahogy mondani szoktuk: fűszer volt ez. Már az első albumnál is, csak a kiugró pontjait jelentette az anyagnak, és volt, hogy csak népies hangzású, de általunk írt sorok szerepeltek az eredeti népdalszöveg mellett. Mostanra pedig már egy eredeti népdalsor sincs a szövegekben, de a megfogalmazásmódjuk, fordulataik és nyelvezetük sok helyen azokra hasonlít. Ez adja azt az ízt. Ha nagyképű akarok lenni, akkor ezek modern hangszerelésű népdalok a 2010-es évekből.

Az új dalokkal kapcsolatos legnagyobb újdonság talán a tisztán magyar dalszövegek használata. Ehhez mennyire kellett „megerőszakolni" a csapat többi tagját, mennyiben volt ez közös, előre meghozott döntés részetekről?

B.P.: Kénytelenek voltak tartani a szavukat, mert már a második lemeznél előhoztam ezt a témát, és bár akkor jórészt még félresöpörték, volt egy ígéret, hogy a hármasnál megpróbáljuk full magyarul. Ugye a kettesre két teljesen magyar nyelvű dal került fel, ami úgy volt lehetséges, hogy egyszerűen magyar szöveget énekeltem rájuk próbákon. Mindenkinek tetszett, de tudtomra adták, hogy ez a két dal oké, de most nem ez az út, úgyhogy majd legközelebb. Hát, eljött a legközelebb. Mindenki szerint jó döntés volt, beleértve a zenekart is.

Kik alkotják az Aebsence mai közönségét, mennyire csapódnak új arcok a régiekhez?

B.P.: Sajnos az eladásokból nem tűnik ki, hogy pontosan kik hallgatnak, koncertre meg legfeljebb az említett „nyilvános próba" volt az egyetlen példa az elmúlt négy évben, amire a régi arcokat hívtuk, így elég kevés a visszajelzésünk a közönség összetételéről. A visszajelzésekből az látszik, hogy van egyfajta megújulás is, de nagy általánosságban szerintem a közönségünk nagy része az idősebb korosztályból kerül ki. Tisztelet a kivételnek!

Eljut-e az Aebsence híre külföldre, és ha igen, milyen visszajelzések érkeznek?

B.P.: Valamilyen formában eljuthat, de szerintem a magyar nyelvű szövegek miatt még inkább elvágtuk magunkat attól az iránytól. Nyilván nem lehetetlen akár magyar szöveggel befutni külföldön, de nehezebb, és nem is keressük ezeket a lehetőségeket.

Az újjáalakulások korát éljük, titeket mennyire izgatnak fel ezek az olykor nagyon jól elsülő, olykor pénzszagú nosztalgiakörök mások részéről?

B.P.: Most próbáltam végigpörgetni, hogy milyen újjáalakult zenekarok jöhetnének szóba nálam, de egy sem ugrott be a közelmúltból, úgyhogy egész nyugodtan mondhatom, hogy kicsit sem izgatnak fel.

Egy hosszabb útra, neadjisten egy nagyobb utazással járó koncertre mit visztek magatokkal a szükséges felszerelésen kívül?

B.P.: Ilyesmire rég nem volt példa. Korábban általában egy kis bor volt az extra útitárs, manapság az életkorunkból adódóan szerintem valamilyen egészségügyi termék... Na meg egy kis bor. (mosolyog)

Melyek voltak 2017 legemlékezetesebb pillanatai számotokra, akár zenei, akár egyéb, személyes téren?

B.P.: Nekem a lemezfelvétel, és végre egészben hallani a kész anyagot. Előtte is tudtuk, de akkor nyilvánvalóvá vált, hogy világméretű, új mérföldkő született a rockzene történetében. Ez mondjuk olyasmi mérföldkő, mint az óceánok alatt húzódó óriási hegységek: lehet, hogy nagyobbak a szárazföldieknél, de szarabb a marketingjük.

Az Aebsence április 13-án Budapesten, a TRIP Hajón koncertezik az Ørdøg és az Uzipov társaságában. Részletek itt.