Shock!

Alex Holzwarth a fiatalabb generációk számára elsősorban alighanem a Rhapsody soraiból ismert, pedig a 49 éves, német születésű dobos háta mögött már egy sor káprázatosan jó album állt a Sieges Evennel, amikor az ezredforduló környékén csatlakozott az olasz heavy metalosokhoz. Alex jelenleg főállásban a Serious Black sorait erősíti, de az évek során dolgozott a Paradoxszal, az Avantasiával és az Angrával is, jövőre pedig ismét eljut Magyarországra a Rhapsody speciális búcsúturnéja keretében. A Serious Black szeptemberi budapesti bulija előtt ültünk le vele egy kis beszélgetésre.

Elég komoly tempót diktáltok a Serious Blackkel, hiszen három év alatt három nagylemezetek jelent meg.

Olyan ez, mint a '80-as években, amikor a bandák évente adtak ki új lemezt, és frissiben meg is turnéztatták őket. Szerintem így lehet a legjobban, leggyorsabban nőni, fejlődni. Ráadásul a rajongóknak is jó, ha a kedvenceik gyakran jönnek ki új zenékkel. Ha van új cucc, akkor újra tudsz turnézni, találkozni a rajongókkal.

És mit szól mindehhez a kiadótok?

Ők örülnek neki, mert látják, hogy keményen dolgozunk. A legtöbb banda folyamatosan azt mondogatja a kiadójának, hogy három-négy évre van szüksége egy-egy új anyaghoz, nálunk viszont nagyon gyorsan megy a dalszerzés. Ráadásul a Magichez készült egy akusztikus lemez és egy koncertfelvétel is, úgyhogy tulajdonképpen három anyagon dolgoztunk most egyszerre. A következő felvétel ehhez képest tuti, hogy nagyon nyugis lesz. (nevet)

Jól is fogynak a lemezek?

Igen. Persze mindig lehetnének jobbak a számok, de az új albummal kifejezetten elégedettek vagyunk. Néhány jó listás helyezést is elértünk, Németországban például bekerültünk az első ötvenbe, szóval minden rendben.

A dalszerzésben részt veszel amúgy te is?

Megvannak a fő dalszerzőink, és ugyan néhány dallam néha tőlem is érkezik, az új lemezen csak a ritmusok kitalálásában vettem részt. Általában úgy működik nálunk a dolog, hogy mindenki ötleteit kipróbáljuk a próbateremben. Én kitalálok valamilyen ritmust, arra pedig a többiek kezdik el rájátszani a témáikat, és a végén összejön belőle egy dal. Szóval én is részt veszek a kreatív folyamatokban, de általában csak a ritmusalapok jönnek tőlem. Ugyan Urban, Mario és Dominik írja a legtöbbet, de mindenki be van vonva a kreatív folyamatba is.

Játszol más hangszeren is a dob mellett?

Nem, és teljesen elégedett is vagyok a dobolással. Annyi stílus, annyiféle technika van a dobolásban, amit meg lehet tanulni, hogy nem érzem úgy, feltétlenül más hangszerek felé kellene nyúlnom. Tulajdonképpen egyébként is mindegy, min játszol, a lényeg úgyis a zene szeretete, a koncertek, ahol kommunikálsz a közönséggel, ahol áramlik az energia.

Tanultál egyébként dobolni?

Igen, persze. Mikor még a Sieges Evennel játszottam, Frankfurtban tanultam egy évet, egy nagyon jó oktatótól. Utána viszont egyedül képeztem magam, és az első három Sieges Even-lemezt így is vettük fel. Én találtam ki a dolgokat, kísérleteztem ki mindent, végül azonban eljutottam egy pontra, ahonnan egyszerűen nem tudtam tovább fejlődni. Így aztán megint csak elmentem egy dobsuliba, ahol rengeteget tanultam a technikáról, az izmok helyes mozgatásáról, lazításáról. Pontosan úgy, mint a sportolóknál. Itt is rengeteget fejlődtem. Most pedig már évek óta tanítok én is a Drummer's Focus nevű intézményben, Münchenben, és imádom, hogy átadhatom azt a tudást, amit az évek alatt összeszedtem.

Ha már szóba került a Sieges Even, beszéljünk bővebben a zenekarról. Hogy indultatok anno?

Kezdetben egy másik csapatban játszottam, miközben a tesóm, Oliver és a gitáros, Markus Steffen összehoztak egy csapatot Sodom néven, úgyhogy egy rövid ideig két zenekar működött Sodomként Németországban. Ebben aztán jöttek-mentek a különböző gitárosok és énekesek, míg végül rátaláltak a vokalista Franz Herdére, dobosuk viszont még mindig nem volt. Így aztán megkértek engem, hogy segítsem ki őket, és már az első perctől tök jól muzsikáltunk együtt. Nagyon élveztük ezt az időszakot; fiatalok voltunk és hirtelen belecsöppentünk ebbe a kazettaküldözgetős világba. Az első demónkból kapásból 500 példány ment el, naponta jártunk a postára, és így az első kiadónk, a Steamhammer is hamar bejelentkezett.

Eleve az volt a célotok, hogy ilyen technikás, komplex zenét játsszatok?

Igen, ugyanis valami mást akartunk csinálni, mint az átlagos csapatok. Akkoriban még nem az volt a helyzet, mint manapság, hogy minden van, mindent megírtak már és mindenféle stílust játszik már valaki. Eldöntöttük, hogy nem lesznek egyszerű riffek, kórusok, csak tördelt ritmusok, és egyébként is mindent máshogy fogunk csinálni, mint a többi zenekar. Olyan komplexek akartunk lenni, amilyenek csak tudtunk, ehhez pedig az olyan csapatok adták az inspirációt, mint a Watchtower és a Rush vagy a német bandák közül a Mekong Delta.

Mennyi idős voltál ekkor?

16-17 éves lehettem, de az első lemez megjelenésekor is csak 20 voltam.

Két lemez után énekest cseréltetek, a zene pedig egyszerre sokkal dallamosabb irányt vett.

Ennek hátterében az állt, hogy Markus, a gitárosunk már nem igazán lelkesedett a thrash metalért, így ő nyilván szerette volna, ha az első két lemez akkoriban techno-thrashnek nevezett vonalát magunk mögött hagyjuk. Az énekesünk, Franz hangja viszont nem volt megfelelő az új típusú zenéhez, így váltanunk kellett. Ez egy igen nehéz és szomorú döntés volt, de muszáj volt meglépnünk, és úgy gondolom, a Sense Of Change nagyon jól is sikerült, Jogi Kaiser személyében pedig egy remek énekest találtunk. Szerencsére Franzcal sem romlott meg emiatt a viszony, a mai napig a legjobb barátom. Jogi remek énekes volt, hatalmas dallamokat énekelt fel, viszont nem igazán akart énekes lenni. Játszott musicalekben is, és sokkal inkább színészként képzelte el magát, így aztán újabb két lemez után megint váltanunk kellett. Rendes srác egyébként, nincs köztünk harag, bár mostanában nem beszéltünk, így azt sem tudom, mit csinál manapság. Franznak viszont civil melója van Münchenben, szóval ő sem nagyon ér rá zenekarozni. A Sieges Evennek meg amúgy is vége.

Szóval akkor ne is számítsunk újjáalakulásra?

Ezt sosem lehet tudni, hiszen egyszer már visszatértünk 2003-ban, és azok nagyon jó évek is voltak. Ráadásul jó lemezeket is írtunk. Most viszont úgy látom, értelme sem lenne. Az utolsó két albumból is elég jó mennyiséget adtunk el, a koncertekre viszont valamiért nem jöttek el az emberek. És ez egy kicsit a mi kapcsolatunkat is megmérgezte. Számomra a zenélés lényege, hogy az ember a barátaival áll ki a színpadra és egy jót bulizik velük. Ha ez nincs meg, a magam részéről értelmetlennek látom csinálni.

Kivel romlott meg a viszonyod a bandában?

Egy bandában a zenei kérdéseken kívül egy csomó más tényező is keveredik. Ott vannak az eltérő személyiségek, az üzleti oldal is. Az egyik tag többet akar turnézni, a másik elégedett azzal, ahol épp álltok, és ezeket a tényezőket kell valahogy össze kell hangolni. A végén pedig ez már nem sikerült a Sieges Evenben, ezért oszlottunk fel.

Visszatérve Jogira, ő tehát csakis azért szállt ki, hogy színész lehessen?

Mikor elkezdtünk dolgozni a Sophisticated lemezen, illetve az azt megelőző demón, Jogi még a zenekar tagja volt. Sőt, egy időben csak hárman voltunk a bátyámmal, Oliverrel és vele, mert új gitárost kellett találnunk Markus helyére. Mikor Markus utódja, Wolfgang Zenk megérkezett, Jogi még mindig velünk volt, és eleinte minden rendben is ment. Aztán mégis kiszállt, amiben talán az is benne volt, hogy nem tetszett neki, hogy Markus kilépésével a dallamosabb irány is egy kicsit háttérbe szorult.

Végül két lemezzel később, az Uneven után oszlottatok fel először. Miért?

Az Uneven és elődje, a Sophisticated eléggé hasonlóra sikerült, annak ellenére, hogy korábban a zenekarra mindig az volt a jellemző, hogy minden egyes új lemezzel valami mást csináltunk. Mikor aztán leültünk, hogy megírjuk a következő anyagot, egyszerűen nem jöttek elég jó ötletek. Minden riff, minden dobtéma olyannak tűnt, mint amit már korábban megírtunk. Sokat dumáltunk erről akkoriban és végül úgy döntöttünk, hogy ideje abbahagyni a zenekart. Ráadásul az Uneven turnéja sem ment jól, ha pedig annyi melót teszel egy zenekarba, mint mi – még ekkoriban is heti ötször próbáltunk -, az ilyesmi elég kiábrándító tud lenni. Ráadásul akkor még internet sem volt, így sokkal kevesebb pozitív visszajelzés jutott el hozzánk. Fogalmunk sem volt róla, hogy ennyi fanatikus rajongónk van a világon. Ha akkor is lett volna már internet, lehet, hogy sosem oszlunk fel. Ugyanis zenészként rengeteg erőt tudsz meríteni az emberek reakciójából, abból, ha mosolyognak a koncerteken, ha megírják, hogy valami pozitívat adtál az életükhöz.

Hogy lett ebből újjáalakulás 2003-ban?

2003-ban volt? Igazából fogalmam sincs a dátumokról. Tulajdonképpen nem is oszlottunk fel, csupán szünetet tartottunk. Wolfgang például folytatni akarta a bandát, én meg már aznap felhívtam Markust, hogy megvolt az előbb említett zenekari megbeszélés. Markusszal és Oliverrel aztán meg is csináltuk a Val' Paraisót, meg voltak más közös dolgaink is, de tulajdonképpen valahol mindegyik a Sieges Even volt. Szóval tulajdonképpen nem álltunk le, csak a név változott. Nem zárom ki, hogy valamikor újra összejövünk, de mostanában biztos nem kerül rá sor. A 2018-as atlantai ProgPowerre például felkértek minket, de visszautasítottuk az ajánlatot. Ha jól el akarjuk játszani a dalokat, akkor annyi időt és energiát kellene beletennünk a felkészülésbe, hogy egyszerűen nem lenne értelme egyetlen koncert miatt. Mivel pedig mindenki elfoglalt a saját dolgaival, többre nem lenne idő. Persze megértem, hogy sokan szeretnének látni minket, hiszen én is láttam a Fates Warningot most John Archcsal, és hatalmas élmény volt. Látszott rajtuk, hogy összejöttek, és megünnepelték az első anyagokat, és ez így teljesen rendben is van.

Markusról tudsz valamit?

Van egy bandája Subsignal néven, és ugyan találkoztunk egyszer a Drummer's Focusban pár éve, nem sokat hallottam felőle mostanában. Igazából nem nagyon keresem a régi tagokat, ahogy a lemezeket sem hallgatom. Túl sok érzelem köthető hozzájuk.

Mi újság a testvéreddel, Oliverrel?

Ő a Rhapsody Of Fire-ben volt tag, de pár éve kilépett. A Rhapsodyval pedig épp most csinálunk egy reunion turnét, Alex Staropoli nélkül. Luca Turilli, Fabio Lione, Dominique Leurquin és Patrice Guers viszont részt vesz benne, meg persze én is. Alex Staropoli azonban nem akart turnézni, úgyhogy billentyűs nélkül játszunk. Úgy döntöttünk, hogy tiszteletben tartjuk Alex döntését, és nem veszünk be senkit a helyére, gépről mennek majd a témái. Szerettük volna megünnepelni az első lemez huszadik évfordulóját, a rajongóknak pedig nagyon bejött az ötlet. Az önálló turné mellett egy csomó fesztiválon is felléptünk, és jövőre is folytatjuk a koncertezést, utána viszont leáll a zenekar.

Van most aktív projekted a Rhapsody és a Serious Black mellett?

Igazából Luca Turilli's Rhapsody a nevünk, és pont azért döntöttünk a befejezés mellett, mert már elég nehéz követni, hogy hány Rhapsody is létezik. Rajongóként sem szeretem az ilyesmit. Ha egy zenekarból két-három verzió is működik, az sosem jó. Ez a turné viszont egy tökéletes lezárása lehet a zenekarnak. Én tizenhét éve vagyok a bandában, Fabio még régebben, most pedig máltóképp megünnepeljük, amit közösen létrehoztunk. Amiatt pedig mindenki nagyon boldog, hogy annyi év után Lucával közösen tehetjük mindezt. Számomra ezzel le is zárul a Rhapsody története, ami ugyan egy kicsit szomorú, viszont azt sem zárom ki, hogy a jövőben újra összejövünk majd valamikor. A kérdésre visszatérve, néhány stúdiós projektben részt veszek időnként. Van most egy paraguayi csapat, akiknek a lemezén játszom, aztán ott a tesómmal közös bandánk, a nem túl aktív Abracadabra is. Szeretek ilyen alkalmi dolgokkal is foglalkozni, de sajnos többre nincs időm.

A '90-es évek végén a Paradoxba is beszálltatok Oliverrel, de végül nem maradtatok sokáig. Mi történt?

Ez egy nagyon jó kérdés, én sem tudom. Szerintem kifejezetten jó lemezt készítettünk együtt, és a stúdióban is igazi zenekarként működtünk, minden rendben volt. A Collision Course megjelenése után aztán vártuk, hogy koncertek is legyenek, Charlie Steinhaer (a Paradox főnöke – K.G.) azonban lebetegedett, így nem történt semmi. Mikor pedig meggyógyult, valamiért egy teljesen új felállást hozott össze. Igazából sosem mondta el, hogy miért. Később aztán meg akartuk csinálni a Collision Course Reloadedot, a 2000-es album egyfajta folytatását, de ez végül nem jött össze. Csak pár hónapig tartott ez az időszak, és igazából nem is bánom, hogy nem lett belőle semmi. A Paradox alig koncertezik, én viszont nagyon szeretek élőben játszani.

Ha csak egy dalt kellene választanod, ami személyes okokból a legfontosabb számodra, melyik lenne ez?

Ha hallgatnám a régi lemezeimet, biztos, hogy egy csomó beugrana, amik nagyon személyesek számomra, meg olyanok is, amikben a legtöbb részt írtam én. Emlékszem ugyan az összes dalra, de nem tudok választani, mert túl sok van belőlük. (nevet)

Mi az élet értelme?

Valami olyasmi, hogy éld boldogan az életed, és tégy meg mindent, amit még több örömöt okozhat. Számomra pedig a legnagyobb öröm az, hogy csodálatos gyermekeim vannak. Élvezd az életed, mert amúgy is túl rövid.

Alex Holzwarth a Rhapsody fentebb is említett turnéja keretében március 8-án ismét Budapesten koncertezik. Részletek itt.