Shock!

Novemberben karrierje első magyarországi koncertjét adta az amerikai power metal színtér egyik legkultikusabb és legjobb zenekara, a Los Angeles-i Armored Saint. A csapatot a közönség javarésze ma is csak névről ismeri, meg persze onnan, hogy ez volt John Bush és Joey Vera eredeti zenekara, ám mint az A38 Hajón adott buli, illetve a legutóbbi Win Hands Down lemez is fényesen igazolta, a Saint ma is a műfaj abszolút csúcsbandáinak egyike. Az Anthraxet is megjárt Bush mesterrel a koncert előtt ültünk le beszélgetni.

Rég jártál felénk...

Örülök, hogy végre újra Magyarországon léphetek fel, évezredek óta nem voltam ugyanis itt. Ha jól emlékszem, 2003-ban jártam utoljára az országban, amikor az Anthraxszel játszottunk a Sziget fesztiválon. Igazság szerint tudom, hogy előtte is léptünk fel itt, arra a bulira viszont sajnos egyáltalán nem emlékszem. (A Szigeten valójában 2004-ben játszott az Anthrax, 2003-ban pedig a Summer Rocks fesztiválon léptek fel – a szerk.) Pedig elég jó a memóriám a koncertekkel kapcsolatosan, ahogy arra is emlékszem, hogy 1996-ban jártam itt először.

Most viszont az Armored Sainttel érkeztél, amelyik csapat még sosem játszott Magyarországon. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg promoter le akart titeket szervezni ezzel a programmal, mégis elég rövid ez a turné. Miért?

Kaptunk egy meghívást egy német fesztiválra, és igazából mindössze e fellépés köré akartunk leszervezni egy kisebb európai kört. Ha jól emlékszem, Tracy, Joey Vera felesége dobta be az ötletet, aki a Metal Blade vezetőségének tagja. Azt mondta: ha már turnéra mentek, miért nem csináltok valami különlegeset? Miért nem játsszátok el a Symbol Of Salvation lemezt? Igazság szerint már korábban is gondolkodtunk azon, hogy jó lenne valamelyik lemezt elejétől a végéig eljátszani élőben, de sosem történt meg. A Symbol viszont tökéletes választásnak tűnt. A karrierünk közepén adtuk ki, és jó lemez, ami élőben is remekül működik. Nagyon jól érezzük magunkat, mikor estéről-estére eljátsszuk, és a közönségnek is tetszik. Mivel pedig a lemezen különböző hangulatú dalok vannak, élőben is izgalmas, változatos a műsor.

Nem gondoltatok arra, hogy felvegyétek valamelyik bulit, vagy a turné kapcsán újra megjelentessétek a lemezt egy speciális kiadásban?

Az amerikai bulik közül egy csomót felvettünk, úgyhogy ha vége ennek a körnek, azzal fogunk foglalkozni, hogy visszanézzük ezeket a koncerteket, ki akarunk ugyanis adni egy DVD-t. Még sosem volt igazi, profi koncertfilmünk, úgyhogy az elsődleges cél most a DVD kiadása.

Ha már az élő cuccokról beszélünk, a legutolsó kiadványotok a Carpe Noctum volt, ami ugyan egy élő anyag, de csak nyolc dal hallható rajta.

Igazából nem is akartuk azt hivatalos koncertanyagként megjelentetni, csak egy hirtelen ötlet volt az egész. Összesen két koncertet vettünk fel, és ezek legjobb pillanatait válogattuk össze. Az egyik Wackenben volt, ahol összesen 50 percet játszottunk, a másik pedig egy schaffenburgi önálló koncert. Jobbnak tűnt kevesebb, de igazán jól előadott dalt feltenni rá, mint egy hosszabb anyagot kiadni, gyengébb előadással. (nevet) Igazából inkább csak egy hosszabb EP-nek nevezném.

Akkor ez tehát inkább egy hivatalos bootleg kiadvány?

Oké, ezzel az elnevezéssel kiegyezem. (nevet)

Hallottam pletykákat arról, hogy jövőre jön egy új Armored Saint-nagylemez is.

Egy tökéletes világban így is lenne, de igazság szerint annyira nem állunk jól. Még bőven a dalíró fázisban járunk. Mindannyian tudjuk, hogy az Armored Saint malmai lassan őrölnek. Eredetileg 2019 év végére lőttük be a megjelenést, de engem nem igazán érdekel, mikorra készülünk el ténylegesen, mert csak az foglalkoztat, hogy jó legyen a lemez, aztán kijön, amikor kijön. Azt szeretném, hogy amikor az emberek visszanéznek az Armored Saintre, azt lássák, hogy ugyan kevés lemezt készítettünk, de azok mind jók voltak. Ne pedig azt, hogy kiadtunk húsz közepes anyagot.

Hogy áll össze amúgy egy dalotok?

Joey vagy valaki más hoz egy ötletet, amit általában eléggé ki is dolgoz. Erre én megírom az énekdallamokat, harmóniákat, sokszor fel is demózom őket, és végül a próbateremben, együtt gyúrjuk őket készre. Persze ez nem feltétlenül praktikus, hiszen mindenkinek van élete, melója, családja, nem tudunk öt-hat órákat a próbateremben tölteni, de mégis így szoktuk meg. Persze jó lenne füvezve, sörözve órákig dolgozni a dalokkal, de mindez nem fér bele az életünkbe. Nem vagyunk már huszonévesek.

Igaz, hogy az Armored Saint volt a legelső bandád?

Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy egy korai verziója, igen. A legelső csapatomat Rhapsodynak hívták, ahol Joey-val és két másik sráccal zenéltem, és két dalt adtunk elő egy iskolai tehetségkutatón, nyilván borzalmasan. Szóval ez volt a legelső formáció, amiben benne voltam, aztán jött a Royal Decree, amiben Phil, Gonzo, Joey és én voltunk. Ezzel a csapattal már felléptünk házibulikon, feldolgozásokat játszottunk, és innen nőtt ki az Armored Saint legelső verziója, amikor Dave Prichard beszállt. Joey mondjuk időközben egy rövid időre kilépett, hogy másokkal muzsikáljon, például Tommy Lee-vel, és tulajdonképpen az ő visszatérése volt a puzzle utolsó darabja, ami ahhoz kellett, hogy megszülessen az Armored Saint.

Ha jól tudom, anno volt egy Stone Soldier nevű zenekarod is.

Nem, sosem voltam tagja annak a csapatnak, csupán felénekeltem egy vagy két dalt az egyik demójukra. Csak vendég voltam. Hallottad amúgy?

Nem, pont azt akartam kérdezni, hogy miféle zene volt ez?

Metal volt, a srácok pedig jó barátaim, így szívességből kisegítettem őket, mert épp énekest kerestek. Azt hiszem, soha nem is jelentek meg végül ezek a felvételek.

Az egész pályafutásodat végigkísérik a feldolgozások, hiszen több tribute lemezen is szerepelsz. Ennyire szereted mások dalait is énekelni?

Azt azért nem mondanám, de nincs is ellenemre az ilyesmi. Egyértelműen jobban szeretek saját dalokat írni és énekelni, de ha felkérnek valami ilyesmire, nem hisztizek miatta. Van egy csomó feldolgozás, amikre nagyon büszke vagyok, és persze olyanok is, amikre nem.

Melyek ezek?

Nem fogom elárulni neked! (nevet)

Énekelni tanultál valaha?

Igen, és a mai napig használok is egy beéneklő szalagot, méghozzá naponta. Nagyon fontos, hogy sose maradjon el. Olyan ez, mint sportban a nyújtás. Ha sportolsz, fel kell ébresztened az izmaidat, én pedig ugyanígy vagyok a hangommal. Van pár bemelegítő gyakorlat, amiket mindig megcsinálok, rögtön, miután felkeltem. Az énekórák nagyon hasznosak, de borzasztó drágák. Szóval egy idő után abbahagytam őket, de folytattam a gyakorlást az ott kapott anyagokkal. Manapság már csak az foglalkoztat, hogy minél jobban énekeljek. A bulizás, a pia már nem izgat, csak az, hogy még jobb legyek. Hogy minden este a legjobbat tudjam adni.

Játszol valamilyen hangszeren?

Nem igazán. Kicsit tudok dobolni meg basszusozni, de nem vagyok valami jó.

A Metal Allegiance mellett van még valamilyen más zenei projekted most?

Igen, ma jelent meg egy rajzfilm a YouTube-on, aminek Flex Calibur a címe. Egy rocksztárról szól, aki halála után a pokolba kerül. Én vagyok az énekhangja. Teljesen őrült cucc.

Igaz, hogy civilben reklámfilmeket mondasz fel?

Igen, a legutolsó pont egy könyvhöz készült, de igyekszem minél több ilyen melót szerezni. Viszont nehéz a dolog, mert elég komoly a konkurencia, és már nagynevű színészek is beszálltak ebbe a dologba. Robert Downey Jr.-ral vagy George Clooney-val pedig nyilván nem versenyezhetek, ha tévéreklámokról van szó. Régen a filmsztárok rangon alulinak gondolták az ilyesmit, de most már ők is csinálják, és rengeteg melót el is visznek.

Hogy kezdtél bele ebbe a munkába?

Egy barátom ügynökként ezen a színtéren mozgott, és ő vetette fel, hogy szerinte jó hangom van. Felajánlotta a segítségét, én pedig azt mondtam, oké, legyen. Rengeteg melót tettem ebbe, már vagy tíz éve csinálom. Voltam például a Burger King hangja is, és összesen több mint háromszáz reklámot csináltam meg rádióknak, tévéknek. Jó meló, szeretem.

Kérdezhetlek az Anthraxről is?

Persze.

Hogy találtak meg anno?

Azt hiszem, úgy gondolták, ideje leváltani Joey Belladonnát, és engem jó választásnak tartottak. Szóval összejöttem velük, írtunk pár dalt, és mivel ezek elég jól sikerültek, be is szálltam. Ennyi volt.

Az Anthraxnek mindig is voltak fura dal- és lemezcímei, például ott a második közös anyagotok, a Stomp 442. Elárulnád, mit jelent ez?

Jó kérdés, már nem is nagyon emlékszem. Azt hiszem, tetszett nekünk a Stomp kifejezés, mert olyan erőteljesen, férfiasan hangzott. Nem akartuk viszont, hogy pusztán ennyi legyen a borítón, mert akkoriban futott egy musical is Stomp néven, úgyhogy hozzátettük a 442-t, ami egy autómotor-típusra utalt. Simán csak jól hangzott, ennyi. De elárulom azt is, hogy a következő lemezen a 604 egy igazán kövér nőről szól, akiről egy újságban olvastunk. Ez a nő panaszkodott a cikkben, hogy egyszerűen nem tudja abbahagyni az evést. Mi meg csináltunk belőle egy gonosz viccet. Egy képet ki is tettünk róla a próbatermünkben, és mivel nem folyamatosan zabált, úgy gondoltuk, megérdemli, hogy írjunk róla egy 30 másodperces dalt. A mai napig emlékszem, hogy Katrinának hívták.

Melyik a kedvenc Anthrax lemezed?

Mindegyiket nagyon szeretem, és bár szerintem mindegyik más, mind nagyon jól sikerült. Én is máshogy éneklek kicsit mindegyiken. Mindre nagyon büszke vagyok, egészen az első Sound Of White Noise-tól, ami a legnépszerűbb, az utolsó We 've Come For You All-ig.

Az igaz, hogy a Belladonna-reunion kapcsán az eredeti tervek szerint ketten énekeltetek volna a bulikon?

Ez az ötlet 1999-ben merült fel, ha jól emlékszem, de nem tudtunk megegyezni a pénzügyi kérdésekben, szóval végül nem jött össze. Akkoriban még a banda tagja voltam, és azt mondtam, hogy oké, ez nem sikerült, menjen minden tovább. Amikor 2003-ban újra felmerült az ötlet, úgy álltam hozzá, hogy egyszer már benne voltam, nem akarom újra csinálni. Végül ez volt az egyik oka annak, hogy kiszálltam. De úgy gondolom, hogy jól jártak a reunionnel, az Anthrax most tökéletes úgy, ahogy van.

Igaz, hogy tervezel egy szólóturnét Anthrax-dalokkal?

Igen, foglalkoztat a gondolat, szerintem nagyon szórakoztató lenne adni pár ilyen koncertet. Nyitott vagyok rá, de egyelőre még semmi nem történt ezzel kapcsolatban.

Ha csak egy dalt választhatnál, amely személyes okokból a legfontosabb számodra, melyik lenne ez, és miért?

Legyen az Another Day, ami egy csodálatos dal, és még Dave Pricharddal írtuk. Rengeteg érzelem van benne, ahogy azt ma este te is hallani fogod.

Mi az élet értelme?

Mondd meg te, haver! (nevet) Számomra az, hogy maradj egyszerű. Manapság mindenki túlbonyolít mindent, mindenhol káosz van. Mindenki jobb akar lenni másoknál. Szerintem ezek mind nem számítanak, csak az, hogy az ember boldog legyen. Nekem pedig ehhez annyi kell, hogy legyen családom, gyerekeim, akiket szeretek. Számomra ez a legfontosabb az életben. Aztán hogy zenélhessek, hogy valamilyen alkotásban kiteljesedjek, ettől leszek boldog, meg az egyszerű kis apróságoktól. Szeretek jókat enni, szeretek jókat szeretkezni a feleségemmel, aludni, együtt lenni a családommal. Ennyi. Ezek a szimpla dolgok számítanak, én ezektől leszek boldog.