Shock!

San Francisco egyik emblematikus thrash zenekara, a Death Angel bő tíz év szünetet követően a 2000-es évek elején alakult újjá, és lendületük azóta sem lankad. A bandában ma már csak két eredeti tag zenél, de ahogy azt márciusban ismét megtapasztalhattuk, intenzitásukon ez mit sem változtatott: jó szokásukhoz híven ismét végtelenül feszes és pusztító bulit adtak a Dürer Kertben, a Relentless Retribution lemezbemutató turnéján. A koncert előtt a civilben is roppant energikus és végtelenül barátságos énekessel, Mark Oseguedával beszélgettünk.

Szinte már olyan, mintha hazajönnétek hozzánk, nem?

Ó, igen! (nevet) Nagyon izgatott is vagyok, mindig fergetegesek a bulijaink nálatok.

Mikor legelőször játszottatok nálunk volt valami gikszer a határon. Mi történt pontosan?

Nem tudom, a papírjainkkal volt valami baj, úgyhogy az első határátkelőn nem engedtek át minket. Aztán próbálkoztunk egy másiknál, de ott sem akartak beengedni, úgyhogy végül elbújtunk az egyik promoter kisbuszának hátuljában, és tulajdonképpen becsempésztek minket az országba! (nevet) A cuccunk viszont nem jöhetett be, úgyhogy az előzenekar cájgján nyomtuk le a bulit, ami végül hihetetlen jól sikerült. De azóta is király bulikat adunk itt, mint például az A38 hajón is az előző lemez turnéján.

Szerinted melyik volt eddig a legjobb itteni bulitok?

Ha csak a szenvedélyt, a hangulatot nézem, akkor egyértelműen az első. A közönség, és mi is iszonyúan fel voltunk spanolva, aminek egy óriási buli lett az eredménye. Én ezt választanám, a különleges hangulata miatt ütött mindent, még a fesztiválos bulikat is.

Városnézésre volt már időtök Budapesten?

Az első alkalommal sajnos nem! (nevet) Később viszont az egyik turné itteni állomása után volt egy szabadnapunk, úgyhogy körbesétáltuk kicsit a várost. Nagyszerű volt. Ma sajnos nem volt ilyesmire időnk, hiszen csak tegnap repültünk át az Államokból. Igazából mióta megjöttünk, leginkább csak aludtam és félig még most is alszom. (nevet) A holnapunk viszont megint üres, úgyhogy ismét lesz idő egy kis lazításra. (Ez olyannyira összejött, hogy másnap a komplett zenekar ott lógott a PeCsa backstage-ében a Power of Metal buli alatt. – K.G.)

Igaz, hogy az új lemezzel otthon egy headliner-kört is futottatok, méghozzá az elsőt 1990 óta?

Mark: Tényleg ez volt az első? (Rob Cavestanyra néz)

Rob:  Turné headlinerként? Igen, az első.

Mark: Hál’istennek nagyon jók voltak az otthoni bulik is, sokkal jobbak, mint számítottunk rá. Úgyhogy ahogy vége az európai buliknak, megyünk is vissza, hogy otthon és Kanadában fussunk egy újabb kört. Bár én még mindig jobban szeretek Európában turnézni, de ezúttal otthon is marha sok energiát kaptunk a közönségtől.

Két napja az Overkill énekes Bobbyval beszélgettem, és ő mondta, hogy mostanában kezd nagyon megerősödni a thrash színtér nálatok is. Egyetértesz ezzel?

Abszolút! Hihetetlen pozitív változások történtek, amik elsősorban azon mérhetőek le, hogy felbukkant egy új, fiatal réteg a közönségben. Tinédzserek is járnak thrash bulikra, és egy csomó új banda is van, amiben tinédzserek nyomják a thrasht. De azért Európa még mindig sokkal erősebb mindez.

Neked mennyire jönnek be az olyan új bandák, mint mondjuk a Bonded By Blood vagy a Fueled By Fire?

Abszolút bejönnek, sőt a Bondeddal még turnéztunk is, de igazából nálam ez úgy működik, hogy ha thrasht akarok hallgatni, akkor az olyan klasszikusokat veszem elő, mint például a Ride The Lightning. Engem a régi klasszikusok villanyoznak fel, de ettől függetlenül marha jó, hogy ezek a fiatal gyerekek kimennek a deszkákra és király thrash muzsikával rúgják szét mindenki seggét.

Játszottatok a 70.000 Tons of Metal elnevezésű bulin, ami egy tengerjáró fedélzetén került megrendezésre. Milyen volt?

Hihetetlen, tiszta őrület! Azt hittem az egész tiszta káosz lesz, de minden tökéletesen meg volt szervezve, óriási móka volt az egész. Nagyon jól éreztük magunkat. Azt hiszem, ha azokat, akik ott voltak megkérdeznéd – legyen szó rajongóról vagy a bandákról, hogy visszamennének-e, 98%-uk azonnal igent mondana. (nevet)

Csak randa kövér metalosok voltak a bulin vagy esetleg bikinis jó csajok is akadtak?

Csúnya, nagydarab metalosokból volt a legtöbb, de szerencsére elég sok csinos lány is akadt. (nevet)

Beszéljünk egy kicsit az új lemezről, ami igazán királyra sikeredetett, ráadásul szerintem vissza is kanyarodtatok vele a gyökereitekhez.

Köszönöm, örülök, hogy tetszik. Az az igazság, hogy ezúttal egy súlyosabb lemezt akartunk írni, ez volt a terv. Korábban Andy (Galeon – alapító dobos) és Dennis (Pepa – alapító bőgős) is részt vett a nóták megírásában, ezúttal viszont csak Robtól és tőlem jöttek ötletek, ketten hoztuk össze az egész lemezt. Ráadásul felmerült egy csomó probléma is a dalírás közben, új tagokat kellett találni, meg egyéb szarságok is történtek, ami olyan volt, mintha olajat öntöttél volna a tűzre. Ennek köszönhető, hogy Robnak sokkal több agresszív riffje született, ami nyilván hatással volt a szövegekre is, úgyhogy megvolt a muníció egy igazán súlyos lemezhez. (nevet)

Dennis és Andy miért léptek ki a zenekarból?

Mindketten nagyjából ugyanazért.  Gyermekük született, amivel elég nehéz összeegyeztetni a masszív turnézást. Sem a zenekar felé, sem a családjuk felé nem lett volna fair, ha a bandában maradnak, amit én tökéletesen meg is értek. Az meg nem megoldás, ha azt mondjuk a szervezőknek, hogy csak adott időt tudunk turnézni vagy az évnek kizárólag egy bizonyos szakaszaiban. Ma már ezt nem teheted meg, egy bandának állandóan úton kell lennie.

Totál ki is szálltak a zenebizniszből?

Igen. Andy muzsikálgat valamit, de turnéról szó sincs, Dennis meg összerakott valamiféle punk/rock bandát. Tudod, ilyen popos punk cuccot, de egyikük sem akar már olyan aktívan muzsikálni, ahogy a Death Angelben tették.

Nézem az új lemez borítóját, olvasom a szövegeket, és egyfolytában azon gondolkodom, hogy ennyire dühös vagy?

(hangosan felnevet) Igazából nagyon boldog srác vagyok, aminek az az egyik fő oka, hogy a dühömet a szövegeimen keresztül ki tudom adni magamból. De rettentő dühös voltam, amikor az új szövegeket írtam. Attól vagyok kiegyensúlyozott és boldog, hogy ilyen szövegeket írhatok, ilyen zenét játszhatok. Ez kell ahhoz, hogy a belső egyensúlyom megmaradjon. Ettől függetlenül egyike vagyok a legboldogabb embereknek azok közül akiket ismerek. Sőt, tudod mit, én vagyok a legboldogabb! (nevet)

Mit gondolsz, eljön a lemezen előrevetített könyörtelen forradalom valamikor?

Az az emberektől függ. De tudod, mit, szerintem az elmúlt 15 évben sosem volt ilyen egység, mint most. Az emberek jobban kiállnak az igazukért, a jogaikért, és sokkal inkább ellen mernek állni a kormánynak is.

Minden bulin van nálad egy üveg pia…

…Igen, egy üveg gin.

Ne mondd nekem, az nem lehet igazából gin. Mi van benne, üdítő?

(nevet) Nem, az tényleg gin. De nem iszom meg az egészet, csak arra a kicsi bizsergésre van szükségem, amit a nyelvemen okoz. Ellazulok tőle. Amúgy a koncertek előtt és után nem szoktam piálni, a buli közben viszont kell az a pár korty.

Talán nyomnotok kéne élőben a Cold Gint, nem? (KISS feldolgozás, amely a Death Angel második lemezére is felkerült.)

Gondolom tudod, hogy feldolgoztuk azt a nótát, de garantálom, hogy élőben sosem fogod hallani. (nevet) Bár, ha jobban belegondolok, ezt sem tudom garantálni. Ha például lenne egy KISS tribute projekt…. és felkérnének, hogy játsszuk el… a TV-ben… többszázezer nézőnek… (nevet) Talán akkor elnyomnánk, de egyébként kizárt!

Az új lemez Truce című nótájára forgattatok egy elég brutális videót. Mesélj róla kicsit!

Az egész a rendező, Robert Sexton ötlete volt. Semmi köze amúgy a szövegekhez, egész egyszerűen csak a fejében volt ez a kis sztori, nekünk meg tetszett. Eléggé benne van a srác a horrorfilmekben, jól össze is rakta a cuccot.

Elég durva lett a végeredmény, milyen reakciók érkeztek rá?

Mark: Az embereknek tetszik, persze olyanok is voltak, akiket sokkolt. Részemről nem nagy cucc az egész, de az anyukámnak például elég nehéz volt végignéznie (nevet)

Rob: Az enyémnek sem tetszett túlzottan.

Mark: De ez csak egy klip, semmi több. Azóta egyébként kijött egy újabb videónk is, a River of Rapture-re, ami az amerikai turnénkon készült élő felvételekből lett összevágva. Ez már anyukámnak is jobban tetszik. (hangosan felnevet)

Ha a bandán belüli egységet, az élő teljesítményt nézzük, akkor azt hiszem, igen. Ráadásul szerintem zeneileg, a kreatív munkát tekintve is jó ösvényen haladunk. Nagyon egymásra vagyunk hangolódva, ami remélhetőleg a következő albumon is hallatszik majd.

Ez a mostani, a Relentless Retributionhoz kapcsolódó az egyik leghosszabb turnésorozatunk, amin valaha is részt vettünk, és messze még a vége. Reményeim szerint a befejezése előtt, még az úton elkezdjük írni az új dalokat. Aztán hazatérünk, felvesszük az új lemezt és még kétszer annyit fogunk turnézni. (hangosan felnevet)

A kiadó javaslatára, a Room With A View maxin szerepelt így a banda neve. Remélték, hátha sikerül így átsurrannunk az MTV radarján, de persze nem jött össze.

Ez nehéz kérdés! (sokáig gondolkodik) Lássuk csak, ami most beugrik, az a Black Sabbath-tól a Sabotage. (újabb szünet) Csalok kicsit, oké? (előveszi az iPod-ját) Igen, a Sabotage nagyon király volt, az biztos. (újabb szünet) Lehet mást is mondani metalon kívül?  Akkor legyen Tom Waits debütalbuma. És…

Áá, tőlük csak a slágereket szeretem. (nevet) Kicsit túl őrültek az én ízlésemnek. Legyen inkább Nick Cave And The Bad Seedstől a Boatman’s Call.

(füttyent, majd hosszú szünet) Az élet értelmét nem tudom, de a kulcs egy jó élethez az, hogy tedd azt, amihez a legjobban értesz és a legjobban szeretsz. Remélhetőleg ettől minden jól alakul majd. (nevet)

Hiszel amúgy istenben?

Hiszek valamiféle felsőbb erőben, de hogy hogy néz ki vagy mi a neve ennek az erőnek, azt nem tudom. Csak abban hiszek, hogy van egy felsőbb erő, ami elrendezi a dolgokat.