Shock!

Még tavaly nyáron jelent meg a divideD bemutatkozó anyaga, az ötszámos Ends Of Earth EP, idén pedig az Arch Enemy előtt láthatta nagyobb közönség a külső megjelenésében és zenéjében egyaránt különleges színfoltot jelentő zenekart. A csapat jelenleg első teljes albumát rögzíti, amely valamikor a következő időszakban láthat napvilágot, Szabó Dániel gitárossal pedig arról beszélgettünk, meddig juthat szerinte itthon egy zeneileg és imázsát tekintve egyaránt minden skatulyából kilógó banda, mint ők.

Mivel a zenekart még bizonyosan nem ismeri mindenki, akinek kellene, először ejtsünk pár szót a kezdetekről! Mikor alakultatok, és milyen lépcsőfokokon keresztül jutottatok el odáig, ahol most tartotok?

A megalakulás, mondhatni, a szokásos sztori egy kis csavarral. A srácokkal volt / van egy tribute bandánk, a Chemical Wedding, amivel Bruce Dickinson szólókarrierjének anyagát játszottuk, mivel imádjuk a Maidenen kívüli dolgait. A Chemical Wedding próbák és bulik utáni elhajlások során egyre gyakrabban jött fel a téma, hogy én mindenképp szeretnék Tamás hangjára írni egy lemezt, mert úgy éreztem, hogy több van benne, mint amit az akkori zenekaraiban ki tudott hozni magából. Modernebb, nem legalább öt-tíz évvel az aktuális dolgoktól lemaradott dologban gondolkodtam, és ekkor jött csavarként a 2014-es Within Temptation-koncert a PeCsában, ahol a számomra addig csak nagyon nagy vonalakban ismert zenekar olyan produkcióval szakította le az arcomat, ami után azt mondtam, hogy ez a fajta dallamos, kvázi popba hajló metalzene az, ahol egy énekes maximálisan ki tud teljesedni és engem is motivál. Elkezdtünk dolgozni. A tagság eleinte elég képlékeny volt: mi hárman, Jósa Tamás énekes, Purnhauser Pál basszusgitáros és én voltunk a fix mag. Az elején szerettünk volna két frontemberes felállást női és férfi énekessel és egy külön sampleressel, de végül ezeket a törekvéseket lenyestük. Akkor került minden a helyére, amikor az első dobosunk elhatározta, hogy külföldön vállal munkát, így megkérdeztük a Chemical Wedding-dobos Vaczó Gábort, akinek pedig épp akkoriban lett elege a németországi ingázásból, hogy lenne-e kedve a dologhoz. Az első lépcső egy kislemez összepakolása volt, nagyjából 2014 őszére összeállt az a négy dal, ami felkerült a 2015 nyarán megjelent Ends Of Earth EP-re. Emellé erős last minute-tempóban raktunk össze egy Iron Maiden-feldolgozást egy kis floridai kiadó megkeresésére.

Ez hogy jött össze egyébként?

Az interneten bukkantak rá Tamásék Iron Maiden tribute-jára, az Iron Inside-ra, illetve a Chemical Weddingre. Fun fact: itt pedig bejátszottuk azt a cselt, hogy a dalt Chemical Wedding feat. divideD néven adtuk le... Mivel a Bring Your Daughter... To The Slaughter ugyan az Iron Maiden révén indult világhódító útjára, eredetileg a Nightmare on Elm Street 5 – The Dream Child című kultklasszik horror soundtrackjének húzódala volt. Gyakorlatilag ez az első dal, amit Dickinson szólóban megjelentetett még a Tattooed Millionaire lemez előtt, '89-ben, így hunyorítva belefért a Chemical Wedding koncepciójába is. A kislemez megjelenése után elkezdtünk koncertezni is, ebben elévülhetetlen érdemei vannak a hammeres múltja nyomán sokak által csak Bedlamként ismert Kovács Petinek, aki több saját szervezésű underground rendezvényén is bizalmat szavazott nekünk, kezdve a 2015-ös Tattoo The Sun fesztivállal, ahol a Dürer Kert szabadtéri színpadán debütáltunk közvetlenül a headliner Watch My Dying előtt. Az Arch Enemy előtti vendégszereplést pedig Németi Tamás barátunk segített összehozni, aki afféle general manager szerepben segít a jövőben is nemzetközi produkciókkal, menedzsmentekkel kontaktolni.

Meglehetősen egyedi módon keverednek a zenétekben az újszerű és a hagyományosabb elemek. Kik a fő hatásaitok?

Ez egy nagyon nehezen megfogható kérdés, mert a fő zenei hatásaink nem biztos, hogy direkt módon megjelennek a zenében. (mosolyog) Mindannyian nyilvánvalóan metalos közegből jövünk, Tamás énekléséről mindenkinek a klasszikus brit heavy, az amerikai power és az európai speed metal jut eszébe elsőre, de emellett nagy hatással volt rá a skandináv melodeath, a finn dark dolgok – főleg a Sentenced – és az ezredforduló környékén nagyot robbanó numetal-vonal is, főleg a Linkin Park. A rockzene mellett ő a legkomolyabb forrása a teljesen underground elektronikus pop- és hiphop-zenéknek, olyan dolgokat mutat általában, hogy „nézd már, milyen jó sampleres megoldások vannak itt", amit szerintem külső-Románián kívül sehol sem ismernek. Ő maga csak román rapszemétként szokta aposztrofálni. Én főleg dallamos és komplexebb dolgokon nevelkedtem, progresszív metal bandákat, technikás death metalt, amerikai power- és thrashbandákat – Nevermore és Iced Earth mindenek felett! – és persze klasszikus heavy metalt, '80-as évek-beli hajbandákat hallgattam. De nagyon szeretem az olyan zenéket is, mint a Sisters Of Mercy, a Type O Negative vagy a Deathstars, tehát a rockzenének ezt a komorabb, sötétebb, elvontabb oldalát. Emellett indusztriális, szintipopos és olyan elektronikus-metalos hatások is leginkább általam kerültek be a zenébe, mint a Blue Stahli, Skinny Puppy vagy a Rave The Reqviem, de Vacz mellett én merültem bele leginkább a modern, poliritmikus metalbandák munkásságába is. Paul óriási black- és svéd death metal-fanatikus, amit kevesen néznek ki belőle, de ismeri az összes obskurus norvég bandát, amikről még talán a norvégok sem hallottak. Ő volt az, aki az utolsó Emperor-album megjelenése után annyira felhúzta magát az Ihsahn által dominált, szerinte öncélú hozzáálláson, hogy a frissen megvásárolt kazettát kidobta a vonat ablakán Szegedről Budapest felé tartva. A Prometheus kazetta azóta is ott kísért valahol Kistelek és Kecskemét között, de amúgy sokat szelídült az idők folyamán, és Mark Knopflertől a modern fúziós zenékig mindent meghallgat, különös tekintettel például a remek Special Providence-re. Vacz a nagybetűs progger a bandában, aki úgy tanult meg dobolni, hogy lejátszotta oda-vissza hatmilliószor a komplett Dream Theater-, Pain Of Salvation- és Opeth-diszkográfiát, így vele vagyunk leginkább egy platformon, ami a komplexitást illeti.

A dalaitokban egy sor tradicionális hatást érzek, viszont a hangszerelés sokkal modernebb – tipikusan olyan elemekkel, amit a tradicionális vonal hívei nem nagyon képesek el- és befogadni még manapság sem például az elektronikus megoldásokkal. Mik a tapasztalataitok, kik vevők leginkább a zenétekre?

Leginkább azokat szeretnénk elkapni, akik fogékonyak az új dolgokra, akiknek nem a '87-es „őszinte, kőkemény" standardek jelentik ma is a csúcsok csúcsát, bírják a fogós dallamokat, a változatosságot, frissességet. Nálunk elég sok stílus elemei keverednek akár egy-egy dalon belül is, ezért elsőre lehet, hogy zavaróan eklektikusnak ítélik páran a zenét, de igyekszünk sosem öncélúan használni ezeket a különféle hatásokat. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyon vegyes a merítés, death/extrém metalos arcok is jöttek oda buli után, hogy voltak előítéleteik, de a koncert meggyőzte őket, és nagyot buliztak. De a lazább stílusok kedvelőitől is jó visszajelzéseket kaptunk. A cél, hogy aki eljön egy koncertre, a szó szoros értelmében szórakozni tudjon, mozduljon kicsit ki a hétköznapi mókuskerékből. Annyit mindenképp elmondanék, hogy mivel teljesen más zenei világban mozogtunk a divideD előtt, még mi is „tanuljuk" ezt a fajta dalszerzést, tehát az út elején jár a csapat. Érdemes lesz szerintem a készülő nagylemezünket is egyfajta nulladik lépésnek, kiindulási alapnak venni. Biztos vagyok benne, hogy idővel letisztultabb lesz a zene. Jelenleg ott tartunk, hogy Malmsteen és „a több mindig több" elvén rengeteg extra színező dolgot, vokált, szintiket, sampleres zajokat tömünk a dalokba, hogy minél monumentálisabban szólaljon meg a zene. Viszont már sokat beszélünk arról, hogy miképpen lehetne szellősebbé tenni a hangképet, ez a törekvés valószínűleg a következő lemezre érik majd be.

Hogyan írnátok le a zenéteket valakinek, aki még soha nem hallott rólatok?

Dallamos, modern metalzene. Ebben minden benne van, az elektronikus megoldásoktól a dallamos ének – hörgés / hiphopos megoldások kontrasztja és a metalos húzás is. Nem akarjuk feltalálni a csőbe a lyukat, nem állítjuk, hogy amit csinálunk, az minden elemében száz százalékosan eredeti, mert aki ilyet mond, az nyilvánvalóan fordítva ül a lovon, hiszen az elmúlt negyven évben már mindent kitaláltak a széles körben vett popzene világában. Ezekből a dolgokból szeretnénk valami olyasmit összerakni, aminek van egyedi, felismerhető, ránk jellemző íze, amivel tudnak azonosulni az emberek mind a dallamvilágot, mind a mondanivalót tekintve, és ami tényleges kikapcsolódást jelent.

A divideD esetében elég látványos a körítés, főleg a hazai viszonyok között, szóval erről is beszéljünk egy kicsit! Hogyan fogant meg a koncepció, és milyen elképzelések hatottak rátok, amikor kidolgoztátok?

Először nem volt ez tudatos dolog. Én annyit mondtam, mikor indult a zenekar, hogy szeretnék mindenképp extra látványt nyújtani a színpadon, hogy a közönség ne csak egy farmer-pólóban kiálló zenekart kapjon. Itthon sajnos nem nagyon van hagyománya annak, hogy a zenekarok figyelnek arra, hogy ne „civilben" menjenek fel a színpadra, holott még a legkezdőbb nyugat-európai vagy amerikai produkcióknál is alap, hogy kezdettől fogva gondot fordítanak az egységes, karakteres kiállásra. A cyberpunk - steampunk - sci-fi jellegű dolgok mindannyiunkhoz nagyon közel állnak, így először saját magamnak kezdtem nézelődni ezen a vonalon, milyen kiegészítőket lehetne használni koncerten úgy, hogy ne zavarja a zenélést, de mégis megjegyezhető kiállást adjon. A dolog akkor dőlt el, amikor megtaláltam ezt a maszkot, onnantól kezdve a többiek is azt mondták, hogy ha én ilyesmit veszek fel koncertre, akkor hülyén mutat, ha ők nem követik a dizájnt. Kellett hozzá némi idő, de szép lassan mindenkinek meglett a karaktere – ami egyébként még folyamatosan finomodni fog –, illetve ezáltal jöttek a színpadi aliasok is, amiket nyilván nem teljes inkognitóként használunk, mert akik itthon ebben az underground metalban mozognak, úgyis tudják, kik vagyunk. Inkább adott esetben külföld felé tapogatózva adhat egy pluszt, hogy ilyesmivel erősítjük a koncepciót. Nem vesszük magunkat véresen komolyan sem. Emellett a vetítés nagyon fontos része az élő show-nak, ezt az énekesünk találja ki, mint minden más vizuális körítést, grafikusként neki ez egy végtelen játszóteret jelent. Az eredeti koncepció az volt, hogy a zenekar viszonylag statikusabb megközelítést alkalmaz a színpadon, és a vetítés plusz a fényshow adja a dinamikáját a koncerteknek, de hamar kiderült, hogy ez hibás elképzelés. A közönség egyszerűen igényli, hogy a zenekar bemozduljon, így mi is átgondoltuk a dolgot, és most már igyekszünk a kosztümök adta lehetőségekhez képest annyit mozogni, amennyit csak lehet. Ezen a téren még bőven van hová fejlődnünk, ezzel tisztában vagyunk, a legutóbbi koncertről írt beszámolókban is visszatérő kritika ez a sajtóban, amit mindenképpen megfogadunk. A januárra tervezett lemezbemutatónkon már sokkal pörgősebb színpadi munkát láthat a közönség.

Nem nehezítik-e a koncertezést ezek a speciális kosztümök?

Nehezítik, de ezt vállaltuk, amikor erre az útra léptünk. Nyilván nem egyszerű egy lámpák által elég durván melegített színpadon egy háromnegyedes bőrkabátban, maszkban gitározni, és még úgy is mozogni mellé, hogy legyen dinamikája az előadásnak, de ez a mi problémánk, meg kell oldanunk, hogy a közönség ebből lehetőleg ne vegyen észre semmit. A legproblémásabb nálam nem is maszk, mert azt könnyen meg lehet szokni, ha az embernek van színpadi rutinja, hanem a kabát miatt a gitárcserék, mivel olyan a dalok hangszerelése, hogy nem lehet egy gitárral végigjátszani a műsort.

A látványos imázs segíthet egy csapatot, de hosszabb távon akár börtönné is válhat. Mik az eddigi tapasztalataitok, mik az előnyös és a hátrányos vonatkozásai ennek az egésznek?

Az előnye mindenképp az, hogy megjegyzik a zenekart, illetve nagyon jó lehetőséget ad a későbbiekben akár zenekari merch terén, ahogy például az első pólónkon is a maszkom jelent meg stilizálva. Már az első koncertünkön ott volt az a jelenség, hogy amikor kiálltunk a színpadra, és az intro után berobbant az első dal, az emberek eléggé megdöbbenve néztek: ezek meg kik, és mit csinálnak?" (mosolyog) Tehát elsőre valamilyen szinten sokkol még úgy is, hogy azért egy KISS már több mint negyven éve csinálja ezt, a Slipknot pedig lassan húsz éve mainstream előadó. De említhetném a Lordit, a GWAR-t vagy a Mushroomheadet is akár. Nem ismernek bennünket annyira széles körben még, hogy bármi negatív vonatkozást tapasztaltunk volna a színpadi ruhák, kellékek, látványvilág kapcsán a közönség oldaláról. Amit mi hátránynak érzünk, hogy ezzel a spéci kiállással, vetítéssel, külön fénytechnikussal felturbózott show-val olyan technikai igényeket állítunk fel, ami még a budapesti klubok nagyrészét is kizárja abból a körből, ahová el tudunk menni koncertezni, a vidéki városokról nem is beszélve. Ezen is dolgozunk, hogy milyen alternatív megoldásokat tudunk kitalálni, és kisebb színpadokon, klubokban is fel tudjunk lépni, mert jelenleg a koncertezést leginkább ez hátráltatja. Mi pedig szeretnénk minél többet játszani.

Hogyan lehet továbbfejleszteni ezt a koncepciót a jövőben?

Vannak ötletek a tarsolyban bőven, szerencsére Tamás nagyon kreatív, ha ilyesmiről van szó. Mint minden, ez is leginkább az anyagiakon múlik, rengeteg pénzt emésztenek fel ezek a dolgok, ha az ember minőségi cuccokkal akar operálni. A vizuálunk folyamatosan alakul, a készülő lemez dizájnja alapjaiban fogja átírni majd a színpadi extra körítést is.

Hogy éreztétek, milyen volt a fogadtatásotok az Arch Enemy előtt?

Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk a közönségtől a koncert közben és után is, még úgy is, hogy részben a körülmények, részben a drukk miatt nem teljesen úgy alakult a buli, ahogy ideálisnak éreztük volna. Az elején látszott, hogy kevesen vannak a színpad előtt, inkább a söntésben iszogattak az emberek, viszont nagyon jól esett, hogy a harmadik daltól kezdve egyre többen gyűltek oda, hogy megnézzenek, sőt, arra például álmomban nem gondoltam volna, hogy egy alapvetően főleg death metalos közönség Tamás felszólítása utána az Ends Of Earth arcátlanul popos refrénjére egy emberként tapsol. Az hidegrázós momentum volt. A koncert után is sokan jöttek oda, hogy eddig nem is hallottak a zenekarról, van-e lemez vagy bármi hallgatható dolog. Mondták: mindenképp figyelni fogják, hogy a továbbiakban hol lehet bennünket elcsípni élőben, mert tetszett nekik a buli. Kritikának a közönségből is leginkább a nem elég dinamikus színpadi munkát rótták fel, illetve hogy a hangzás nem volt elég erőteljes. Előbbiről már beszéltem, utóbbi viszont sajnos rajtunk kívül álló dolog volt, a hangtechnikusunk mindent megtett, amit megtehetett abban a helyzetben, mondhatni a tipikus előzenekaros sztori áldozata lett a hangkép. Persze kötekedők mindig vannak, lesznek is, de a l'art pour l'art fikázás számunkra annyit sem ér, hogy szót/karaktert vesztegessünk rá. A szakmailag megalapozott, építő jellegű kritikára viszont fogékonyak vagyunk, sőt, nagyon örülünk, ha ilyeneket kapunk. Nem vagyunk galamblelkű művészek! (nevet) A fejlődés alapja az elégedetlenség. A főhősöktől is pozitív visszacsatolást kaptunk, főleg Sharlee d'Angelo bőgőssel beszélgettünk sokat a koncertjük után a backstage-ben, és ő is azt mondta, hogy a produkció nyugaton is megállná a helyét, jók a dalok. Nagyon nagy iskola egyébként egy ilyen profin működő gépezetet látni, mint az Arch Enemy, kezdve attól, hogy a technikai stáb hogyan dolgozik a zenekar alá, egészen addig, hogy a zenekar tagjai mennyire profin kezelik azt, hogy nekik itt a zenélés mellett gyakorlatilag kötelességük az is, hogy a kommunikáció révén építsék a zenekari brandet, ezért adott esetben akármennyire fáradtak, fásultak, leállnak a koncert után beszélgetni a backstage-ben lézengő szervezőkkel, sajtósokkal, esetleg CD borítókat dedikálni a rajongó gyerekké visszavedlett előzenekarnak. (mosolyog) Ezért is volt nekünk óriási lehetőség, hogy a zenekar egy ilyen szintű rendezvényen adhatta mindössze a nyolcadik buliját.

Most már egy éve megjelent az Ends Of Earth EP. Utólag mit gondoltok róla? Hogy állnak a bemutatkozó lemez munkálatai, és mennyiben fog eltérni a minialbumtól?

Én mai fejjel sem változtatnék rajta semmit, korrekt lenyomata volt annak, ahol egy alakulóban lévő zenekar tartott, szerintem a mai napig megállja a helyét a hangzása is. Talán annyi, hogy nemcsak ingyen letölthető digitális megjelenésként dobtuk volna ki, hanem valamiféle fizikai formátumban is, ugyanis az ingyenes letölthetőség ellenére sem jutott el annyi emberhez, mint szerettük volna. A bemutatkozó lemezre az EP négy saját dala is felkerül, annyiban módosítva, hogy a lemezen már nem általam programozott dobok lesznek, hanem élőben üti fel Vacz, illetve a From Inside – az elsőként elkészült dalunk – az eredeti koncepció szerint egy vendégénekesnő, az elementáris erejű hanggal megáldott Ethna bevonásával kap egy friss csavart. A stúdiózás már június óta zajlik, a zeneipar mai viszonyai közt elterjedt módon: a gitárokat otthon a nappaliban vettem fel, az elektronikus hangszerelést is otthon, virtuális hangszerekkel csináltam meg, egy alap dobprogrammal ezekből készültek mankók, amikre jelenleg a feléneklés zajlik. Ezzel párhuzamosan a hónap második felében megtörténik a dobfelvétel és a basszusgitározás a TrashHill stúdióban Csobánczi Péter irányításával, mondhatni produceri minőségben, akármennyire is nemlétező ez a szakma a hazai zenei világban. Majd október folyamán a keverést Szűcs Szabika fogja végezni, a bevált csapaton ne változtass-elve alapján. Jelenleg úgy néz ki, hogy tíz dal plusz egy intro adja a lemezanyagot, hat új dallal, amiket már mind játszottunk koncerten is. Gyökeres stílusbeli eltérés nem várható, egy nagyon változatos, magát hallgattató, dalokat és hangzást tekintve is nyugati színvonalú lemez elkészítésén dolgozunk.

Kikkel játszanátok szívesen itthonról és külföldről?

Nagyon jó lett volna, ha sikerül egy support slotot elkapni az októberi Lordi-koncertre, de mivel a zenekar eleve csomagban jön két másik csapattal, erről lecsúsztunk. Tulajdonképpen elég sok bandával el tudnám magunkat képzelni. A Within Temptation mindenképp az első helyen van, de a Delain, az Amaranthe, a Deathstars, a nagyok közül akár egy Rammstein vagy Nightwish sem lenne olyan, ami előtt ledobálna a közönség. A hazai dolog érdekes, mivel az itthon népszerű, első vonalas bandák – Tankcsapda, Road, Depresszió – közönsége láthatóan kevésbé fogékony az angolul éneklő zenekarokra. Számomra amúgy óriási talány, miért van ez így. A nagyok helyett inkább olyan feltörekvő, fiatal zenekarokat mondanék, mint a Nova Prospect, a Planet Void, az AWS, Schrott Peti elektronikus metalos Continoomja vagy esetleg az undergroundban menőbb bandák közül a Useme vagy Leanderék, akik inkább a fiatal közönséget vonzzák. De szeretünk játszani a Watch My Dyinggal, és a Cadaveresszel is, erre már többször is volt példa.

Külföld felé mennyire láttok esélyt a terjeszkedésre, egyáltalán cél-e ez?

Nagyon sokszor megkaptuk, hogy ezzel a zenével inkább nyugaton kellene próbálkozni, mert a magyar közönség hozzáállása miatt nagyon nehéz szélesebb réteg elé kitörni ilyen modern hangvételű, angol nyelvű dalokkal. Jó példa erre a Strong Deformity zseniális Magic Syrup lemeze, amit gyakorlatilag a földbe döngölt mindenki itthon, holott a mai napig az egyik legjobb, legelőremutatóbb rock/metal-lemez, ami Magyarországon készült, teljesen pariban volt a korszak külföldi produkcióival, jól földbe is állt miatta a zenekar vagy tíz évre. Természetesen mindannyian imádnánk, ha külföldön akár csak elkezdenének beszélni a zenekarról, ha akár másod-harmadvonalon be tudnánk kerülni a köztudatba, de ez még egyelőre távoli dolog szerintem. Illúzióim nincsenek, hogy varázsütésre egyszercsak egy első ligás csapat EU-turnéján találnám magunkat, azokat kiölték belőlem a médiamenedzsment tanulmányok. (mosolyog) Azt kell felfognia mindenkinek, hogy a külföldi körforgásba bekerülni nem annyi, hogy az ember jó zenét és jó élő bulikat csinál, ez mondhatni a minimum. Emellett naprakésznek kell lenni, ötletes merch-öt kell csinálni, fazonra kompatibilisnek kell lenni Nyugat-Európával, értelmesen kell tudni legalább angolul kommunikálni, és természetesen a social mediát meg az egyéb marketinges dolgokat is profin kell nyomni. Ha az embernek van 4-5 millió forintja, indulásnak már elég lehet arra, hogy egy egy-kéthetes legre bekerüljön első supportnak valami ismertebb európai banda elé. Ezeket a dolgokat nyilván nem szeretik reklámozni a zenekarok, mert főleg a hazai közönség hajlamos az ilyen dolgokat negatívan megítélni, hogy „persze, azért mennek, mert bevásárolták magukat". Pedig közben mondjuk arról van szó, hogy kapnak egy ajánlatot egy turnéra, ahol a lehetőségért cserébe be kell szállniuk a turnébusz költségeibe, maguknak kell finanszírozni a szállást, ellátást, ezzel pedig szerintem nincs probléma. Ezt az áldozatot egy külföldi karrierben komolyan gondolkodó bandának meg kell hozni. Ha nem tudják, nem képesek rá, akkor nincs miről beszélni, mert lesz más, aki meghozza: Svédországban, Finnországban, Németországban, Angliában. Ha valaki nem üt meg egy bizonyos szintet, az nem fogja tudni „bevásárolni" magát. Viszont ha nincs otthon szemmel látható bázisa egy bandának, akkor nagyon nehéz elkapni a külföldi tour/booking managerek figyelmét, nagyon nagy a „zaj" manapság, rengeteg zenekar próbálkozik, Kelet-Európának pedig még mindig kétes a megítélése. Ennek ellenére bízunk benne, hogy előbb-utóbb utat találunk külföldre, eleve igyekszünk a kezdő zenekar státusz ellenére profin intézni a dolgainkat, például a kezdetektől saját hang-és fénytechnikussal megyünk a bulikra akkor is, ha emiatt adott esetben ráfizetéses koncertjeink vannak, a sajtózás terén is profikkal dolgoztunk az EP megjelenése után, és booking/menedzsment szintjén is ez a cél. Én nagyon szeretném hinni, hogy a beletett idő és munka minket igazol majd hosszú távon, a dolgunk annyi, hogy ne mással foglalkozzunk, ne azzal törődjünk, hogy más mit ért el, és mi miért nem tartunk még ott, hanem keményen melózni a zenekaron és tolni a szekeret előre.

Mi a következő hónapok menetrendje?

Az ősz nagyrészt a lemez munkálataival telik, koncertjeink emiatt nem is nagyon lesznek, egyedül november köezpére van egy Continoommal közös bulink lekötve a budapesti Backstage Pubba. A nagy feladat, hogy találjunk kiadót a lemezhez, amint elkészül az anyag, el is kezdjük megszórni vele az egyetlen hazai és a potensebb külföldi kiadókat, remélhetőleg idén forgalomba is kerülhet a CD, aminek a hagyományos borító helyett valami sokkal egyedibb, látványosabb, exkluzív kiállítást szeretnénk tető alá hozni. Természetesen ha időközben adódik valami lehetőség nagyobb zenekar előtt supportként fellépni, azzal élni fogunk.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

A sok mindenidőklegjobblemezéből most első szándékból ötöt tudok mondani: Death – The Sound Of Perseverance, Nevermore – The Politics Of Ecstasy, King Crimson – Red, Savatage – Edge Of Thorns, Morbid Angel – Domination.

Mi az élet értelme?

A mák. (Ja nem, az az evolúcióé.) Pozitívnak lenni. Úgy élni, hogy legyen idő kiélvezni rendesen a dolgokat, ne a mindennapi munkáért éljen az ember, hanem érezze jól magát, élvezze azt, ami körülötte történik. Mindezt lehetőleg anélkül, hogy mások ebbéli tevékenységét tönkretenné.