Shock!

Nehéz úgy bevezetőt írni jelen interjú elé, hogy ne emlegessük fel a fesztiválon történteket: amikor a Rockmaraton backstage-ében leültünk egy sajnos nagyon rövid, de barátságos interjúra David Ellefsonnal és Kiko Loureiróval a Megadeth-ből, még nem sejtettük, hogy pár perccel később egy szerencsétlen baleset miatt a feje tetejére áll minden. De hogy ne a rosszra emlékezzünk, hanem a jóra, maradjon meg e pár perc kivonata is az alábbiakban – főleg annak fényében, hogy a Dunaújvárosban történtek után a következő években aligha készítünk Magyarországon Megadeth-interjút...

A legfrissebb és talán legfontosabb hír, hogy Dirk Verbeuren személyében hivatalosan is megvan az új dobosotok.

David Ellefson: Igazság szerint Chris Adler javasolta Dirköt, mikor kiderült, hogy nincs már ideje kisegíteni minket. Chris persze remekül játszott az albumon, és a koncerteken is, de tudtuk, hogy el fog jönni az a pillanat, amikor szükségünk lesz egy állandó dobosra. Chris számára rengeteg extra szervezést jelentett, hogy segíteni tudjon nekünk a koncerteken tavaly, illetve idén év elején, de ezt nem lehetett a végtelenségig folytatni. Igazság szerint a semmiből jött az egész, bár Kiko kicsit ismerte Dirköt korábbról, és a játékát is. Egyébként nagyon gördülékeny módon zajlott az egész, és rögtön remekül be is illeszkedett. Valahogy természetes volt a szituáció, hogy ő ül a dobok mögött. Az persze csak a dolog egyik oldala, hogy valaki jól játszik és könnyen tudtok együtt muzsikálni, hiszen az is ugyanennyire fontos, hogy tudjatok együtt lógni, és jól kijöjjetek egymással. Tony Laureanóval (a zenekar dobtechnikusa, aki Adler elfoglaltságai esetén szintén kisegített a zenekarban az utóbbi hónapokban – a szerk.) ugyanez volt a helyzet, úgyhogy abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy több megfelelő jelölt közül választhattunk. Dirk pedig világklasszis, imádom, és ráadásul mivel európai, a stílusa is más egy kicsit. Olyan ez, mint Kiko esetében, aki teljesen más zenéken nőtt fel, mint mi Dave-vel, hiszen mi a '60-as, '70-es évek rockzenéit hallgattuk a rádióban. Nekik egészen mások a hatásaik is. Ez pedig a Megadeth számára is jó, hiszen a tagok különböző zenei gyökerei a bandát is színesítik. Lassan teljesen nemzetközi csapat leszünk! (nevet)

Bár nyilván mindkettőtöknek a Megadeth a legfontosabb, voltak egyéb projektjeitek is. Dirk is tud maradni a Soilworkben?

David: Úgy tudom, hogy hivatalosan kilépett a Soilworkből, mert nem akarta őket hátráltatni. A Megadeth egész embert kíván. Persze én is csináltam egyéb dolgokat, muzsikáltam barátokkal, de mindenkinek el kell fogadnia, hogy az egyéb projektek csak akkor jöhetnek, ha a Megadeth épp szünetet tart. Szerintem ez a rajongóinknak is fontos, mert tudják és látják, hogy mindannyian maximálisan elkötelezettek vagyunk a zenekar irányában. Talán ennek is köszönhető, hogy a Dystopia nagyon sikeres. Mind a menedzsmentünk, mind a kiadónk hosszú időre tervez, szóval rengeteg dolog áll még előttünk, aminek nagyon örülök.

Kiko Loureiro: Ezért léptem ki én is az Angrából, illetve a szóló-dolgaimat is akkorra időzítem, mikor a Megadeth mellett van egy kis időm, pont úgy, ahogy David mondta. Persze amikor otthon vagyok, szeretek játszani, gyakorolni. Közben meg jönnek az ötletek, és ha valami jó, akkor azt rögzítem is. Az összes szólólemezem így készült. Most azonban épp nincs nálam tervben semmi ilyesmi.

Kiko, azt hallottam, hogy játszottál nemrég egy speciális Randy Rhoads-emlékesten.

Kiko: Így van.

David: Mindketten játszottunk. Még mielőtt Kiko belépett volna a csapatba.

Kiko: Az idén volt.

David: Én a lemezről beszélek, ami azelőtt volt, hogy a Megadeth tagja lettél volna. Egyfajta allstar-anyag volt ez, amin mindketten szerepeltünk olyan arcok mellett, mint például Geoff Tate. Vicces, hogy Geoffnek nemrégiben én is írtam pár dalt. Az egész barátságunk innen indult vele, ahogy az ismeretségünk is Kikóval, aki aztán belépett a Megadethbe... (nevet) A történteknek az az üzenete, hogy minden zenésznek annyi emberrel kell együtt muzsikálni, ahánnyal csak tud, mert később ezekből a kapcsolatokból nagyon jó dolgok sülhetnek ki. Egyrészről jó buli az ilyesmi, másrészt pedig jobb zenészek is leszünk, ha a stílusunkat folyamatosan fejlesztjük, illetve másféle zenékben is kipróbáljuk magunkat.

Kiko: Mindig jó más emberekkel játszani, mert nagyon sokat tanulhatsz az ilyesmiből.

David: Amikor Dave azzal hívott, hogy ki kéne próbálni Kikót, mondtam is neki, hogy remek, megvan a száma! (nevet)

David, mi újság azzal a lemezkiadóval, amit tavaly indítottál be?

David: Az emberek évek óta mondogatták már, hogy bandákat kellene menedzselnem, de nem nagyon akartam. Tiszta rémálomnak tűnt az egész. Mindig is a másik, tehát az előadói oldalról láttam a dolgokat, és nem is tudtam elképzelni, hogy váltsak. Viszont érdekelt, hogy producerkedjek egy lemezen, a lemezeket azonban ki is kellene adni valahogy. Talán ez jelentette végül a fordulópontot. Hosszú évek óta benne vagyok a zenebizniszben, és marhára unom, hogy kiadóknak kell kuncsorogni, meg hadakozni velük, és úgy döntöttem, többet nem csinálom ezt. Aztán jött egy lehetőség, és belevágtam. Olyan ez számomra, mint egy iskola: megértettem, miként gondolkodnak a kiadók, és hogyan gondolnak ránk, zenészekre. Egyébként is mindig én voltam a fickó a zenekarban, aki az üzletről kérdezgetett. Ugyan egy farmon nőttem fel, de az apám vérbeli üzletember volt. Már gyerekként is bátorított, hogy kérdezzek, tanuljak. Dave is ír róla a könyvében, hogy mikor megalakítottuk a Megadeth-t, tudni akartuk, hogy mi megy a banda körül. Képben akartunk lenni. A kiadózás számomra ennek egy következő lépcsőfoka. Az a célom, hogy segítsem a zenekarokat, mert ez a mai egy egészen más, nehéz világ, főleg a kis csapatok számára. Ha jön egy lehetőség, segíteni akarok nekik, hogy feljebb léphessenek egy magasabb szintre.

Ha csak egy dalt választhatnátok a karrieretekből, amely valamely személyes okból a legfontosabb számotokra, melyik lenne ez, és miért?

Kiko: Tíz év múlva talán a Dystopia címadóját mondanám, de most még túl friss a lemez, hogy reálisan megítélhessem. Ha viszont visszanézek a múltba, leginkább talán az Angra első lemezéről, az Angel's Cryról választanék valamit, mert ezzel az anyaggal kerültem be a szakmába, ez volt az első lemezem. Vagy a 2004-es első szólólemezemről (ami valójában 2005-ös – K.G.) valamit, mivel ekkor lettem kész arra, hogy egyedül is megalkossak egy komplett lemezt. Egy dalt tehát nem tudok mondani, inkább csak kiemelkedően fontos albumokat.

David: Én az I Thought I Knew it Allt választanám a Youthanasiáról. Életemnek egy folyton változó periódusa volt az akkori, azokban az években váltam fiatal kölyökből felnőtté. Megnősültem, Arizonába költöztünk, és szerintem a Megadeth is ekkor nőtt fel igazán. A rajongók is gyakran emlegetik a Youthanasiát, én viszont ritkán hallgatom. Mikor azonban valahol belefutok, mindig ledöbbenek, milyen jó kis cucc. (nevet) Az I Thought I Knew It All szövegének nagy részét én írtam. Ez volt az az időszak, amikor kezdtem egy kicsit megismerni magam, tartottam egy kis alázatos önvizsgálatot, és ezt a dalt is ez a folyamat inspirálta.