Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Neck Sprain: „Egy szekér csak akkor fut, ha mindenki húzza”

0621ns1A tavalyi esztendőben végre új hangzóanyaggal – a God's Snake EP–vel – jelentkezett az elmúlt néhány évben igencsak takaréklángon égő Neck Sprain. Ennek örömére múltról, jelenről és jövőről beszélgettünk a csapat motorjával, Nagy Levente basszusgitárossal. Az interjú végtelenül őszintére és néhol kissé tán keserédesre sikerült... volna, ha nem lett volna Áron Andris énekes, aki olykor benyögött egy-egy könnyedebb hülyeséget, enyhítve ezzel az elhangzottak súlyán.

Ezer éve nem volt nálunk Neck Sprain interjú, de azért annyira mégse menjünk vissza az időben, elég lesz csak jó hatévnyit. Ugye akkoriban történt, hogy Horváth Pityesz kikerült a bandából, és a helyére Áron „Apey" András érkezett. Pityesszel békében történt a búcsú, esetleg tartjátok azóta a kapcsolatot?

Levi: Azt hiszem, a válasszal már szinte mindenki tisztában van, hiszen ez már történelem. Már pontosan nem is tudom felvázolni, hogy mi és hogyan történt, de a lényeg, hogy igen, összefutunk Pityesszel néha-néha. Például tavaly év végén a Dime-esteken, de szórakozóhelyeken is találkoztunk már itt-ott. Természetesen felnőtt emberként mindenki beszél mindenkivel. Új bandáját, a Mandibulart ugyan személy szerint nem láttam még, de mindenképp sok sikert kívánok a csapatnak!

Hogy került a képbe Api? Ugrott a srác az első hívó szóra?

Levi: Mi nem ismertük, előtte egyetlen egyszer találkoztunk vele, azt hiszem, az Azfeszten. Viszont minden közeli zenész és ismerős őt javasolta, így Anga Mikitől (Anga-Kis Miklós, a Subscribe basszere – N. A.) elkértem a telefonszámát és felhívtam. Igent mondott elsőre, a következő találkozásnál már együtt steakeztünk és beszéltük a részleteket.

Api: Ennek már úgy lassan hat éve, de nagyjából igen, azonnal ugrottam, mivel kölyökkorom No. 1. zenekaráról volt szó, és aki ismer, az tudja, hogy ezzel nem csak úgy dobálózom utólag, én tényleg az ország legnagyobb Neck Sprain rajongója voltam és vagyok. Úgyhogy nem volt kérdés, hogy most vállalom-e, inkább csak be voltam szarva nagyon, hogy a Pista után mutatnom kell valamit, és hogy menni fog-e.

0621ns22009 során aztán még néhány számmal lehetett találkozni tőletek, de utána igen sokáig csak a néma csend hallatszott. Mi történt pontosan ezekben az években?

Levi: Egészen pontosan? Semmi. Próbáltuk megoldani, hogy működőképes legyen a zenekar. 2010-ben volt még egy fellépésünk Londonban, ahol úgy alakult, hogy ismét Bánfalvi Sanyi dobolt mögöttünk. Akkor annak nem lett folytatása, viszont a későbbiekben csak összefújta a szemetet a szél.

Api: Én nem így emlékszem, éppen hogy 2009 után rengeteg minden történt, magunkhoz képest sokat játszottunk, fesztiválmeghívások, és így tovább. 2011 végén főtt le inkább a kávé a sok dobosproblémával, ami már kibaszott unalmas egy probléma volt. Sanyi akkor még persze nem akart visszajönni, emiatt eléggé elkeseredett hangulat volt. Már én sem hittem nagyon a bandában, és kiköltöztem Londonba. A három majom meg közben egymásra talált, és drága MMS-eket küldözgettek a telefonomra önmagukról atom üveg állapotban, miközben én a belemet is kidolgoztam! (nevet) Hála istennek tökéletes volt az időzítés, mert akkor már tervbe volt véve a hazaköltözés.

Folyamatosan léteztetek azért, vagy volt néhány év, amikor úgymond hivatalosan is beadta a kulcsot a Neck Sprain?

Levi: Nem dobtuk be a törölközőt, ha erre gondolsz, a háttérben azért végig izzott a parázs. Dalötletek, riffek, próbák voltak, de igazából akkor változott a helyzet, mikor Sanyi visszalépett a csapatba.

Api: Nem hiszem, hogy ez valaha is meg fog történni.

És mi okozta végül azt a váratlan feltámadást, ami tavaly a bivalyerős God's Snake-hez vezetett?

Levi: Az EP-n szereplő dalok közül szinte mindegyik megvolt már évek óta, köszönhetően az említett háttérmelónak. A The Last Progress a legújabbnak mondható, de a szám kiindulási alapját már próbáltuk, sőt, játszottuk is Gazsival (Binder Gáspár, Prosectura/Haw/Stereochrist dobos, egykoron a Neck Sprain tagja is – N. A.). Egyszerűen csak azt éreztem, hogy nem várhatunk tovább, fel kell venni ezeket a dalokat, mivel akkor már le volt kötve az A38-as koncert és egyszerűen nem volt semmi apropója. Muszáj volt új anyagot mutatni a hallgatóknak. Sajnos nem sikerült addigra CD-t is gyártatni, de ez már csak napok kérdése, legalábbis remélem.

Milyen reakciók érkeztek a korongra?

Levi: Köszi a kérdést, igazából csak pozitív visszajelzéseket kaptunk, bár azt hiszem, azért a rajongók épp annyira csalódottak, mint én, hiszen egy LP-nek inkább itt lenne végre az ideje.

Api: Én is csalódott lennék/vagyok, mint kívülálló és mint bandatag egyaránt, mert nemcsak maga a zenekar, de a rajongók is megérdemeltek volna egy kurva nagylemezt ennyi év után, de sajnos ezt dobta a gép. Bepótoljuk, többit meglátjuk.

Idén azért tervbe van véve egy 4th Round megjelentetése?

Levi: Hmm... (nevet) Az elmúlt években háromszor kötöttem, majd mondtam már le stúdióidőt... Sosem tudott megvalósulni. Hidd el, nálam jobban senki sem szeretné a negyedik Neck Sprain nagylemezt!

0621ns3

Ha jól tudom, néhány hónapja ismét tagcsere történt nálatok. Hogy is esett mindez, mi lett Janó Misikével, és mit kell tudnunk az utódjáról?

Levi: Jól értesültél... Sajnos... Tudod, mikor már sokezredszer próbálsz összerántani egy csapatot, de az nem mozdul, akkor néha elfogy az energia. Egy szekér csak akkor fut, ha mindenki húzza... Ez az egész tőlem indult. Azt éreztem, hogy nem tudom megmozdítani többször a kocsit, és azt mondtam a többieknek, hogy kiszállok, hagyjuk ezt az egészet, és mindenki csinálja a saját dolgát. Ne csináljunk több szappanoperát Neck Sprain név alatt. Nem akartam hét év után újra olyan műsorral kiállni a színpadra, aminek a Heavyweight számai a meghatározói. Közben tudom, hogy mennyi új ötlet és riff vár kidolgozásra. Próbálni nem tudtunk, Misu melóbeosztását sajnos elég nehéz volt összefésülni a próbákkal. A végén már azt találtuk ki, úgy írjuk a dalokat, hogy Bandika bőgőzött, Sanyi dobolt, én gitároztam, aztán majd megmutatjuk Misunak. Így készültek is új dalok, de persze odáig sem jutottunk el, hogy együtt, négyen játsszuk őket. Szóval egy kibaszott nagy mocsár volt az egész... Aztán jött a megbeszélés, ahol ezt elmondtam a többieknek. Végül azonban Misu, Sanyi és Bandika is azt mondta, hogy ez a zenekar nem állhat meg, hisz bármi is történt velünk, mindig továbbmentünk. Misi elmondta, hogy annyira kimeríti a három műszak, hogy sokszor csak pihenne otthon csendben, eltűnt belőle a tűz. Mi megértettük, elfogadtuk. Akkor ott, négyen megbeszéltük, hogy csak egy ember lehet, akivel megpróbáljuk, ha megy, megy, ha nem, akkor hagyjuk. Ő Suplicz Gábor, Misu gitártechnikusa. Évek óta velünk van, nagyszerű figura és nagyon tehetséges gitáros. Plusz végre nem Bandika a legfiatalabb! (nevet) Természetesen Gabika elfogadta a felkérést, és minden erejével meg akar felelni a feladatnak. Szinte minden szabadidőnkben találkozunk, gitározunk és írjuk a témákat. Az a terv, hogy nyár végéig végre tényleg rögzítjük a negyedik nagylemezt!

Api: Kicsit olyan volt ez, mint egy nagyon szar szakítás. Miska nagyon nagy része volt a zenekarnak, minden téren, nagyon szeretem és szeretjük őt, ő is minket, de akkor is ez volt a legjobb sakklépés. Ha valakinek ez nem tetszik, hangyaszarnyit sem érdekel, puszi. Kicsit olyan ez, mint egy focicsapat, a játékosok jönnek-mennek, de a cél az ugyanaz: hogy jól érezzük magunkat csonton. (nevet) Figyelj, lehet, hogy jövő héten egyikünk sem lesz bent, vagy az sem kizárt, hogy már holnapután Csipa nyomja elöl a fronton, dobnál kozmixesek. Bármi lehet. (nevet) Lényeg, hogy Gabikánál jobb választásunk nincs, és nem is akartunk. Önmagamat látom benne, mert bennem is ennyi bizonyítási vágy volt anno, mint most benne. Úgyhogy ő a tökéletes arc a melóra, imádjuk, szeretjük, rettentően tehetséges és gyorsan tanul, nyitott mindenre, rengeteg ötlete van, Levivel nagyon közel laknak egymáshoz, szóval rengeteg szempontból ez egy nagy előny most. Ráadásul kapott a banda egy kis frissítést is a soundot illetően, mivel Gabika inkább Bay Area thrash, death arc.

0621ns5Mi az oka a gyakori tagcseréknek? Ennyire nehéz emberek lennétek?

Levi: A fent leírtakból is gondolhatod, hogy mennyire! (nevet) Talán épp ez a baj. Nagyon emberi a viszony a zenekarban, bárki tűzbe menne a másikért. Nekem is volt egy-két kétségbeesett éjszakám Misu távozásakor, de muszáj volt újra elindulni. A mi barátságunk már megmarad, hetente többször is beszélünk.

Köztudott, hogy a Neck Sprain tagsága elég sokfelé érdekelt. Mennyire bonyolult dolog összeegyeztetni a bandát más bokros teendőkkel: Apey & The Pea, Ákos, Magma Rise, Men In The Box?

Levi: Ez a másik nehéz kérdés, de teljesen egyszerű a magyarázata. Mindenki azt csinálja szívesen, ami megy, működik és dübörög. Egy olyan zenekarban, ami szinte csak fantomként kerül az emberek elé, nehéz hinni. Hiába halljuk mi, hogy mennyire jól szólnak az új riffek/dalötletek, egy év alatt már újra vágynánk egy újabb nagylemeznyi anyagra. Közben az emberek ugyanígy számítanának az új dalokra. A God's Snake című nótát például már 2010-11 környékén megírtam, Bandika felénekelte a demót és hallgattuk otthon. Képzelheted, hogy nem akkora flash nekünk, mint a rajongóknak, akik tavaly szeptemberben hallhatták először... És vannak még ilyen dalok, amik már rég arra várnak, hogy megjelenhessenek! Szóval, most úgy kell összehoznunk a lemezt, hogy közben mindenki elfoglalt Apey & The Pea, Ákos, Magma, Men In The Box, Nomad vonalon. De azért megoldjuk.

A csapat közismerten erős koncerten, turnéfronton mégis eléggé csendben vagytok mostanság. Fesztiválok, klubmeghívások terén mennyire keresnek benneteket?

Levi: A fent leírtakból következik, hogy elég nehéz lenyomni a zenekart a koncert/fesztiválszervezők torkán. Hiába erős egy Neck koncert, hiába döngölünk földbe mindenkit, azért hét éve, ugyanazt a műsort látva én sem nézném meg századszor a zenekart. Ezen csak mi tudunk segíteni, szépen ki kell másznunk ebből a mocsárból!

Az elmúlt két évtizedben ti azért elég markáns részét képeztétek a hazai keményzenei életnek. Mennyivel érzitek másnak a mostani állapotokat a jó tíz-tizenöt évvel ezelőttihez? Történt bármi pozitív fejlemény, vagy megállt az idő?

Levi: '95-ben kezdtünk el igazából turnézni a Strong Deformityvel. Előtte szinte csak tehetségkutatókon léptünk fel. Pfff... Ha most le tudnám írni, hogy mennyivel másabb volt az! (nevet) Pedig az akkori „öregek" mind azt mondták, hogy „Ááá, tudnátok mi volt tíz éve! Heti hat-hét buli művelődési házakban, sportcsarnokokban!" Szóval, mi akkor már csak kluboztunk, de akárhova mentünk, mindenhol voltak emberek! Pedig szinte kibírhatatlan füst volt mindenhol, izzadságszagú, hering bulik voltak, de mégis megvolt az a feelingje, amit a mai zenekarok már nem tapasztalhatnak meg. Amikor '96-'97-ben az Ektomorffal turnéztunk, harmincöt-negyven állomásos turnék voltak ősszel! Pedig mindet mi kötöttük le, nem volt szervezőnk. Most nem tudnék ennyi klubot sem felsorolni az egész országban! Nem tudom, mi történt, de valakik nagyon le akarják amortizálni ezt az országot, valamiért nem jó nekik, ha a fiataloknak van pénze koncertjegyre. Persze, ennyi zenekar sem volt... és főleg ennyi rossz zenekar nem! Sorry, akinek nem inge... Annak idején még úgy volt, hogy OSZK- vagy ORI-vizsgát kell tennünk, hogy egyáltalán koncertet tarthassunk, de mire felkészültünk volna, eltörölték ezt a feltételt. Nagy öröm volt! (nevet) Most meg aki kitalálja, hogy lemezt csinál és van rá pénze, az meg is csinálhatja. A tribute zenekarokról meg inkább nem is beszélek... A pofámról lesülne a bőr, ha azért szednék belépőt, mert más zenekar dalait játszom. De persze ez az én véleményem, az én felfogásom... Mindenki azt csinálja, amiben jól érzi magát, egyikünk sem több a másiknál, nem vagyunk egyformák szerencsére. (nevet)

0621ns6Milyen zenéket hallgattok mostanában a legszívesebben? Mit szóltok az új Downhoz, Crowbarhoz?

Levi: A Down EP-k nekem nem jönnek be, ha Downt akarok hallgatni, akkor az első három lemez valamelyikét hallgatom. Kirk papa és a Crowbar viszont mindig is közel állt hozzám, iszonyatos a faszi és nagyon közvetlen jó arc! Az új lemezen is villantott, megértettem, hogy miért fordította az energiáit inkább a Crowbarra.

Api: Sokat fingok.

És várjátok-e a sokak által óhajtott Pantera összeborulást Zakk Wylde-dal Dimebag helyén?

Levi: Persze, jó lenne újra élőben hallgatni a dalokat, de ez már sosem lesz Pantera. Zakk mindent megtesz, hogy eljátssza Dime témáit, minden tisztelet neki ezért, és természetesen annyi bulit néznék meg, amennyit csak tudnék. Csak... Tudod, ott, anno a Kisstadionban, amikor kijöttek... Ha azt mondom, hogy ahányszor visszagondolok, szőrtüsző-gyulladást kapok a libabőrtől, akkor azt hiszem, mindent elmondtam! Dime-ból jött a zenéjük alapja, az ő lelkéből, úgyhogy többé nem lesz már Pantera... Azt hiszem, velem együtt sok millióan már annak is örülnének, ha Phil és Vinnie Paul végre megölelnék egymást. Egyértelműnek kellene lennie, hogy senkit nem lehet okolni azért, mert egy személyiségzavaros, beteg ember csőre töltött egy Berettát.

Api: Nem tudom, bármi jöhet, úgy hallottam, Janó Mihály lesz az új Pantera vonósa.

Végül a szokásos kérdéseink: mi minden idők három legjobb lemeze?

Levi: Csak három?!? (nevet) Csak a teljesség igénye nélkül tudok nyilatkozni: Pantera – The Great Southern Trendkill, Machine Head - Burn My Eyes, Metallica – Master Of Puppets.

Api: Roberto, a mulatós masszőr – összes.

És végül: mi az élet értelme?

Levi: Egy elcsépelt kérdésre, elcsépelt válasz mehet? Hahhh... „Próbálj úgy élni, ha lepereg előtted életed filmje, érdemes legyen végignézned!"

Api: 665.

Fotó: Erdős Júlia, leadkép: Soós Sándor

 

Hozzászólások 

 
+8 #4 Mr. Hyde 2014-06-21 20:43
jó zsaru rosszz zsaru
Idézet
 
 
+14 #3 KoaX 2014-06-21 10:58
Ez hiányzik a mostani anyádatismegnyú zom core meg többi fosból!!!!
A tribute fosokat meg be kéne tiltani....
Idézet
 
 
+14 #2 robidog 2014-06-21 10:57
Az egész kibaszott sárgolyó egyik legjobb bandája! :)
Édes Istenem mennyivel több figyelmet érdemelnének, miért csak az ilyen road debi. stb. okádék bandákra gerjed a magyar.
Óriási tisztelet hogy minden nehézség ellenére még mindig nyomják a METAL-t !
Nagyon-nagyon várós az új lemez ha egyszer tényleg sikerül összehozniuk!
Ne adjátok fel srácok, de gondolom ez nem is kérdéses!
Idézet
 
 
+20 #1 sepumark 2014-06-21 08:11
Le a kalappal elottuk!
Igazandibol nekem az Eden demo es az Overgain a kedvencem, de mai napig imadom a bandat, eloben pedig szo szerint lehengerloek!!!
Az interju nagyszeru, de tenyleg tapinthato az elkeseredes... viszont most ugy erzem uj erore kapott a banda...
Sok sikert a tovabbiakban ;)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.