A mai Queensryche a saját szabadgondolkodásának túsza, három sikerlemez és bőséges mennyiségű, művészileg végtelenül izgalmas, de lényegesen kevésbé kommersz anyag áldozata.
A Queensryche pontosan tudja, hogy amit csinál, azt egyesek szado-mazochizmusnak nevezik, hiszen a zenekar már hosszú évek óta fáradhatatlanul dolgozik saját népszerűTLENségének kiteljesítésén, míg mások kifinomult tehetségnek és zsenialitásnak minősítik. Akárhogy is, a progresszív rock seattle-i királyai ma is több mint aktívak, a tavalyi “Tribe” album pedig a legendás “Operation Mindcrime” óta leglojálisabb rajongókat is felrázta, vagyis Geoff Tate-et és társait ma sem vitte rossz ösvényre misztikus útjuk, amelynek során időről időre páratlan zenei bravúrokat visznek véghez, ezekkel is teljesebbé téve életművüket. Minél bölcsebb lesz ez a zenekar, annál kevésbé akar önmagára hasonlítani. Olykor úgy tűnik, egyedül Tate énekharmóniái révén ismerhető fel a Queensryche a szép zene áradatának egészében, ez azonban nem egészen így van. A “királynőnek” tartása van, amelyet nem lehet megtörni. Ezen a nyáron, világ körüli turnéja keretében, néhány év után először tisztelte meg jelenlétével a vén Európát az öt érett zenész Amerikából, az esőáztatta Seattle-ből, a grunge városából. Budapesti fellépésük után Mr. Tate nekünk adta a nap egyetlen interjúját.
Már régen megszoktátok, hogy elült körülöttetek a nagy felhajtás, ritkán beszélnek rólatok, és a zenéteket is sokkal ritkábban játsszák?
Igen, megszoktuk. De hát nem nagy ügy, underground zenekar vagyunk.
A zenészek gyakran magyarázzák alkotói tévedéseiket a zeneipar kedvezőtlen helyzetével, a menedzserek tehetetlenségével stb. Tagadhatatlan, hogy nektek is voltak bukásaitok – ti mivel magyaráznátok ezeket?
Egy ideig egyike voltunk annak a rengeteg bandának, amelyeket a zeneipar igyekezett eladni, illetve el is adott. Aztán ez az idő leketyegett, a zeneipar elkezdett a hip-hop eladásával foglalkozni – szerintem ez ilyen egyszerű.
A Queensryche tagadhatatlanul a maga műfajának egyik legőszintébb együttese. Bármit is akartak és követeltek tőletek az emberek, ti mindig azt csináltátok, amit elsősorban ti magatok akartatok. És minél inkább a klasszikus hangzást várták tőletek, annál inkább távolodtatok el attól.
Ez mind nagyon igaz, pontosan ilyenek vagyunk.
Jó, de milyen érzés állandó nyomás alatt élni, hiszen ez súlyos teher lehet.
Soha nem éreztünk semmiféle nyomást, mert amint ilyesmit érzékeltünk, működésbe lépett nálunk az ellenreakció. A zenekar lényege éppen az, hogy kizárólag azt a zenét játsszuk, amely nekünk tetszik. Ma ilyet, holnap meg olyat. Ez, gondolom, nagyon is természetes dolog.
A Queensryche mindenekelőtt koncepció, gondolkodásmód vagy néhány igen konkrét személyiség?
Ez egy nehéz kérdés. Szerintem mindenből egy kevés. Ez a mi világszemléletünk filozófiája, négy emberé, négy baráté, akik már nagyon régóta ismerik egymást.
Négy egyéniségről beszélsz, mintha a csapat ötödik tagja, Mike Stone csupán session gitáros volna?
Ezt nem mondanám. Nem valószínű, hogy az örökkévalóságig vele fogunk játszani. Mike rendkívül vidám fickó, emellett pedig igen kifinomult jellem. Segített nekünk a stúdióban, most segít nekünk a turnén, szóval ő az az arc, aki egyszerűen mindenben segít nekünk.
Geoff, te magad mennyire vagy kategorikus és határozott ember? Ha egy frissen rögzített dallal nem vagy elégedett, képes vagy megszabadulni tőle, és kukába dobni?
Határozott ember vagyok, de nem annyira kategorikus. Nálunk állandóan töméntelen mennyiségű felhasználatlan anyag halmozódik fel, amit soha nem dobunk szemétre, az nem a mi munkastílusunk. A felhalmozódott és felhasználatlan ötletek gyakran bizonyulnak hasznosnak a következő munka során.
Nem lehet azt mondani, hogy agyonmelóznátok magatokat ilyen-olyan mellékprojekteken, hiszen ha nem tévedek, csak te és Scott (Scott Rockenfield – a Queensryche dobosa – a szerző megjegyzése) jelentkeztetek szólólemezzel. Időhiányban szenvedtek, vagy minden erőtöket az anyazenekarnak szentelitek inkább?
Gyorsan közlöm mindenkivel, hogy Michael (Michael Wilton – a Queensryche gitárosa – a szerző megjegyzése) épp most jelent meg a szólólemeze Soulblender címmel, egy nagyszerű rock album. Mindannyian családos emberek vagyunk már, túl azon a koron, amikor arról beszélhetnénk, hogy eladtuk a lelkünket a rock n’rollnak. Évről évre nehezebb megtalálni az egyensúlyt a család és a zenélés között. A gyerekek nőnek és egyre gyakrabban kérdezik, miért van az apjuk az idő nagy részében távol az otthontól. Nem egyszerű dolog ez. Ednek (Ed Jackson – a Queensryche basszusgitárosa – a szerző megjegyzése) nemrég született az első gyermeke, ami roppant felelősségteljes pillanat az ember életében. Mindannyian segítettünk nekik, a feleségeinkkel együtt, amiben csak lehetett, az asszonyok megosztották velük a tapasztalataikat stb. Nem mindig marad idő a zenélésre azon túlmenően, hogy az együttesben játszunk, de azért igyekszünk. (nevet)
Mit gondolsz, az emberek azért járnak a koncertjeitekre, hogy zenét hallgassanak, vagy azért, hogy a sikerszámokat hallják?
Úgy alakult, hogy sok sikerdalunk van, itt nincs mit tenni. Nehéz összeállítanunk a koncertprogramot, ez megint csak egyensúlyozás. Őszintének kell lennünk a rajongóinkhoz, és magunkhoz is.
Ha már a rajongók kerültek szóba, mire számíthatnak ők a Queensryche-tól a közeljövőben?
Én az év végéig mindenképpen kihozom a második szólólemezemet, decemberben pedig stúdióba vonulunk a zenekarral. Szóval a következő másfél évünk fölöttébb zsúfoltnak ígérkezik.
Geoff, a Queensryche már közel húsz éve áll a színpadon. Érzed-e, hogy öregedtél a két évtized alatt?
Hát persze, egyértelműen. Idősebb, tapasztaltabb lettem, és igyekszem formában tartani magam. A 80-as évek elején nem is gondoltuk volna, hogy ma is a színpadon fogunk állni, lemezeket fogunk készíteni, interjúkat fogunk adni ugyanúgy, mint akkor, ma pedig már úgy érzem, ezt fogom csinálni az örökkévalóságig. Tudod, hosszú évekig nem hordtam farmercuccokat, amiről úgy gondoltam, a korral jár. Mostanra ismét megértem a farmerhez. (nevet)
