Shock!

Geoff Tate-et gyakran bélyegzik különcnek, csodabogár hangulatembernek, aminek bizonyára akad is alapja. A Queensryche legendás énekesét nemcsak megjelenése, de gentleman-modora, választékos beszédstílusa és visszafogottsága miatt is inkább nézné az ember jól menő fejesnek valami komoly nagyvállalatnál, mintsem rock-ikonnak – pedig az, már csak azért a teljesítményért is, amit a műfaj csúcsalkotásai közé tartozó első öt Queensryche albumon nyújtott.

Két éve a teljes Operation: Mindcrime rockszínház-szerű előadásával turnéztatok, most pedig éppen a speciális Queensryche Cabaret koncertek futnak Amerikában. Mi ezek után a következő szint? Hogyan lehet még tovább fokozni a színpadi show-t?

Nem tudom, majd megálmodjuk! (nevet) Tény, hogy szeretjük a színházi jellegű produkciókat, és valamikor mindenképpen jó lenne áthozni a Queensryche Cabaret bulikat Európába is. Most mindenesetre még csak annyi biztos, hogy augusztusban felveszünk pár ilyen koncertet, amiből aztán DVD is készül.

Előadóként mennyiben igényel más típusú felkészülést egy ilyen Cabaret buli, mint egy átlagos Queensryche koncert?

Rengeteg különbség van a kettő között. Egy olyan szimpla rockkoncert, mint amilyen például a mai is lesz, igazán jó buli, de nem nagyon jelent kihívást ennyi idő után. Mivel szeretem a színházat, és azt is, ha van mit nézni egy koncerten, manapság jóval elégedettebbé tesznek az efféle speciális fellépések. A Cabaret koncertek egyenesen a legjobbak számomra, amiket csak valaha is adtunk, bár természetesen rengeteg odafigyelést igényelnek. Például mindig pontosan akkor kell a színpad egy adott pontján lenned, amikor éppen odavilágítanak, és így tovább… Nagyon szigorú időzítéssel dolgozunk, amitől nem lehet eltérni, nem lehet hibázni. Ebből már sejtheted, milyen komoly előzetes felkészülés előzte meg a turnét. Például az egyik ponton egy fantasztikus zsonglőr is szerepet kap, akinek én is dobálok ezt-azt, ő meg vissza nekem, tulajdonképpen én is részese leszek a produkciójának. Az ilyesmi nem megy gyakorlás nélkül.

Hogy reagál a közönség egy Cabaret koncertre?

Teljesen megőrülnek tőle, és az előadás részeseivé akarnak válni, ezért aztán sokan speciális ruhákban, kosztümökben érkeznek. Egy meghatározott ponton többen fel is jöhetnek közülük a színpadra. Szóval olyan ez az egész, mint a Mardi Gras, vagy valami hasonló karnevál… Maga a show sem valami komolykodó előadás, hanem vidám és szórakoztató. Működik néhány társulat az Államokban, akik ilyen típusú színházi akciókban utaznak, New York és Los Angeles mellett éppen Seattle-ben dolgozik az egyik legnagyobb. Hatalmas rajongójuk lettem, innen jött az ötlet. Ez teljesen új terület számunkra, soha még csak hasonlót sem csináltunk. De mások sem nagyon…

Tudnál említeni számodra etalon koncerteket, amik példaként lebegnek a szemed előtt, ha éppen turnéra készülődtök?

Rengeteg hatalmas bulin voltam… Lássuk csak, például láttam a Pink Floydot az Animals turnén, a Genesist a Lamb Lies Down On Broadway turnén, a Queent a Live Killers turnén. Ezek mind meghatározó élményt jelentettek. De az is óriási volt, amikor Billy Joel együtt koncertezett Elton Johnnal. Igazából nézőként is a színházi jellegű koncerteket kedvelem a legjobban, ahol sok a látnivaló. Például nemrég láttam Lady Gagát, és valami elképesztő show-t produkált. Fantasztikus volt.

A zenéjéről mit gondolsz?

(nevet) Azt, hogy fogós. Popzene. De egészen kivételes, ahogy vizuálisan megjeleníti a dalait a színpadon. Szeretem, ha valaki csinál valami egyebet is egy koncerten a szerzeményei puszta eljátszásánál. Léteznek olyan típusú előadók, akiknél csak a zene a lényeg, nincs is ezzel semmi gond, máshol azonban a show is ugyanilyen fontos. Én inkább az utóbbira szavazok.

Érdekes, hogy olyasmikben gondolkodtok, mint a Cabaret, miközben manapság inkább a tematikus nosztalgiaturnék futnak: az Iron Maiden kezdte a sort, azóta pedig a Judas Priesttől a Megadeth-ig mindenki a klasszikus lemezeit porolja le a koncerteken. Az említett speciális előadások révén ti is csináltatok már hasonlót a Mindcrime-mal, ráadásul pont idén 20 éves a legsikeresebb albumotok. Nem is játszottatok el egy jubileumi Empire turné gondolatával?

(felnevet, majd hosszasan rázza a fejét) Nem!

Nincsenek jó emlékeitek abból a korszakból?

Érdekes idők voltak, az biztos… Mondhatjuk, hogy akkoriban tulajdonképpen popsztárokká váltunk, méghozzá úgy, hogy egyáltalán nem álltunk készen erre. Ebből fakadóan persze megérteni és kezelni sem tudtuk a helyzetet. Nekünk egyszerűen más volt a kiindulópontunk, hiszen mindig is jó zenészek akartunk lenni, akik együtt alkotnak valami értékeset. Sosem tartozott a céljaink közé, hogy körülrajongott sztárok legyünk, mégis azok lettünk. Márpedig ha sztárrá válsz, bejön a képbe Hollywood: akciófigurákat akarnak csinálni rólad, tévéshow-kba hívnak, és így tovább… Mi ebben egyáltalán nem akartunk részt venni, így inkább visszahúzódtunk a saját közegünkbe, eltűntünk szem elől. Ezért is telt el négy év az Empire után, mire ismét albummal jelentkeztünk, és a Promised Land többek között pont azt mesélte el, min mentünk keresztül az előző években. Ez egyébként a zenén is hallatszott, hiszen tudatosan igyekeztünk tovább fejlődni muzsikusokként, és még inkább szélesíteni a látókörünket. Azóta sem dolgozunk másként. És persze igyekszünk jó messzire elkerülni a reflektorfényt! (nevet)

Nézzük akkor a másik aktuális kérdést, hiszen megint új gitáros játszik veletek a turnén Parker Lundgren személyében. Miért lépett le Mike Stone, és hogy került a képbe Parker? Netán a családi szálak miatt? (Parker Geoff veje – D.Á.)

Egyszerűen így alakult… Stone a saját dolgait akarta csinálni, és elment, mi pedig nem tartóztattuk. Parker nem a családi vonal miatt érkezett, hanem mert éppen jókor volt jó helyen! (nevet) Adtam pár szólókoncertet, amiken ő gitározott, így aztán lehívtam próbálni, hogy nézzük meg, működne-e a dolog a Queensryche-ban is. És működött, méghozzá olyannyira, hogy a készülő új anyagunk egy igen jelentős hányadát már ő írta. Remekül megtaláltuk vele a közös hangot.

Eszerint teljes jogú zenekari tagnak számít?

Nem. A Queensryche-nak négy állandó tagja van.

És gondolom, ez csak akkor változna, ha Chris DeGarmo úgy döntene, hogy visszatér hozzátok… Nem kerestétek meg Mike távozása után?

Ó, Chris soha nem lesz már nálunk zenekari tag. Ez egészen biztos. (kelletlen grimaszt vág)

Még mindig pilótaként dolgozik?

Igen. Családos ember, hétköznapi életet él, és nem érdekli már, hogy zenész legyen. Egyszerűen nem motiválja a dolog… (rövid csend után újabb grimasz) Különös.

Azért barátok vagytok még?

Persze, nagyjából havonta egyszer találkozunk, elmegyünk kajálni, ilyesmi… És mindig felvetem neki, hogy írjunk dalokat együtt, de általában csak annyi a válasz, hogy majd talán holnap. (keserűen mosolyog)

Említetted az imént az új lemezt. Az előző két anyagotok konceptalbum volt, netán most is ilyesmire számíthatunk?

Jelenleg is intenzíven dolgozunk az anyagon. Igazából nem is tudom, hogy lehetne érzékletesen leírni a készülődő dalokat… Leginkább talán az Empire-hoz hasonlítható a hangulat abból a szempontból, hogy popos a megközelítés, tehát nagyon-nagyon fogósak a nóták. Ezúttal a kettes Mindcrime-mal és az American Soldierrel ellentétben nem konceptlemezről van szó, hanem önálló, roppant erős melodikus dalokról, amik emellett rendkívül modern, korszerű megközelítésűek. Tudod, az Empire az akkori időknek készült, és annak a korszaknak a rock volt a zenéje. Ez napjainkról már nem mondható el, az új anyag pedig a mának szól. Modern ritmusokra számíts, és olyan gitárjátékra, ami szintén egy következő szinten áll. Tényleg nem tudom igazán érzékletesen leírni…

Mit gondolsz, ugyanúgy megosztja majd a táborotokat, mint az előző albumok?

Talán igen. Legalábbis nagyon remélem! (nevet)

Bizonyára tisztában vagy vele, hogy a rajongók egy része ismét metalosabb zenét akar hallani tőletek, mások a slágeresebb korszakra esküsznek, megint mások az elszállósabb dolgaitokra. Hozzád melyik periódus áll a legközelebb? Van például kedvenc Queensryche lemezed?

Nincs. Még nincs. (mosolyog) Mindet másért szeretem, mindegyik más ponton mutatja meg a zenekart. Ha pedig azt kérdezed, hogy olyan van-e, amit másként csinálnék… Nos, igen, azt hiszem, az összeset! (nevet) Gyakran kérdezik, hogy ha tehetném, újból felvenném és átdolgoznám-e ezt vagy azt a dalt, netán lemezt, én pedig mindig azt válaszolom, hogy naná, akár azonnal is. De azt hiszem, ez természetes. Utólag minden másnak tűnik, de az adott időszakban mindig azt csináltuk, amit éppen akkor a legjobbnak éreztünk.

Szintén szóba kerültek az előbb az önálló koncertjeid. Hogy áll a második szólólemezed?

Egyelőre tervek léteznek, meg egy rakás rögzített anyag, de konkrét megjelenési dátumot még körülbelül sem tudok mondani. Az első albumnál mindenesetre jazz-orientáltabb dalaim vannak most. Modern jazz, pop, rock, színházi zene, nem is tudom, minek nevezzem… Talán a hard jazz a legtalálóbb kifejezés. Nagy jazz rajongó vagyok, imádom a jazz akkordokban rejlő erőt, és roppant érdekesnek találom ötvözni ezeket a rockzenével. Rockban nem szokás ilyesmiket alkalmazni, pedig igen agresszív dolgokat lehet létrehozni jazz akkordok segítségével. Zenehallgatóként is nagyra értékelem az ilyesmit, és dalszerzőként is izgatja a fantáziámat a dolog.

Miket szeretsz még hallgatni?

Tulajdonképpen minden stílusban találok olyat, ami tetszik. De leggyakrabban mégis azt a zenét hallgatom, ami a fejemben szól. Rengeteg zenét írok… Az új Queensryche lemez és a szólóanyagom mellett most éppen egy olyan film zenei albumán dolgoztam, amiben én is játszom. Októberben esedékes a dolog, a mozi címe Pray For Light.

És hogy állnak az 1988 óta rebesgetett Operation: Mindcrime film tervei? Lehet ebből belátható időn belül bármi is?

Továbbra is szövögetjük a terveket. Jelenleg több filmes projektben is érdekelt vagyok, januárban készült el az első mozi, amiben szerepeltem, októberben követi az imént említett második, és előbb-utóbb az Operation: Mindcrime is sorra fog kerülni. Ez persze pénz kérdése is. Azt pedig tudni kell, hogy a filmipar még a zeneiparnál is gyorsabban változik, mondhatni folyamatos változásban van.

Pusztán elméleti kérdés: kiket tudnál elképzelni a főbb szerepekben?

(elmosolyodik) Ismered Max Von Sydow-t?

Igen.

Amikor megálmodtam Dr. X figuráját, tulajdonképpen ő volt a mintakép, aki a szemeim előtt lebegett. Ma már nagyon öreg, így nem tudom, elvállalna-e egy ilyen szerepet. Jobban belegondolva lassan én is elérem azt a kort, amikor simán eljátszhatnám Dr. X-et! (nevet)

És mi a helyzet Nikkivel?

Az kicsit keményebb dió, hiszen Nikki rengeteget változik a sztori első és második része alatt, illetve között. Amikor az első rész elkezdődik, csupán vékony drogos kölyök, a második rész kezdetére azonban kigyúrt, kidolgozott arc válik belőle, aki 18 évet börtönben töltött: teljesen tiszta, céltudatos, határozott és militáns személyiség lesz. Óriási átalakuláson megy keresztül, ez pedig az őt alakító színésztől is igen sokat követel meg. Egyelőre nem tudom, ki lehetne ideális Nikki. Ha elérünk oda, amikor el kell dönteni, bizonyára megtaláljuk majd.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

(hosszasan gondolkodik) Nem tudok válaszolni. Több mint nyolcezer albumom van otthon mindenféle stílusból, és mindig hangulattól függ, éppen melyiket teszem fel.

Ki az ultimatív rockénekes?

Szerinted létezik csak egy? (gondolkodik) Rengeteg óriási énekest ismerek, és persze mellettük rengeteg középszerűt is, akik például nem képesek rendesen előadni a dalaikat élőben. Ugyanakkor rengeteg múlik azon is, milyen a közönség az adott koncerten, meg persze a pillanatnyi hangulatodon, az egészségi állapotodon, azon, hogyan utaztál előtte… Bizonyos napok jobbak a többinél, mások rosszabbak. A közönség szerepét pedig nem lehet eleget hangsúlyozni. Ide például két fesztiválkoncert után érkeztünk, az előző Norvégia északi részén volt, fent, a sarkkörnél, ahol sosincs sötét. Mondanom sem kell, ez alaposan be is kavart mindannyiunk biológiai órájába, és csak kóvályogtunk. „Most komolyan ki kell mennünk a színpadra, és lejátszani egy rockkoncertet?” (mosolyog) Rengeteget számít, ha egy ilyen pillanatban a közönség jól reagál arra, amit csinálsz. Nyilván adott egy bizonyos szint, amin teljesít egy zenekar vagy egy énekes, ha azonban kialakul a rezgés a nézők és a csapat között, az egyre csak magasabbra és magasabbra nyomja az embert, jóval az alapjárat fölé.

Mi az élet értelme?

Bárcsak tudnám! (mosolyog) Még mindig keresem… Az élet az én értelmezésemben nem más, mint egyfajta utazás, de akár tanulási folyamatnak is nevezhetném. A legfontosabb pedig azt megtanulni, miként kell szeretni másokat, illetve hogyan kell ahhoz viszonyulni, ha téged szeretnek, miként kell elfogadni a szeretetet. És persze a boldogság. Rengeteg ember nem boldog. Egyszerűen nem tudják, hogyan kell boldognak lenni, és megtanulni is képtelenek ezt… Személyesen pedig a zene is az élet értelmét jelenti számomra, méghozzá művészeti alkotó tevékenységként. Meggyőződésem, hogy a zene művészet, noha sokan inkább sporteseményként, versenyként tekintenek rá: azt hiszik, listákról, slágerekről, pénzről szól. Én nem tudok így tekinteni a zenére, számomra ugyanis az önkifejezés eszközét jelenti. Ha úgy tetszik, a zene olyan kommunikációs forma, amin keresztül az emberek viszonyulni tudnak a másikhoz, kapcsolatba kerülnek egymással. Nincs még egy olyan művészeti ág, ami úgy hatna az emberekre, mint a zene, mert átível a kulturális, nemzeti vagy nyelvi határokon. Akárhová is mész, a zene nyelvét mindenki érti, és ez a képesség azóta velünk van, hogy barlangokban éltünk. A zene ősi és törzsi – épp ezt imádom benne a legjobban!

További fotók:
Queensryche