Dan Spitz a thrash színtér legendás alakja. Az idén 49 éves muzsikus eredetileg az Overkill soraiban kezdte szólógitárosi pályafutását, majd 1983 körül csatlakozott a New York-i Anthraxhez, akikkel aztán végigzenélte az egész következő évtizedet: játéka olyan ízig-vérig klasszikus metal alapműveket erősít, mint a Spreading The Disease, az Among The Living vagy a Sound Of White Noise. Dan a '90-es évek derekán került ki az Anthraxből, és ezt követően jónevű órásmester lett belőle. Habár a klasszikus felállás 2005-ös újjáalakulása őt is visszahozta a fedélzetre, végül nem maradt a zenekarban, de most végre visszatért a bizniszbe egy új csapattal, amely a Red Lamb nevet kapta. Érdekesség, hogy az idén kiadott első nagylemez munkálataiból a gitáros egyik legjobb barátja, a Megadeth főnök Dave Mustaine is alaposan kivette a részét. Mindez elegendő apropót szolgáltatott ahhoz, hogy megkeressük pár kérdéssel a magyar felmenőkkel is rendelkező Spitz mestert.
Ha jól tudom, a Red Lamb évekkel ezelőtt Deuxmonkeyként alakult, és több ismert muzsikus is érintett volt a sztoriban hosszabb-rövidebb ideig, így például Peter Baltes az Acceptből. Hogyan is kezdődött ez az egész történet?
Peter Baltes elég komoly basszustémákat gyártott pár nótához, amiket én írtam, de akkoriban ezek még meglehetősen kezdeti stádiumban álltak. Peter hihetetlenül jó basszusgitáros és nagyon rendes ember, akivel sok közös vonásunk van. Mivel azonban épp ekkoriban kezdett el ismét dolgozni az Accept újjáalakításán, ami aztán hamarosan masszív turnézásba, majd stúdiózásba torkollott, a közös dalszerzés idővel szükségszerűen befejeződött. A második szakaszt már Patrik Johanssonnal kezdtem el, aki kidolgozta az igazi dobtémákat. Ahogy a riffekkel lassan eljutottam addig a pontig, hogy megtaláltam a Red Lamb hangzását, éreztem, hogy tovább kell lépnem. Nagyjából egy évbe telt, mire kialakult ez az újfajta megszólalás az általam kifejlesztett akkordmenetekkel. Sajnos Peter ekkor már nem ért rá, amolyan globálisan mozgó célpont lett belőle... Így aztán a végleges változathoz már én vettem fel a basszustémákat.
És hogy került be a képbe Dave Mustaine?
A metalban mozgók közül sokan tudják, hogy Dave és én jó ideje közeli barátságban vagyunk egymással. Speciális kapcsolatról van szó, ami nemcsak minket, hanem a családjainkat is érinti. Ezt a baráti viszonyt azonban mindig is igyekeztünk óvni a nyilvánosság elől. A közös munka úgy indult, hogy átrepültem Dave-hez, elvégezni bizonyos programozási munkálatokat a Fractal Audio Axe FX berendezésein. Miután majdnem egy év alatt megcsináltam ezeket a saját cuccaimmal, szereztem némi tapasztalatot e téren. Vagyis segítettem a cimborámnak: még a feleségemet, Candit is egyedül hagytam otthon az autista ikreinkkel, hogy elvégezzem ezeket a munkálatokat. (Dannek és feleségének 2007-ben két autista gyermeke született, a gitáros és neje azóta az autizmus kutatásának aktív támogatói és elkötelezettjei - D.Á.) Az egyik nap, Dave egyik őrületes autójában, a stúdióba menet döntöttük el, hogy belehallgatunk a zenéimbe. Dave részleteiben lefülelte az anyagot, és egyből támadt pár ötlete. „Hé, Dan, nem akarok átlépni semmiféle határt, de mit szólnál, ha segítenék egy kicsit? Ez a zene gyilkos és különleges", valami ilyesmi volt ez az egész... Mivel akkoriban éppen rengeteg dologgal foglalkoztam egyszerre, mindez hatalmas segítséget jelentett nekem és a családomnak is. Szükségem volt egy olyan emberre, aki azt is látja, amit én nem. Dave pedig úgy érti a vízióimat és a céljaimat, mint kevesen ezen a bolygón, és mindez engem is nagyon ösztönzött: ismét olyan éhesnek éreztem magam, mint az Anthrax korai időszakában. Eleve rengeteg időt töltöttem azzal, hogy megteremtettem ezt a bizonyos felismerhető Red Lamb hangzást. Dalszerző vagyok, ez a zene pedig a DNS-em ebben a minőségemben.
Konkrétan mi volt Dave szerepe a munkálatokban?
Eleve mindketten részt vállaltunk ennek az egész stílusnak a megteremtésében, így őrületes volt már csak belegondolni is abba, hogy a zene is megtalálta a maga helyét a barátságunkban – erről ugyanis alapesetben nem igazán szoktunk beszélgetni. Konkrétan egyébként Dave volt az az ember is, aki elkezdte mondani nekem, hogy elvesztegetem a dalszerzői és zenészi tehetségemet, miközben a sokmillió dolláros órákkal szórakozom. Emlékszem, egy nap épp Svájcban ültem egy óragyárban, és épp egy hihetetlen óra munkálatait figyeltem meg. Totális csend volt, azt is meg lehetett hallani, ha valaki leejt egy tűt. Volt ott egy másik csóka is, aki szintén csinálta az órákat, és közben a fejhallgatójában bömbölt a Slayer. Letettem a szerszámaimat, és elgondolkodtam azon, amit Dave mondott. Valami bekattant nálam aznap... Úgy éreztem, mintha csak visszatértem volna a sivatagból. Ami a Red Lamb konkrét munkálatait illeti: ahogyan annak idején az Anthrax hangzását sem lehetett lemásolni sehonnan, úgy a Red Lambnél sem volt honnan meríteni. Úgy gondolom, a kreatív folyamatok e kezdeti szakasza a művészi alkotás legnehezebb periódusa. Biztos vagyok benne, hogy egy rakás gitáros szívesen lett volna légy a falon, miközben ketten ott dolgoztunk a stúdióban... Számomra történelmi jelentőségű élmény volt majdnem egy éven keresztül melózni Dave-vel ebben a kreatív légkörben. A munkához való hozááállásunk hasonló: addig dolgozunk, amíg ki nem dőlünk, aztán kicsit pihenünk, és még többet melózunk. Néha annyira fáradt voltam, hogy azt sem tudom, egyáltalán hogyan keveredtünk vissza esténként Dave házába... De mondjuk eleve egyikünk sem valami nagy alvós típus, szóval sokszor még nála is munkával telt az idő, amint az éjszaka közepén is az új ötleteken agyaltunk. Nagyon élveztük, hogy együtt foglalkozhattunk mindketten azzal, amihez a legjobban értünk. Hihetetlen napok voltak ezek.
Elég sok ellentmondó információ kering a neten azzal kapcsolatban, pontosan mi is Dave státusza ebben a projektben. Segítenél rendet vágni ezek között?
Habár minden vonatkozó weboldalon ott állnak a pontos információk, teljesen megértem a zavart ebben a tekintetben. Dave társproducerként jegyzi az egész albumot, és emellett hónapokig dolgoztunk közösen a szövegeken is, ide értve a korábban már elkészült szövegeket és azokat is, amelyeket a nulláról kellett felépítenünk. A munka ezen része egyszerűen szétrobbantotta az agyamat, hihetetlenül sokat tanultam Dave-től a szövegírást illetően. Elképesztően tehetséges ezen a téren, és annyira természetesen áradnak belőle az ötletek, amit fel sem tudok fogni. Lázasan dolgozik a legapróbb ütemezési és szótagolási feladatokon is egészen addig, amíg nem lesz minden a lehető legtökéletesebb.
A gitározásba, netán a háttérvokálokba beszállt itt-ott?
Nem.
Mit gondolsz, jelentősen más lett volna nélküle a végeredmény?
Igen. Mindketten benne vagyunk ebben a csodálatos zenében, amit együtt alkottunk meg a világ számára. Olyan ajándék ez, ami ritkán adatik meg. Hiszem, hogy ez a muzsika kiállja majd az idő próbáját, és meghatározóként tekintenek majd rá. Aki szereti, amit játszottam a múltban, szereti, amit Dave csinál, és bejön neki az is, ami szerintem a jövőt jelenti, annak tetszeni fog a zene.
Két legendás Big Four muzsikus közösen készít egy albumot, ami körül azonban semmiféle hírverést nem csapnak. Miért választottad ezt a teljesen független utat a kiadáshoz és a terjesztéshez?
A Red Lamb már több mint három éve alakulgat, és eközben minden a színfalak mögött készült. Így aztán a Tunecore Recordsnál dobtuk piacra az anyagot letöltésre, mert fontos szempont volt a gyorsaság. Egy friss, gyorsan változó korszakban járunk jelenleg, én magam is ebben élek. Rengeteg tennivalóm van most: nemcsak zenélés tekintetében, de az autista gyerekekért is dolgozom szerte a világon. Így aztán útra kelünk, és nem állunk meg. Ugyanúgy szeretnék építkezni, ahogy az Anthraxszel is annak idején.
Vagyis turnézni is fogtok?
Igen, remélhetőleg minél előbb elkezdjük majd a koncertezést. Amit aztán nem is fejezünk be. Méghozzá soha többé.
Zenei szempontból miként jellemeznéd a Red Lamb stílusát?
Egy új korszak muzsikájaként.
2005-ben te is részt vettél a klasszikus Anthrax felállás újjáalakulásában. Abban az évben láttalak titeket Magyarországon, és a csapat gyilkosan szólt veled a szólógitárosi poszton. Miért szakadt vége ismét az együttműködésnek?
No comment.
Hallottad a legutóbbi Anthrax lemezt, a Worship Musicot?
Nem hallottam. De azért csakis a legjobbakat kívánom nekik.
Melyik Anthrax lemez a kedvenced a régebbiek közül, és melyiket kedveled a legkevésbé?
Az Among The Living a kedvencem. Olyan viszont nincs, amit ne kedvelnék. Mindegyiket szeretem, aminek a megírásában én is szerepet vállaltam.
Az imént már említetted az órabizniszt. Ebbe hogyan csöppentél bele annak idején?
A nagypapám annak idején ékszerész volt Catskill Mountainsben, New York államban, és mindig tele volt a boltja hihetetlen órákkal. Körülbelül nyolc éves lehettem, amikor elkezdtem őket szétszerelni. Ez is ugyanolyan ragályos, mint például gitározni... Ezen túlmenően is sok a hasonlóság: végtelen tanulásra, perfekcionizmusra, türelemre, magányra van szükség hozzá. És persze az órásmesterség lényege is a teremtés, akárcsak a gitározásnál.
Tudom, hogy magyar felmenőkkel is rendelkezel. Pontosan ki volt magyar a családban?
A nagyszüleim Magyarországról érkeztek az Egyesült Államokba, vagyis a családom egyik ága magyar. Van egy nagyon közeli magyar barátom is, akit Zsoltnak hívnak. Úgy érzem, a származásom mindig is elkísért az életem során.
Mi volt életed legjobb koncertje rajongóként?
Amikor láttam Ozzyt Randy Rhoadsszal New York állam északi részén. Randy annyira jó volt, hogy a show után pár hónapig nem is voltam képes gitárt venni a kezembe.
Mi minden idők három legjobb lemeze?
Bármi Dean Martintól, Frank Zappa Overnight Sensationje, és bármi Frank Sinatrától.
Mi az élet értelme?
Létezik a világon egyfajta örökkévalóság. Ezt kell meglelned, különben elvesztél.
Hozzászólások