Shock!

A New York-i Spread Eagle sosem lett nagy lemezeladó, de 1990-es bemutatkozó albumuk igazi kultikus gyöngyszem, és méltán tarthat számot bárki érdeklődésére, aki szereti a leginkább a klasszikus Skid Row fémjelezte karcos, riffes és tökös, ám egyben rendkívül dallamos és slágeres hard rock zenét. A csapat több mint egy évtized kihagyást követően 2006-ban alakult újjá, de csak szórványosan koncertezgettek. Most azonban végre megtalálták a stabil felállást, és jövőre új albumot is készítenek. Kérdéseinkre a másfél éve Sebastian Bach bandájával Budapestet is megjárt basszusgitáros, Rob De Luca válaszolt.

Örömteli hír, hogy nemrég új tagokat találtatok, és végre ismét teljes lett a Spread Eagle felállása. Mit kell tudni a friss arcokról, és hol találtátok őket?

Dennis Kimack az új gitárosunk, aki egyrészt Ray West (a Spread Eagle énekese) szólózenekarában is játszott, de emellett Metal Mike Chlasciak is ajánlotta nekem. A dobosunk az unokatesóm, Rik De Luca, aki hatalmas zenész. Alighanem már hosszú évek óta egy bandában kellene muzsikálnunk...

Mire készültök a zenekarral a közeljövőben? Látsz esélyt arra, hogy valamikor esetleg Európába is átjussatok?

Mindenképpen szeretnénk átmenni Európába, épp nagyban keressük ehhez a megfelelő szervezőket... Most éppen az Egyesült Államokban csinálunk koncerteket, és azt tervezzük, hogy 2012 tavaszára egy új lemezt is megjelentetünk. Remekül érezzük magunkat a bőrünkben!

Honnan jött az ötlet 2006-ban, hogy újjáalakuljatok?

A Spread Eagle egy olyan szörnyeteggé vált, ami teljesen kifordult önmagából, és felzabálta a saját testét. Ray éveken át erőltette, hogy alakuljunk újjá, de sokáig nem álltam készen a dologra. Néha azonban leírsz egy teljes kört az életben, és egy olyan ponton találod magad, amihez hasonlón már a múltban is jártál. Amikor elérkeztem ehhez az állomáshoz, én is megéreztem, amit Ray már korábban is érzett. Egyetértésre jutottunk, hogy itt az idő. Most egy olyan szörnyetegről beszélünk, amelyik csak akkor támad, ha azt mondjuk neki.

Nem akartátok visszacsalogatni a fedélzetre Paul DiBartolo gitárost és Tommi Gallo dobost?

Dehogynem akartuk... Pault számtalanszor megkerestem, hiszen ő volt a zenekar motorja, de hiába. Még ma is zenél, de más típusú dolgokban utazik, nem ilyen agresszív, gitárcentrikus muzsikákban. Tommiról a '90-es évek óta nem is hallottam.

Az újjáalakulás után vendégzenészekkel turnéztatok, Chris Caffery gitározott és John Macaluso dobolt a bulikon. Miért éppen ők?

Macaluso már az Open To The Public albumunkon is játszott, azóta is jó barátságban voltunk. Caffery szintén cimbora, és az akkori turnémenedzserünk, Ray Freeman ajánlotta be. Leginkább egyébként a Jack Daniel's-re emlékszem arról a körútról... túlságosan is sok Jack Daniel's-re! Mindketten óriási muzsikusok és óriási piások.

Utazzunk kicsit vissza a múltba! Te, Paul és Tommi annak idején egy Bang nevű bandában kezdtetek közösen zenélni. Hogyan találtatok rá Rayre, és mi volt az első gondolatod, amikor énekelni hallottad?

Egy olyan csapatban játszottunk, ami éveken keresztül próbált azzá fejlődni, ami végül a Spread Eagle lett. Az utca iskolájában nevelkedtünk Bostonban, ezt az életet éltük, kizárólag a zene érdekelt minket. Heti öt-hat napot próbáltunk akkoriban, és a saját hibáinkból tanultuk meg, mit hogyan kell csinálni. Rayre Paul talált rá New Yorkban. Egyből az jutott eszébe, hogy Ray hangja úgy szól, mint a gitárja, szóval nagyszerű volt a párosítás. Éveken át gyűrtük egymást a korábbi énekesünkkel, de sosem sikerült vele eljutnunk arra a következő szintre, amit megcéloztunk. Aztán mi is átruccantunk New Yorkba, és Ray-jel a fronton percek alatt odaértünk, ahol lenni szerettünk volna.

Melyik volt a Spread Eagle első dala?

A Switchblade Serenade-et már az előző bandával is játszottuk, de új szöveget és dallamokat írtam hozzá. A Spread Eagle szintén a kezdeti időszakban született, és létezett még egy Gunshy című nótánk is akkoriban, ami végül nem került fel az első lemezre. Ezt mai fejjel már óriási hibának tartom, mert az egyik legerősebb korai dalunk volt.

Igaz, hogy mindössze a megalakulásotok után három hónappal lemezszerződést kaptatok?

Abszolút igaz, de számomra egy örökkévalóságnak tűnt. Minden szükséges elem megvolt nálunk már évekkel korábban is, leszámítva a tökéletes énekest.

Az első Spread Eagle lemez a valaha készített legjobb albumok egyike az úgynevezett street rock vonalon, mégsem lett nagy siker. Mit gondolsz, az MCA kiadó tehetett erről, vagy valami más?

Ez nehéz kérdés, amire valószínűleg nem is létezik egyszerű válasz. Valahogy a bolygók nem álltak úgy számunkra, mint más zenekaroknak, akik talán nem is voltak olyan jók, vagy nem gürcöltek olyan keményen, mint mi. Tény, hogy az MCA sem végzett valami jó munkát, de a zenekaron belül is felbukkantak olyan tényezők, amik nem segítették az ügyet. Mindig csak előre kell tekinteni.

Mit gondolsz mai fejjel a debütről?

Azt, hogy az egyik legerősebb, legvalóságosabb album volt abban a korszakban. Iszonyatosan büszke vagyok rá mind a mai napig. Minden egyes szó, minden egyes riff a vérünkből jött azon a lemezen. Tökéletesen mutatta be azt az életet, amit előtte éveken át éltünk. Utólag már könnyű tisztábban látni, melyek voltak azok a bandák, akik csak felugrottak a jól futó szerelvényre, és kik élték meg tényleg mindazt, amiről zenéltek. Rólunk már a lemezt nyitó Broken City első sora mindent elárult: „I got rats in the kitchen ripping up the trash"... A Broken City mellett a Scratch Like A Cat és a Shotgun Kiss a kedvenc nótáim az albumról.

A már említett Switchblade Serenade a Spread Eagle névjegyének is beillett. Milyen történet húzódott meg a nóta mögött?

Emlékszem, két külön alkalommal írtam meg a szöveget és a dallamokat a lakásomban, amit a kelet-manhattani 9. utcában béreltem. Az akkori életstílusom mellett a kapcsolataim meglehetősen illékonynak bizonyultak, erről szólt a dal. Igazság szerint az egész komplett létezésünk illékony volt abban az időszakban.

Annak idején a szövegeitek miatt elég sokszor megkaptátok, hogy szexisták vagytok. Mit gondolsz, tényleg azok voltatok?

Ó, én mindig azt hittem, azt mondják, hogy szexik vagyunk, így általában azt válaszoltam, hogy köszönjük szépen. Ma már kissé jobban megértem a dolgot...

Miért lépett le Tommi az első album után?

Abszolút hülyeségek jelentkeztek a zenekar oldalán. Semmi sem hasonlítható egy tökéletes összeállítás lerombolásához, srácok...

A kettes lemezetek, az Open To The Public már nagyban különbözött a bemutatkozó albumtól. Miért változtatok meg, és mi a véleményed arról az anyagról ma?

Bizonyos dalait szeretem, más nótákat képtelen vagyok meghallgatni róla, és azt sem tudom, egyáltalán milyen zenekar írta őket. A Rhythm Machine, a Revolution Maker, a King Of The Dogs, az If I Can't Have You, a Faith, valamint a Devil's Road bizonyos részei szerintem kiállták az idő próbáját. Ezek a mai napig jól jellemeznek minket, többet közülük a mostani koncerteken is rendszeresen játszunk.

Mi történt veletek az Open To The Public megjelenése után, és miért döntöttetek végül 1995-ben a sztori befejezése mellett?

Személyes problémák ütötték fel a fejüket a csapatban. Én a magam részéről készen álltam arra, hogy folytassuk a következő nagykiadós lemezszerződésünk révén, ami éveken át várt ránk, de a zenekar végül szétesett, mielőtt aláírhattuk volna.

Mennyi fogyott az első két lemezből?

Olyan százmillióról hallottam, de lehet, hogy rosszul tudom... Egy üvegszemű cigányasszony mondta nekem azzal együtt, hogy az első gyermekemet Mephistoclese Ladybugnak keresztelem majd.

Mit csináltál, miután feloszlottatok? Kapcsolatban maradtatok egymással a történtek után?

Azt hiszem, egyszerre éreztem szabadságot és rémületet, amikor vége lett a bandának, hiszen Paullal például nyolc teljes éven át zenéltem együtt. Ray-jel nem igazán kerestük egymást, de azért időről időre belebotlottunk a másikba a New York-i klubokban. Közben több zenekart is összehoztam, akikkel lemezeket készítettünk, turnéztunk. Mindig kitartottam a zenélés mellett, ahogyan már hosszú évekkel a Spread Eagle előtt is. Ez a jövőben is így lesz.

Néhány éve Sebastian Bach zenekarában is játszol, az új albumát azonban trióban rögzíti Nick Sterling gitárossal és Bobby Jarzombek dobossal. Még mindig tag vagy a csapatában?

Igen, májusban lesznek is koncertjeink. Amikor szüksége van rám, mindig szól. Én pedig minden egyes alkalommal hihetetlenül jól érzem magam, amikor nála játszom, akármekkora helyen lépünk is fel.

Sebastian Bach és Ray West talán a két legjobb énekes abban a hard rock irányzatban, amelyikben mozognak. Mi közöttük a legnagyobb különbség és a legnagyobb azonosság?

A legnagyobb különbség a színpadon kívüli magasság, a legnagyobb azonosság pedig az, hogy a deszkákon mindketten egyforma magasak.

Sebastiannal az utóbbi években világszerte stadionokban koncerteztetek a Guns N' Roses előzenekaraként. Mik a legmaradandóbb emlékeid ezekről a turnékról, és milyen ember W. Axl Rose a magánéletben?

Csupán nagyon kevesen ismerik Axlt, szóval inkább őrült történeteket kreálnak róla. Az újságírók túlnyomó többsége soha az életben nem találkozott vele. Axl a legokosabb és legnagylelkűbb emberek közé tartozik, akikkel csak valaha is találkoztam. Jóval több mint száz koncerten léptünk fel előttük, a legemlékezetesebb momentumok a dél-amerikai stadionturnéhoz kötődnek. Egy teljes regényt meg tudnék tölteni azzal, ami azon a körúton történt.

A UFO tagjaként szintén rendszeresen turnéztál mostanában. Honnan jött ez a lehetőség, és várható-e folytatás?

Összesen öt turnét nyomtam le a UFO-val az Egyesült Államokban, Európában és Dél-Amerikában, illetve ezek mellett további önálló koncerteket is. Az egyik csúcspont mindenképpen a Wacken Fesztivál volt, és igen, a jövőben is játszom majd velük. A lehetőség egyébként Ron „Bumblefoot" Thalon (a Guns N' Roses egyik jelenlegi gitárosa) keresztül érkezett, aki jó barátja Vinnie Moore-nak, a UFO mostani gitárosának. Amikor basszusgitárost kerestek, Ron engem ajánlott, és a dolgok stimmeltek is. Kösz, haver!

A Spread Eagle mellett egy Of Earth nevű csapatod is van. Erről mit kell tudni?

Az Of Earth a remény megtestesülése, méghozzá jóval atmoszférikusabb formában bárminél, amit korábban csináltam. Nagyon boldog vagyok ezzel a bandával. A bemutatkozó lemezünk a Lovember Recordsnál jelent meg, és bárki ingyen letöltheti a honlapunkról.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

A Pink Floydtól a Wish You Were Here, a Soundgardentől a Superunknown és az egyes Black Sabbath.

Mi az élet értelme?

Ilyen sebesség mellett fogd nagyon szorosan a kormányt, és soha ne nézz vissza!

(Külön köszönet Martina Schielének, akinek segítsége nélkül ez az interjú nem készülhetett volna el.)