Shock!

Utoljára 2007-ben lépett fel élőben a '90-es évek egyik vezető hazai extrém metal-csapata, a Strong Deformity, ám a zenekar nemrég visszatért, és megújult felállásban, május 2-án mutatkozott be a budapesti Gozsdu Manóban, méghozzá zsúfolt teltház előtt. A felállás némiképp átalakult: Fekete „Hair" Károly énekes, Tibby K. basszusgitáros és Bertalan Balázs dobos képviseli a régi tagságot, de van két új gitárosuk Háni Szabolcs (S.N.O.T.) és Sipos András (Nuke) személyében. Mivel a zenekar annak idején megjelent három albumát annak idején természetesen mi magunk is sokat hallgattuk, nem kellett sokat gondolkodni azon, hogy körbejárjuk a Strong Deformity körüli aktualitásokat, illetve kicsit a múltat is felidézzük, Tibby pedig készségesen válaszolt a kérdéseinkre.

Miért éppen most reaktiválódott a zenekar? Mit csináltatok az utóbbi években, és hogyan alakult ki az új felállás? Hová tűntek az utolsó felállás további zenészei?

Valahogy mostanra érett meg bennünk, hogy talán érdemes lenne folytatni, amit anno elkezdtünk. Nagyon hosszú kihagyás volt, miközben a levelek csak gyűltek, és akik szeretik, amit csinálunk, folyamatosan azt kérdezték, mikor lesz már valami. Egyre jobban úgy tűnt, hogy ismét be kellene tölteni a vákuumot, amit hagytunk magunk után. Két új gitáros érkezett a csapatba, Háni Szabolcs a S.N.O.T.-ból és Sipos Andris a Nuke-ból. Berci és Muzzo jelenleg mással vannak elfoglalva, és még csak nem is Magyarországon. Jóban vagyunk velük, tehát nincs összeveszés vagy ilyesmi.

Milyen volt a visszhang a visszatérő bulin? Mit tapasztaltatok, kik jöttek le a koncertre: elsősorban a régi arcok, vagy voltak újabbak is?

Nagyon jó volt a fogadtatás, a koncert napján már nem is lehetett jegyeket kapni. Többen kint rekedtek. Sokan mondták, hogy kissé elméreteztük a helyszínt, de hogy őszinte legyek, eléggé óvatosak voltunk. Úgy tűnik, túlzottan is. Igazából ez egy titkos, zártkörű koncertnek indult, de nem bírtuk megállni, hogy a vége felé ne nyissuk ki a kapukat másoknak is, hiszen annyian várták már, hogy élőben is meghallgathassák a Strongot. Főleg azok, akik annak idején nem jutottak el koncertünkre, és csak a lemezeken hallották a dalokat. Voltak egészen fiatalok is, akik nem is lehettek ott akkoriban.

Húsz éve tűnt fel a zenekar a Vírus dallal a Demonstráció II válogatáson. Milyen emlékeitek vannak erről az időszakról, és magáról a konkrét számról? Mennyit segített nektek ez a válogatás?

Húsz éééév? Nincs konkrét visszajelzésünk, hogy mennyien hallhatták azt a dalt akkor. Az biztos, hogy a Metal Hammertől minden támogatást megkaptunk. Ez nyilván sokat segített abban, hogy minél több emberhez eljussunk. Nagyon meglepődtünk, amikor '96-ban megérkeztünk a Szigetre, és végeláthatatlan tömeg várt minket. Azon a koncerten egyébként fellépett velünk Karesz is, Bigyusszal közösen énekelték a Life Of Agony Let's Pretendjét. Erről az jut még eszembe, amikor egyszer egy nagyon jó budapesti koncertünk után be kellett tolni az anarhomercit – így hívtuk a lepukkant zenekari buszt –, amiben Lénárd Laci is segített, és ellőtte a poént: „Együtt toljuk a Strong szekerét!" (nevet) Hát mit mondjak? Csak aranykorként emlegetjük ezt az időszakot.

Hogyan emlékeztek vissza A fájdalom hatalma nagylemezre? Van-e olyasmi rajta, amit mai fejjel már esetleg másképp csinálnátok rajta?

Azt hiszem, nincs a világon olyan lemez, amit a későbbiekben a zenész ne kívánna valamilyen módon másképp csinálni. Nyilván szólhatna jobban A fájdalom hatalma is, de az akkori kürülmények között annyit tudtunk kihozni belőle. Felejthetetlen emlékeink vannak: óriási bulik, végtelen turnék és hatalmas partizás.

Az első albummal kapcsolatban emlékeim szerint mindenki lelkes volt, viszont azt azért elég sok helyen megjegyezték, hogy nagyon konkrétan érződnek rajta a korabeli kedvenceitek – Fear Factory, Pantera, Machine Head – hatásai. Ezek az áthallások mennyire voltak tudatosak, és zavart-e, amikor szembesítettek velük?

Kétségtelen, hogy nyakig benne voltunk az említett zenékben. Huszonévesen még nem voltunk annyira tudatosak, és nagyon elragadtattuk magunkat. Persze éreztük, hogy bővelkedik hatásokban a zene, de ez egyáltalán nem zavart minket, és úgy tűnt, a közönséget sem. Ha valaki felemlegette a dolgot, egyáltalán nem sértődtünk meg.

Miért távozott annak idején Bigyusz a zenekarból? Elkerülhetetlen volt-e a szakítás, és hogyan találtátok meg akkoriban Hairt, aki ugye anno szintén szerepelt a kettes Demonstráción?

Magasabb szintre akartuk emelni a produkciót, ami együtt járt azzal, hogy énektémákban gondolkodtunk, nem csak üvöltésben és hörgésben. Bigyusznak más elképzelései voltak, és talán még nem volt kész a váltásra. Karesszal a Szigeten partiztunk, de akkor még egyáltalán nem volt szó együttműködésről. Később valahogy beugrott, hogy talán nem volt véletlen a találkozás. Lejött hozzánk, lerúgta a cipőjét, felénekelte a Trip With No Movingot, és ott abban a pillanatban éreztük: nem kérdés a siker, csak az, hogy mikor jön el.

A zenekar a Racket lemezen némiképp más irányt vett, mint az első albumon. Ez a kisebb váltás vagy iránymódosítás minek volt köszönhető, és hogyan fogadta a közönség?

Azt hiszem, a metalzenében uralkodó trendek nagy hatással voltak ránk, mi pedig baromira reagensek voltunk. Miközben kerestük a saját hangunkat, meglehetősen ránk telepedtek az amerikai történések. Nem volt producerünk, aki a fejünkre koppintott volna, így maradtak az érzelmek és az elragadtatás. Ennek ellenére azt hiszem, a Racketnek van egy sajátos hangulata, ami csak a miénkké teszi. Óriási bulikat csináltunk azzal a lemezzel is, és nem vettük észre, hogy bárki is fanyalgott volna.

Mikor döntöttetek arról, hogy fixen is angolra váltotok, és miért? Milyen visszhangjai voltak ennek akkoriban?

Őszinte leszek: nagyon nem tudtunk jó magyar szövegeket írni. Ez a kérdés mindig napirenden van, de végül mindig arra jutunk, hogy magyarul nem lesz olyan. Ez a mi hibánk, hiszen szép számmal léteznek nagyon jó magyar szövegek. Nekem az etalon mondjuk az F.O. System, az Európa Kiadó vagy a Sexepil. Elképzelhető, hogy az új anyagon lesznek magyar nyelvű dalok, amennyiben átugorják az általunk felrakott lécet.

A Magic Syrup sok rajongót meglepett annak idején még az előzményekhez képest is. Utólag visszatekintve mennyire volt radikális az az album?

Igen, a Syrup... Nem csak, hogy elmozdultunk egy dalközpontúbb irányba, de még producereink is lettek Prieger Zsolt és Németh Gergő személyében, akik az Anima Sound System mozgatói, és velünk egy városban, Szombathelyen nőttek fel. Teljesen új utakra tévedtünk, és nem igazán akartunk letérni ezekről. Új dolgokat próbálgattunk, és eléggé izgalmasnak tűntek.

A Magic Syrup szerintem nemcsak zeneileg, hanem produkciós szempontból is eléggé megelőzte a korát itthon. Mit gondoltok ma arról az albumról?

Sokan emlegetik a mai napig, hogy a Syrupnak tíz évvel később kellett volna megjelenni. Én soha nem tudtam ezt kívülállóként megitélni, és néha úgy tűnt, hogy kicsit túldimenzionálják ezt. Ezek egyszerű dalok, és talán a szokatlan komponensek miatt tűnhetett futurisztikusnak az album. Mi nagyon szeretjük, és örülünk, hogy létrejött. Sikerült valami olyat letenni az asztalra, ami sokak számára hosszú évek után is izgalmas, és ez jó érzés.

Miért lassult le később annyira a zenekar, miért tűntetek el évekre?

Ez jó kérdés. Kifogyott a szusz a cuccból, és mindenki elkezdett más dolgok után nézni. Hiányzott a kitartás. Mindig is rosszul menedzselt zenekar voltunk, és ennek hatásai egyre erősebben mutatkoztak. Ez találkozott a zenénk bekategorizálhatatlanságával, illetve a rockandroll-biznisz magyarországi kialakulatlanságával, ami elég nagy terheket rótt akkoriban minden zenekarra. Nem akasztottuk szögre a gityókat, de a strongos dolgokat hanyagoltuk egy időre.

Mik a mostani terveitek? Említettél az előbb egy új albumot...

Folyamatosan születnek az új ötletek, és jelenleg éppen egy háromszámos felvételen dolgozunk, ami a tervek szerint nyár végére, ősz elejére készülhet el. Amint összeáll egy lemeznyi anyag, nem fogunk habozni. Nem kapcsoltuk még be az összes rakétát, mivel öten négy városban és két országban élünk, de rövidesen ennek is eljön az ideje.

Milyen zenékből merítetek manapság inspirációt?

Azt hiszem, öten sokfélét hallgatunk, de nyilván vannak átfedések. Karesz főleg hip-hopban és dirty rockban, Balázs progresszívebb metalban és jazzben, Andris délies tökös rockban és electróban, Szabby pedig leginkább industrial metalban utazik. Én személy szerint mindenevő vagyok, és képes vagyok Helmet, Sepultura vagy Justice után David Bowie-t vagy Gilberto Gilt hallgatni. A kocsiban pedig kizárólag roots reggae- és dublemezeim vannak.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

Nálam Lee Perrytől az Arkology, a Dead Kennedystől a Fresh Fruit For Rotten Vegetables és a Duran Durantől a Rio. Karesznél Everlasttől az Eat At Whitey's, a The Culttól a Pure Cult és az összes Dead Can Dance. Balázsnál a Sepulturától a Roots, a Panterától a Vulgar Display Of Power és a Destroy Erase Improve a Meshuggahtól. Andrisnál a Nine Inch Nailstől a The Fragile, a Panterától a The Great Southern Trendkill és a Songs For The Deaf a Queens Of The Stone Age-től. Szabbynál a Korntól az Issues, a Static-X-től a Shadow Zone és a Blind Myselftől a Budapest, 7 fok, eső.

Mi az élet értelme?

Kinek mikor mi. Amikor nyaralni megyek a lányommal, akkor az, amikor lemezt csinálunk, akkor az. Aztán néha úgy tűnik, hogy semmi, de semmi. Igazából ha sikerül elintézned, hogy az idő nagy részében boldog légy, akkor sok értelmét látod, ha pedig sikertelen vagy, akkor egyre gyakrabban teszed fel ezt a kérdést. Erre mindenkinek magának kell megtalálni a a saját válaszát. Az én életértelmezésem valaki más szemszögéből nem fog működni.

Facebook
Bandcamp

Zenekari fotó: Penge Borisz / Koncertfotó: Tótisz Tamás