A Blind Myself sosem a középutas csapatok táborát gyarapította, és ha lehet ilyet mondani, a magyar nyelvre váltásnak köszönhetően csak még bizarrabb lett a zenéjük. A banda motorja, Tóth Gergő frontember elég jól ráérzett, hogy egy ennyire non-kommersz, elvetemült húzásokkal teli zenét csak kiherélni lehetett volna hétköznapi dalszövegekkel, így az Isten Háta Mögött énekes Pálinkás „Palika" Tamással közösen ült le összehozni valami kellően hatásosat. A végeredmény több mint különös, de nagyon is működőképes.
Zeneileg a Budapest, 7 fok, eső brutálisan intenzív, riff- és tempóváltogatós modern metal a Blind Myselfre annyira jellemző disszonáns húzásokkal, témákkal, a szövegeknek köszönhetően azonban az egész zene kapott egy olyan ízt, amitől sajátos kettősség jellemző rá. Bizonyos sorok hallatán kimondottan olyan érzése támad a hallgatónak, mintha valami régi magyar alternatív bandát házasítottak volna össze egy agresszív, durva metal csapattal, ami azért valljuk be, nem mindennapi párosítás, és nyilván ízlés kérdése is, kinek mennyire jön majd be ez a vegyület. Ha most esetleg megijednél, az új Blind szövegek azért nem annyira elvetemültek, mint amiket Palika az IHM-ben süvöltözik, nincs éjszakai bagolyzabálás meg szabók megbántása, és bár távolról sem merném azt állítani, hogy minden egyes sort értek, összességében mégis jól sült el a kétesélyes kísérlet.
A zene és a szöveg egységét tekintve talán a Legyek és a Pomogácsok sikerültek a legtökéletesebben, mindkettő telitalálat, de a lemezt szolid blastbeattel indító Megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért, az örvénylő tempókra épülő, de nagyon ragadós Jó szándék kövei vagy a meglepő akusztikus témázgatást is felvillantó 4. fejezet: Cezarománia is kiemelkedőek, nem beszélve a nyomasztó, de mégis egyfajta sajátos szépséget rejtő címadó dalról. Ha egy nótával kellene összegezni a mai Blind Myself lényegét, alighanem utóbbi lenne rá a legmegfelelőbb. A kezdeti idők szélsőségesebb, nehezebben befogadható Blind lemezeihez képest egyébként jobban strukturáltabb, közérthetőbb, önmagát sokkal inkább hallgattató a mai zenéjük, de a 36 perces album még annak ellenére is rendkívül sűrű, hogy rengeteg a nótákban a fogós riff, groove és dallam, sőt, a fejben megragadó, majd ott össze-vissza kavargó sor, tételmondat is.
Ennek ellenére a maga furcsaságában nagyon is izgatja az ember fantáziáját a dolog, és éppen simán újra lehet indítani az anyagot, ha lejárt. Pláne, hogy a Judas Priest Painkillerének kissé metalcore-os dinamikájú, a Naprából és a Barbaróból ismert Both Miklós gyilkos gitárszólójával ellátott feldolgozása oldja is egy kissé a borult szigort a műsor legvégén.
Nem hétköznapi, de éppen ezért felettébb figyelemre méltó, a maga groteszk és nem kicsit ironikus valóságában roppant elgondolkodtató lemez a Budapest, 7 fok, eső. Azoknak is érdemes megpróbálkozniuk vele, akik eddig esetleg nem hallgatták a Blind Myselfet, mert ez itt tényleg egy új korszak kezdete a csapat életében.
Hozzászólások