Shock!

Guinness-rekordot állított be a Tankcsapda, akik ősszel újramaszterizálva, új csomagolásban, nyomott áron ismét kiadták karrierjük összes nagylemezét: a zenekar hetekre bevette az első tizennégy helyet a MAHASZ eladási listáján. Lukács László énekes/basszusgitáros, Fejes Tamás dobos és Sidlovics Gábor gitáros jelenleg éppen a szokásos évvégi üzemmódban tevékenykedik, 2013-at a hagyományos debreceni nagykoncerttel zárják majd december 28-án, a Főnix Csarnokban, és természetesen már konkrét tervekkel rendelkeznek 2014-re nézve is, amikor negyedszázados jubileumát ünnepli a zenekar. Jövőre sok minden egyéb mellett új Tankcsapda lemez is érkezik majd, Lukács Lacival azonban ezúttal elsősorban mégis az újrakiadásokról beszélgettünk, még ha természetesen egyéb aktualitások is szóba kerültek.

Gondolom, baromira unod, hogy mindenki a MAHASZ listával kezdi, de én sem tudok mást tenni, hiszen ehhez hasonló rekordot eddig csak egy embernek sikerült produkálnia, de ti még rajta is túltettetek...

Igen, viszont neki ehhez meg is kellett halnia.

Ez tény.

Természetesen nem szeretnék ízléstelen lenni, de ez ebből a szempontból egyébként valóban nem kis különbség.

Példányszámra le tudod fordítani ezt az első tizennégy helyet, amit egyébként nem csak egy hétre sikerült bevennetek?

Egyelőre még nincsenek számadataink. Ami magát a listát illeti, ez az egész nyilván viszonylagos, hiszen a sorrend a fogyások egymáshoz mérése alapján áll össze, és ha te két lemezt eladsz az adott héten, máris kétszer annyit adtál el, mint a másik előadó, aki egyet forgalmazott ugyanebben az időszakban. Ennél nyilván lényegesen többről beszélhetünk, de természetesen nem sokszázezres nagyságrendekről – eleve olyan albumokról van szó, amelyek eddig is több tízezer példányban keltek el. Mindenesetre ebben a letöltögetős, pénztelen, nincstelen időszakban mindenképpen nagyon-nagyon jó eredmény ez a tizennégy hely.

Feltűnő, hogy a két új dalt meg a ritkaságokat tartalmazó albumot leszámítva elsősorban a régi lemezek fogynak jobban. Miért?

Mert néhány újkori lemezünk kivételével ezek az albumok nagyon régóta nem kaphatók. Egyszer-egyszer persze feltűntek kisebb darabszámok a boltok polcain mondjuk a huszonkettedik sorban, de ezekben az esetekben ilyen-olyan fis-fos újrakiadásokról volt szó rossz borítókkal, gagyi minőségben – többször igyekeztünk is mindent megtenni annak érdekében, hogy ne jelenhessenek meg. De ez sem volt általános. A Punk And Roll például huszonegy évet várt arra, hogy végre önálló CD-n jelenhessen meg, hiszen eddig csak A legjobb méreggel közösen lehetett kapni ebben a formátumban, és az sem volt teljes, hiszen a komplett játékidő nem fért fel egyetlen lemezre. A másik, hogy aki annak idején megvette kazettán a Jönnek a férgeket vagy Az ember tervezt, az már bizonyosan szarrá hallgatta ezeket az elmúlt majdnem húsz évben. Szintén nem elhanyagolható szempont, hogy ha valaki beteszi a régi kiadást meg a mostanit, csak a süketek nem hallják az ordító különbséget, hiszen mindegyik albumot újramaszterizáltuk. Vagyis most minden lemezünk kapható végre tisztességes formában, normális borítóval, jó hangzással, jó áron – ennyi az oka a kiugróan jó fogadtatásnak.

Sejtem a választ, de melyik albumok hangzásán igazítottatok a legtöbbet?

A legkorábban készült lemezek hangzásán lehetett a legtöbbet javítani, hiszen azok szóltak a legkevésbé jól. Értelemszerűen a Rockmafia Debrecen nem tudott akkorát fejlődni, mint a Punk And Roll, de például a Méreg is dinamikusabban, kerekebben szól, mint az eredeti. Fontos hangsúlyozni, hogy semmit sem játszottunk újra, nem adtunk a felvételekhez plusz sávokat, hanem mindent meghagytuk abban a formában, ahogy annak idején rögzítettük. Az újrajátszás is járható út lett volna, sokan rá is lépnek, de nekünk nem ez volt a célunk, hanem a már említetteken túl sokkal inkább annyi, hogy megismertessük a korabeli felvételeket azokkal, akik annak idején talán még meg sem születtek. Ha kicsit hamis a gitár, hát akkor kicsit hamis... Ahogy haladtunk előre az időben, annál kevésbé voltak szarok a felvételek, vájt füllel viszont szerintem még az Agyarország vagy az Élni vagy égni hangzásán is érzékelhető a különbség.

A tavalyi lemezen mit tudtatok igazítani a remaszterrel?

Túl sokat nem, de egy picivel azért talán sikerült előrelépni még azzal is. De nyilván nem annyit, mint a Punk And Roll esetében, ahol egyes trackeknél konkrét hangrestaurálásra volt szükség, mert egyébként nem lett volna hallgatható a végeredmény.

Gondolom, azért elég sok minden előjött, ahogy átrágtátok magatokat a régi lemezeken, főleg a te esetedben...

Hármunk közül eleve én voltam az, aki az összes munkafázisban tevékenyen részt vett, hiszen Sidi két éve van velünk, és a 2000-es évek előtt Fejes sem játszott a csapatban. Így az újrakiadásokhoz egyébként is én gondoztam a „művészeti" dolgokat. Nem kiskirálykodás volt ez a részemről, félre ne értsd, a többiek is láttamoztak mindent, de hát mégis csak én voltam az egyedüli, akinek köze van a korai felvételekhez. Minden lemez minden egyes dalát többször is meghallgattam, és bizony voltak rádöbbenések egyes dalokra. Nyilván nem úgy, hogy mi a túró lehet ez, hiszen mindegyiket ismerem, mindegyikre emlékszem, de olyan előfordult, hogy ú, de jó kis nóta ez, de rég játszottuk, vagy miért nem játszottuk soha...

Olyan is akadt esetleg, amire vakartad a fejedet, hogy hát ezt azért ebben a formában nem kellett volna?

Egyetlen lemez egyetlen dalánál sem éreztem olyat, hogy másképp kellett volna, nincsenek olyan nóták, amiket ne szeretnék. Olyan van, ami koncerten kevésbé szól jól, vagy a hangulata, a jellege miatt nem vesszük elő gyakran. Érthető, hogy a Forrás vagy a Nincs, nem ritkábban jön elő egy fesztiválkoncerten, mint a Fiúk ölébe lányok! (nevet) De ettől még ezeket is szeretem.

Valamiféle ívet tudnál húzni a kezdetektől a legutóbbi lemezig pusztán csak a zenét tekintve?

Én szubjektív vagyok, elfogult, ha úgy tetszik, sőt, ha pimasz akarnék lenni, azt is mondhatnám, én vagyok csak igazán benne ebben az egészben, hiszen én voltam mindig tag... Szóval nem könnyű az ilyesmi, de ha mégis igyekszem objektíven végigtekinteni az albumokon, azt mondanám, hogy mindig olyan zenét és olyan dalokat írtunk, amilyet tudtunk. A kvalitásainkkal pontosan tisztában voltunk az elejétől fogva, soha nem is mentünk bele olyan hangszerelési vagy zenei megoldásokba, amikre nem lettünk volna képesek. Ez egyszerűbb zenét jelent, ami viszont sosem volt egysíkú – aki ilyet mond ránk, az nem ismeri a zenekart. Zeneileg viszont ezzel együtt sem igazán lehet éles korszakhatárokat megjelölni, még akkor sem, ha a Baj van! és a Punk And Roll után A legjobb méreg már egy sokkal rockosabb oldalról mutatta meg a zenekart, a Férgek kapott egy kimondottan metalos ízt, a Connektor kísérletezős volt, a Ha zajt akartok meg tényleg a szó szoros értelmében zajos. Így természetesen végig lehet vesézni a sort, de a zenekar lényege vagy mondanivalója nem változott, a ránk jellemző fogalmazásmód nagyjából egészében véve adott volt a kezdetektől fogva. A Tankcsapdában éppen aktuálisan zenélő tagok persze mindig befolyásolták a hangzásképet, tehát a lemezek már csak a rajtuk szereplő különböző emberek miatt sem lehettek egyformák. És ez nem is baj. De nyilván az is igaz, hogy én meg állandóságot jelentettem, így a sokszínűség mellett is beszélhetünk egyfajta egységesen tankcsapdás világról.

Neked mennyire mások a kiindulópontjaid a zenélést, a szövegírást illetően, mint a '90-es évek elején?

45-46 évesen az ember nagyobb élettapasztalattal és több tudással rendelkezik, mint 20 évesen, ez teljesen természetes és érthető. Jó esetben tanulsz, és mentálisan, érzelmileg is gyarapodsz. A mondanivalód kifejezése ennek megfelelően finomodhat, árnyaltabbá válik, de ahogy te fogalmaztál, a kiindulópontjaim nem változtak. És emiatt az sem, hogy miről szól, netán milyen szempontból látja vagy láttatja a világot a Tankcsapda. Persze vannak régi dalszövegek, amiket ma már másképp, árnyaltabban, kevésbé sarkosan fogalmaznék meg, de itt ne a csúnya szavakra gondolj, hanem a gondolatiságra. Egy koncerten viszont ezeket is ugyanolyan lelkesedéssel tudom elénekelni, mert az a Lukács Laci is én voltam, aki leírta azokat a sorokat, legfeljebb ma már szélesebb látókörrel rendelkezem.

A két új dalról mit kell tudni? Azt leszámítva, hogy az Igazi hiénák az Argo 2 betétdala lesz...

Nem szoktunk célirányosan dalokat írni. Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon ritka – és most direkt mondtam ennyi „nagyon"-t –, amikor konkrétan valamiért születik egy dal. Olyannyira, hogy a hat-nyolc évvel ezelőtti Loki-induló kivételével nem is jut most eszembe másik, és azt igazából nem is tekintjük Tankcsapda számnak, mert inkább egyfajta programdal. Ezért nem is került fel erre a ritkaságokat egybegyűjtő lemezre sem egyébként... Az Igazi hiénák annyiban hasonlít ehhez, hogy a megszületését egyértelműen inspirálta az Argo 2 forgatókönyve, amit még valamikor tavasz végén, nyár elején olvastam. Szóba került, hogy lenne egy ilyen lehetőség, és Árpa Attila odaadta, hogy nézzem át, mert eleve azt mondtuk neki: ha van jó ötletünk, lesz dal, ha nem, akkor meg kisnyúl, hiszen csak azért nem fogjuk erőltetni, hogy legyen. Viszont könnyesre röhögtem magam a forgatókönyvön, biztos vagyok benne, hogy kurva jó film lesz, vagy legalábbis nekem tetszeni fog, ez tuti. Dal persze akkor is született volna, ha nincs film, mert a zenei rész már jó ideje a fejemben motoszkált, de a szöveget a forgatókönyv inspirálta. A másik új szám, a Jóképű pedig a megszokott módon született. Nálunk alapvetően folyamatosan, turnéktól függetlenül jönnek az ötletek. Sosem úgy megyünk le a próbaterembe, amikor elérkezik az idő, hogy bámulunk egymásra, mint a borjú, hogy „na, most akkor fogjál egy C-akkordot, aztán meglátjuk, kisül-e belőle valami", hanem inkább az a téma, hogy a sok ötletből mit NE használjunk! (nevet) Több dalt is összeraktunk és feldemóztunk, ezek közül esett a választás erre a kettőre. Remélhetőleg tetszeni is fognak a közönségnek.

Ha már tetszés-nemtetszés: tavaly ugyan már beszéltünk erről, de azóta mintha elértetek volna egy bizonyos robbanáspontot a veletek szembeni bírálatok kapcsán. Tamás elhíresült indexes pólójára gondolok, vagy arra a bizonyos interjúra a Lángolón, amit nem feltétlenül neveznék békülőinterjúnak, de azért volt egy ilyen jellege is... Elfogyott a türelmetek?

A Tankcsapda '89-ben három exhibicionista hülyegyerek punk rock triójaként indult. A Baj van! borítója a középső ujjal pontosan kifejezte a hozzáállásunkat. Botrányhősök persze soha nem voltunk: soha nem olvashattál rólunk olyanokat, hogy szétzúztuk a szobákat ebben meg abban a szállodában, netán kivagdostuk a tévéket a hatodik emeletről. Viszont mindig is volt a zenekarban egy bizonyos provokatív készség: az, hogy ha valami nem tetszik, akkor mondjuk ki nyíltan, hogy nyaljátok ki a seggünket. Provokálni sosem akartunk másokat, de ha valakik minket provokálnak, akkor egy bizonyos idő után azt mondjuk: ide figyeljetek, srácok, akkor most mi is válaszolunk a sok év fröcsögésére. Kinyújtjuk a középső ujjunkat: itt van nektek ez, kapjátok be. Nem kell minket piedesztálra emelni, nem kötelező szeretni, mindenkinek szabad joga és lehetősége, hogy mással foglalkozzon. Viszont akkor tényleg foglalkozzon mással, és ne minket fikázzon. Nem arról beszélek, hogy nem lehet rólunk rosszat írni, hanem hogy ha valakit folyamatosan, állandóan, konzekvensen baszogatnak, ráadásul tíz esetből mondjuk nyolcszor alaptalanul, akkor az illető egy idő után jogosan veti fel, hogy most akkor ő is hadd mondjon valamit. De nem kerítünk nagyobb feneket ennek, mint amennyit megérdemel. Tamás pólója sem médiahekk volt, mindössze egyetlen koncerten viselte a VOLT-on, és a megnyilvánulásaink meg is maradtak ezen a szinten. Szerintem nem kommunikáltunk unintelligens módon, de engedje meg a világ, hogy mi is hangot adjunk annak, amit gondolunk.

Az Igazi hiénák cím több kommentelőből is egyből kiváltott egy gondolattársítást. Az „eladta magát" témakörre gondolok...

Ha valaki Magyarországon népszerű, az vagy jó politikai kapcsolatokkal rendelkezik, vagy eladta magát. Vagy mindkettő! (nevet)

Zavar, ha azt vágják a fejetekhez, hogy titeket már csak a pénz érdekel?

Nincs miért felhúzni magunkat ezen, mert ha valaki, hát mi aztán pontosan tudjuk, mi mit jelent a zenekar életében. Amíg mi hárman nyugodt szívvel és lélekkel tudunk a tükörbe nézni, és nem érezzük magunkat kellemetlennek ilyen értelemben sem, nincs értelme azt bizonygatni, hogy nem adtuk el magunkat. Világjelenségről beszélünk egyébként, hiszen például a jelenlegi legdinamikusabban fejlődő két amerikai metal zenekarra, az Avenged Sevenfoldra és a Five Finger Death Punchra is mindenütt ugyanazt mondják a neten a fikázók, amit ránk. Ők meg közben megfontoltan teszik a dolgukat a zenélés terén, és természetesen marketingszempontból is. Ennek pedig egy idő után meglesz a gyümölcse, és nem kell ehhez elvtelen kompromisszumokat kötnöd. Eredményt ugyanis nem csak úgy lehet elérni, hogy eladod a lelkedet, hanem úgy is, hogy kurva sokat dolgozol, kibaszott sokat dolgozol, és geci sokat dolgozol. Bathory Zoli és a Five Finger Death Punch példája mutatja a legjobban, hogy ha így teszel, annak előbb-utóbb hatása lesz. Elhivatottság, céltudatosság, munka, sok lemez, sok turné, fokozatos építkezés – ennyi a titok.

Zoli attitűdje mindenesetre tényleg eléggé rokonnak tűnik a tiétekkel az interjúi alapján.

Igen, mi is így érezzük. Az egész zenekar nagyon örül a sikereinek. Büszkék vagyunk rá, hogy van egy feltörekvő metal banda, amelynek egy magyar srác a vezetője, aki ráadásul nagyon hasonlóan is gondolkodik, mint mi. De egyébként mi mindenki sikereinek örülünk, sosem voltunk féltékenyek mások eredményeire, és aki követte a pályánkat, az szerintem tisztában is van ezzel. A mi karrierünkben is akadtak olyan dolgok, amiket ma már másképp csinálnánk, de összességében ezek a lépések is szükségesek voltak ahhoz, hogy ma itt tartsunk. Konzekvens, apró lépésekkel lehet előre haladni. És ezt egyébként itthon sem csak mi tudjuk, hiszen ott van például a Road is, akik szintén nagyon hasonlóan állnak a zenekarosdihoz, mint mi.

Kapják is az ívet rendesen ők is a neten...

Kapják, persze, de egy zenekar élete fázisokból áll, és egy idő után elérkezik az a fázis, amikor elkezded kapni az ívet. Ezt már akkor is tudni kell, amikor lefogod a gitárodon az első akkordokat. Ha meg nem tudod, akkor kérdezz meg valakit, aki tudja! (nevet) Az internet névtelensége mögé bújó „szakértőknek" igazából teljesen felesleges bármit is magyarázni, mert úgysem lehet őket meggyőzni. Akik azt a szöveget nyomatják, hogy ezek a zenekarok eladták magukat, soha nem is fogják megérteni ezt az egészet. A Tankcsapdát ismerők és kedvelők nagy része azonban látja, mit csinál a zenekar, és érzi, hogy jó irányba megyünk. Ez az, ami számít.

Mik a tervek a következő időszakra nézve?

December vége felé haladva Debrecen átlényegül, és három téma van a városban: a karácsony, a szilveszter, illetve az év végi Tankcsapda koncert! (nevet) Szokás szerint a Főnixben zárjuk az évet, aztán jön 2014, amikor huszonöt éves lesz a zenekar. Egy ilyen évfordulóról érthetően nagyon sokféle módon meg szeretnénk emlékezni – magunkat és a közönséget is méltó módon meg akarjuk ünnepelni. Lesznek nagyszabású, jubileumi bulik, kisebb-nagyobb klubkoncertek, illetve tavasszal egy határokon túl zajló körút kizárólag külföldi bulikkal, amit kicsit nagyképűen akár Európa-turnénak is nevezhetnék.

Lemez?

Az is lesz, méghozzá október 14-én, a zenekar születésnapján. Erről még persze korai lenne beszélni, de elöljáróban annyit már biztosan el tudok mondani róla, hogy nem egy puhapöcs cucc lesz.