Shock!

Május elején, Geometria címmel jelentette meg új nagylemezét a Thy Catafalque. Kátai Tamás projektje a francia Season Of Mist kiadó egyik stabil presztízs-előadójává fejlődött az évek során, az évek óta Skóciában élő Tamás mind Magyarországon, mind a nemzetközi színtéren komoly tiszteletet vívott ki magának sajátos, bekategorizálhatatlan muzsikájával. A friss dalok mellett természetesen egyéb aktualitásokról is kérdeztük őt.

„Ritka, hogy a zenekarok ennyi év után készítenék el a saját magnum opuszukat″ – ez állt a felvezető sajtónyilatkozatodban. Viszont még ritkább, hogy ezt elismernék magukról. Te hogyhogy nem a legjobb, legsúlyosabb, legkeményebb lemezedet csináltad meg a Geometriával, és melyiket tartod az eddigi csúcsalkotásodnak?

Mivel nem ez a legsúlyosabb, sőt, ez a legkevésbé az, és tényleg ritka az az eset, amikor bármilyen zenekar húsz év után, a nyolcadik lemezén hozza ki a legtöbbet magából. Hamarabb el szokott jönni, amikor egy úgy-ahogy újszerű hangzást és zenei világot megteremt az ember, az pedig, hogy egy karrier folyamán ez többször is bekövetkezzen, már igényel egy olyan szintű tehetséget, ami bennem nincs. Szóval nyugodtan maradhatunk a valóság talaján, és lehet beszélni normálisan is a zenéről. Akkor is, amikor minél nagyobb marhaságokat kell nyilatkozni a zenekaroknak. Arra, hogy melyik lenne az úgynevezett csúcsalkotásom, elég nehéz válaszolni, mert a Tűnő időtől kezdve mindegyik fontos valamiért, de azt hiszem, számomra a Róka hasa rádió a legkedvesebb, mivel az eleve egy kedves lemez. Emellett pedig most fog megjelenni újra, és ez már a hatodik kiadása lesz, szóval úgy tűnik, hogy mások is szeretik még mindig.

Szerinted mitől függ, hogy tud-e egy rock/metalzenész érdemit mondani azok után, hogy évtizedeket töltött a szakmában? Tudsz-e hozni erre pozitív és negatív példákat, és miben tér el mindez más művészeti ágakban tevékenykedő alkotók esetében?

Teljesen természetes folyamat, hogy egyszer csak elfogy az anyag bent ennyi idő után. A rutin és az akarás fenn tudja tartani a víz felett az embert, a lendület viszi még előre, de már nincs olyan láng, ami az elején volt, mert nem is lehet. Az ember változik, ki van zárva, hogy valaki úgy gondolkodik 45 évesen, mint a húszas évei elején, vagy ha mégis, ott sokkal nagyobb a baj annál, mint hogy már nem úgy érzékeli a világot, mint régen. És ezzel semmi gond nincs, már ha az öregedéstől eltekintünk, de az meg biológia, azzal mindenkinek meg kell birkóznia lelkileg. És ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy rockzenész vagy másmilyen zenész az ember. Ami nem feltétlen mindegy: vannak műfajok, amelyeknek az öregedés jobban áll. A metal nem ilyen. De én azt gondolom, hogy lehet nagyon erős tartalom később is, csak arra kell fókuszálni, ami aktuálisan igazán fontos, nem arra, ami régen volt az. Amit például Ihsahn vagy Devin Townsend csinál, az nekem nagyon szimpatikus, és mindig kíváncsian várom az újabb lemezeiket.

Összességében milyen lett szerinted a Geometria, hol helyezkedik el ez a lemez Kátai Tamás életpályáján?

Szerintem egy könnyen szerethető, játékos, kalandos lemez lett, jó szívvel gondolok rá, örülök, hogy elkészült.

Voltak azelőtt hosszabb kihagyásaid, de az utolsó két album, illetve ez az új elég gyorsan követte egymást, még akkor is, ha a Meta másképp állt össze, mint a Sgùrr és a Geometria. Megfigyeltél-e bármilyen szabályszerűséget abban, mikor támad több ötleted, és mikor vagy kevésbé termékeny, vagy a megjelenések üteme igazából nem ettől függ?

Én akkor tudok zenével foglalkozni, illetve bármi kreatív tevékenységgel, ha nyugalom van az életemben és szerencsére az utóbbi években az volt. 2015 és 2018 között öt teljes album jelent meg: három Thy Catafalque, a Neolunar és a Slower Structures, azelőtt viszont voltak rések, nem is véletlenül. Mindamellett ez sem garancia semmire. Én igazából nem vagyok zenész, ami abból is látszik, hogy tudok élni anélkül is, hogy zenét írnék, és nekem nem is ez a célom, hanem egy boldog élet, ami nem feltétlenül tartalmazza a zenélést. Persze jó móka, de nem ez a végcél. Bár már több mint huszonöt éve azért nagyrészt ennek szentelem a szabadidőmet, szóval lehet, hogy mégsem tudnék meglenni nélküle olyan könnyen.

Előfordul-e olyan, hogy pillanatnyi hangulattól függetlenül, tudatosan leülsz zenét írni, és „magadra erőlteted", hogy most igenis összeraksz valamit, ha törik, ha szakad?

Általában inkább az szokott lenni, hogy nagyon azt érzem, hogy fel kell venni a gitárt és játszani, tele vagyok ötletekkel, de a nap végére se jön össze semmi épkézláb, tehát pont fordítva történik.

Volt-e már alkotói válságod?

Olyan volt már, hogy egy komplett lemezanyagot betettem a ládába, mert nem voltam vele elégedett, de akkor sem fogott el a pánik emiatt. Nincs miért. Szabad vagyok, nem függ tőlem semmi és senki, és hatalmas szerencse, hogy ilyen helyzetbe kerültem: hogy gyakorlatilag azt csinálhatok zeneileg, szövegileg, minden tekintetben, amit szeretnék. És ebbe az is beletartozik, hogy egyáltalán ne csináljak semmit. Nincs rajtam nyomás. Ha elkezdem olvasni a kritikákat, mert persze elolvasom őket, akkor azért abba bele lehet zavarodni. Egyrészt a sokszor eltúlzott rajongás miatt, aminek egyébként nagyon örülök, ha bárkinek is örömet tudok szerezni, csak éppen a helyén kell ezt is kezelni, másrészt a csalódott hangok miatt, akik homlokegyenest más kifogásolnak sokszor. De ez az egész csak játék, egy bónusz az élet mellé. Aki viszont valamiféle folyamatos zenei forradalmat vár tőlem, az sajnos az első perctől kezdve félreértett – ahhoz nekem sem ambícióm, sem elég tudásom nincs. Én csak dalokat akarok írni.

Megfogalmaz elvárásokat a Season Of Mist, vagy teljesen szabad kezet kapsz az alkotás során?

Nem fogalmaznak meg elvárásokat. Tudom, hogy más kiadóknál hogy mennek a dolgok, a Napalmnál például nagyon erős kontroll van. Nálam legutóbb például csupán annyi volt a kifogás, hogy rátettem a frontborítóra a közreműködő zenészek neveit. Elmondtam, hogy fontos, hogy kik játszanak rajta, hogy esztétikailag indokolt a tipográfiai egyensúly miatt, hogy az apró betűk nagyobb űrbe helyezik a fő motívumot, és hogy bár metalban nem szokás az ilyesmi, de jazzben vagy komolyzenében teljesen normális, és ez nem egy hagyományos metallemez. Meghallgatták, és azt mondták, hogy oké, ez teljesen elfogadható, menjen akkor így. Én ezt a fajta hozzáállást nagyra értékelem. Odafigyelnek és hallgatnak az emberre, van vélemény, de kíváncsiak az enyémre is, és ha indokolt, nem probléma elfogadni. Egy szavam sem lehet. Bár az is igaz, hogy próbálok mindent magam megoldani, és minimális mértékben zaklatom őket bármivel.

A kiadónál nagyon sok különböző és különleges zenekar, előadó dolgozik. Figyeled ezeket, vannak-e közöttük olyanok, akikre felkaptad a fejedet mostanában?

Az új Craft jó lesz. A The Lion's Daughter is tetszett, és fura mód az új Alkaloid is.

Vannak-e olyan hazai vagy külföldi zenészek, akikkel szívesen dolgoznál együtt a következő Thy Catafalque-lemezen, vagy esetleg olyanok, akik jelezték, hogy szívesen látnának vendégül téged a saját albumukon?

Fogalmam sincs egyelőre, hogy milyen irányba szeretnék elmenni egy új Thy Catafalque-lemezzel, szóval erre nem tudok válaszolni. Az új Slytracten viszont fogok szerepelni egy dalban szintin.

Úgy veszem észre a kommentek, visszajelzések, kritikák alapján, hogy sikerült a hazai undergroundban kivívnod egy elég ritka státuszt, és zenei, világnézeti preferenciáktól függően a többség elismeri, amit csinálsz. Jelent ez számodra valamit, vagy nem foglalkozol vele?

Ha így van, én örülök neki. Jó érzés olyat adni az embereknek, amiben örömüket lelik, szóval igen, sokat jelent, amellett, hogy ettől függetlenül is zenélnék valószínűleg, mint ahogy régen is. De ki ne örülne az elismerésnek?

Mi jut eszedbe, amikor olyanokat olvasol magadról, hogy te vagy korunk Adyja meg Radnótija?

Ilyen kaliberű költők a mi korunkban nem léteznek Magyarországon, én meg aztán végképp nem egy pályán játszom velük, nyilván. Nekem ők a hőseim, eszembe sem jut ilyesmi.

Tavaly év végén, a Fekete Zaj Fesztiválon hosszú évek után ismét színpadra álltál a Perihelion vendégeként. Hogy érezted magad ott, nem kaptál-e kedvet ahhoz, hogy gyakrabban koncertezz, legyen szó akármilyen formációról?

Már attól is rettenetesen ideges voltam, hogy két mondatot elmondtam a színpadon. Néha azon csodálkozom, hogy hogy bírtam tizenéve a Gire-ral a PeCsában meg az A38-on fellépni sokszáz ember előtt. Valahol menet közben elvesztettem az ambíciót a szerepléshez. De ennek ellenére nagy élmény volt, és jó volt hallani egy dalomat élőben.

Mi lesz a következő lépés a Thy Catafalque számára?

Ami biztos, hogy most magasabb erők dominálnak egy ideig az életemben, és amúgy sem árt egy kis levegőt venni, hogy friss dolgokkal találkozzak, és legközelebb is valami izgalmas jöjjön ki belőle.