Shock!

Tavasszal szólókoncertet adott Budapesten Vinny Appice, a metalszíntér egyik legendás dobosegyénisége. A 61 éves zenész pályafutása során a legnagyobb előadókkal játszott együtt: zenélt a Black Sabbath és Ronnie James Dio szólóbandájának soraiban, az utóbbi években pedig a lehető legváltozatosabb projektekben láthattuk viszont. A Backstage Pubban adott buli napján ültünk le vele egy kis beszélgetésre.

Kinek az ötlete volt ez a mostani, speciális The Mob Rules turné?

Az övé, az ő hibája! (nevetve a turnémenedzserre mutat) Kitalálta, hogy szervez nekem pár bulit, mikor pedig a mikénten gondolkodtunk, beugrott a The Mob Rules jubileuma, így adta magát a turné elnevezése, meg az, hogy egy csomót játsszunk arról a lemezről. Idén januárban már volt pár koncertünk a Drum Wars formációval, amiben ugye a testvérem, Carmine is játszik, az emberek pedig nagyon jól fogadták ezeket. Erre ez az anyaszomorító leszervezett huszonöt bulit meg egy dobklinikát. Szerintem meg akar ölni.

Lesz folytatása ennek a formációnak, vagy csak erre a huszonöt bulira álltatok össze?

Nem, ez csak erről a turnéról szól. Barryt (Barend Courbois – K.G.), a bőgősünket nem ismertem korábban, de a gitáros Lorenzo Carancinivel és az énekes Piero Leporalével játszottunk már együtt, ez egy jó kis banda.

Akkor kérlek, mutasd be őket pár mondatban.

Állandóan csak a baj van velük. Lusták, mindig hamisak, de legalább élőben jól nyomják, szóval megtartom őket.

Ha már a Mob Rules miatt vagy itt, beszéljünk a Sabbathról is. Mindenki tudja, hogy a Heaven And Hell lemez után csatlakoztál, de az már kevésbé ismert, hogy konkrétan hogyan kerültél anno a csapatba?

Épp Chicagóból jöttem haza, a feleségem pedig azzal fogadott, hogy valaki keresett a Sabbathból. Visszahívtam a számot, ami a turnémenedzseré volt. Közölte, hogy dobosra van szükségük, épp Los Angelesben vannak, úgyhogy ugorjak be valamikor hozzájuk. Pár nappal később találkoztam Tonyval a hotelben, ahol lakott, és tök jól kijöttünk egymással már az elejétől fogva. Le is hívott a másnapi próbára, ahol találkoztam Ronnie-val, Geezerrel és Geoff Nichollsszal, a billentyűssel. Összesen két nótát próbáltunk el, aztán inkább elmentünk kocsmázni! (nevet) Ennyi volt az egész.

Mi igaz abból a pletykából, hogy végül azért kellett mennetek Ronnie-val, mert a Live Evil keverésekor a stúdióban titokban átállítgattátok a potmétereket?

Szinte semmi. A stúdiómelót kettőkor kezdtük volna a tervek szerint. Ronnie és én ott is voltunk, a többiek azonban késtek. Ronnie erre azt mondta, hallgassuk meg az addigi mixeket. Ennyi volt az egész, szó sem volt tehát arról, hogy felhúztuk volna a dobokat vagy az éneket. Teljes hülyeség az egész.

Dio szólóbandájából végül a Dream Evil után szálltál ki. Miért?

Az a DIO már egy másik zenekar volt: új arcok, új zene. Nem volt az igazi, és úgy éreztem, ideje váltanom. Valami mást akartam csinálni. Ekkor kezdtem el a Dokken-bőgős Jeff Pilsonnal dolgozni, és ki is jött egy lemezünk War & Peace néven, de igazából semmi sem történt a zenekarral. Ekkor keresett meg Jimmy Bain, aki már szintén nem volt a DIO-ban, és elhívott a zenekarába, a World War III-be. Tökre tetszett a zene, és a turné is jól sikerült, úgyhogy végül két évig maradtam. Aztán már nem is tudom, mi következett. Talán megint a Sabbath és a Dehumanizer 1992-ben, igen.

Volt egy Flesh And Blood nevű bandád is, nem?

Az a Jeff Pilson-féle csapat volt, a War & Peace után vettük fel ezt a hülye nevet. Kábé mintha sült krumpli és ketchup lettünk volna.

A Dehumanizer után aztán egy újabb kör jött Ronnie-val, szólóban.

Igen, a Dehumanizer nagyon jól sikerült, és jól ki is jöttünk egymással, de aztán sajnos megint elromlottak a dolgok. Az utolsó csepp az volt, amikor Ozzy előtt kellett volna fellépnünk, Ronnie pedig nem volt hajlandó erre. A többiek viszont ragaszkodtak a bulihoz, és ezzel véget is ért az együttműködés. Végül aztán lenyomtuk a bulit, amin mindössze egy próba után Rob Halford énekelt. Utána viszont én is kiszálltam, és újra összehoztuk a DIO-t Tracy G-vel és egy sötétebb hangzással. Tracy súlyosabban játszott, mint Vivian Campbell, ami az egész bandát alapjaiban változtatta meg. Hogy az embereknek ez mennyire jött be, az már más kérdés. Nem vagyok biztos benne, hogy készen álltak egy újfajta DIO-soundra. Két lemezzel később aztán kiléptem, mert úgy éreztem, sehová sem jutunk. Ekkor hívott fel Sharon, hogy lenne-e kedvem Ozzyval és a Sabbath-tal játszani. Naná, hogy volt! Sosem játszottam még élőben Ozzyval korábban, hülye lettem volna kihagyni. Három-négy hetet turnéztunk Európában, és marha jó volt az eredeti Sabbath-arcokkal muzsikálni. Pláne azok után, hogy Ronnie-val az azt megelőző években maximum klubozni tudtunk.

Arról mi a véleményed, hogy a Dio Disciples egy hologram-Ronnieval turnézik?

Nem láttam őket, úgyhogy erről nem mondanék semmit. Azt tudom, hogy elég vegyesek a reakciók. Az ő dolguk. Amúgy mi is bedobunk ma egy hologramot.

Tényleg?

(szünet) Nem. (nevet) Bár gondoltam rá, hogy engem kéne odavetíteni a dobok mögé!

Tavaly kiadtál egy közös lemezt a tesóddal is. Gondolom, a Drum Wars-bulik adták az ötletet...

Igen. Sok dobklinikát csináltunk együtt, aztán jöttek a Drum Wars show-k, és elkezdtünk arról is beszélni, hogy kéne egy közös lemez, amíg még mindketten élünk. Tavaly januárban aztán épp ráértünk, így elkezdtük összerakni a dolgot, de aztán megint ezerfelé sodort minket az élet. Végül be kellett látnunk, hogy ez így nem megy, úgyhogy elkezdtünk tudatosan tervezni, rákoncentrálni a nótákra, a barátokra, akiket meg akartunk hívni játszani. Jól szórakoztunk, és a végeredmény is tök jó lett szerintem.

Ki volt a fő dalszerző?

Ezt nem igazán tudom megmondani, annyian írtak a lemezre. A Monsters And Heroes például egy Ronnie-emlékdal, ami még a King Kobra, Carmine bandája számára született. Ők aztán valamiért nem használták föl, nekünk viszont tökéletes volt. Szóval kivágtuk ebből a dalból Carmine dobjainak egy részét, hozzátettük az enyéimet, és kész is volt a dal. Én talán két nótát írtam, és Carmine is hozott párat. A többi pedig riffekből született, amiket különböző arcok írtak, mint például Joel Hoekstra. Neki több ötlete is volt, küldte a riffeket, én pedig összerakosgattam őket, majd rádoboltam erre az demóra. Ezt aztán elküldtem Joelnek, aki ez alapján feljátszotta a dalt, és visszaküldte nekem, én pedig tovább a bőgősnek stb. Szóval a neten keresztül ment az egész. Majdnem minden dal esetében így dolgoztunk, és mindnél én voltam, aki végül összerakta őket. Aztán szépen mindenkit feltüntettünk szerzőként, és megkértük a barátainkat, hogy énekeljék fel a számokat. Carmine is énekel egy nótát, a Bros In Drumst, ami arról szól, hogy együtt nőttünk fel. Sokat dolgoztam ezzel a lemezzel, de nagyon jó móka volt.

Terveztek folytatást?

Ha a kiadó szeretné, szerintem megcsinálnánk. Én tuti benne lennék.

És kicsoda Frank Appice, aki szintén énekel a lemezen?

Ő az idősebb bátyánk. És a húgom, Terry is vokálozik. Közel laknak, egy családi esemény alkalmával pedig simán csak kitaláltuk, hogy vokálozhatnának. Feldobtunk gyorsan pár mikrofont, és meg is voltunk. Ügyesen kiabálták, hogy „drum waaaars"! Vicces volt.

Már azon sem lepődnék meg, ha azt mondanád, ők is dobosok.

Nem. De énekelni szeretnek.

Mikor 9 évesen elkezdtél zenélni, nem gondoltál rá, hogy ha Carmine dobol, akkor te valami más hangszert válassz?

Nem, evidens volt, hogy én is dobos leszek. Ott volt egy dobcucc a házban, én meg sokszor néztem Carmine-t, amint próbál a bandájával, és nagyon királynak találtam az egészet, szóval én is elkezdtem. Nem gondolkodtam rajta egy percig sem, csak megtörtént. Fel se merült, hogy mondjuk bőgőzzek, vagy bármi mást csináljak. Carmine aztán híres lett a Vanilla Fudge-dzsal, én pedig néztem őket a bulikon, és nyilván én is ezt akartam csinálni. Most meg itt vagyok.

Mi a helyzet Carmine-nal?

Játszik a Vanilla Fudge-dzsal, a Cactusszal, és beszállt a The Rascals nevű csapatba is, ami az Államokban nagyon népszerű. Egész nyáron turnéznak, az eredeti dobos, Dino viszont nem akarta már csinálni, így bevették Carmine-t.

Igaz, hogy 16 évesen még John Lennonnal is játszottál?

Igen. Az akkori bandámmal a Record Plant stúdióban dolgoztunk New Yorkban. John is náluk volt, a producerével, Jimmy Iovine-nel pedig ismertük egymást, jóban voltunk. Egyik nap épp próbáltunk a stúdió épületében, amikor Jimmy bejött, hogy srácok, gyertek már le kicsit tapsolni. Ez a bandám egy kilencfős zenekar volt, négy fúvóssal, szóval pont elegen voltunk egy tapsoló tömeg imitálásához. Lesétáltunk, és egyszer csak megláttuk Lennont. Azonnal összeszartuk magunkat, de John nagyon kedves volt, elmondta, mit csináljunk, szóval többek között én tapsolok a Whatever Gets You Through The Night dalban. Mindezt 16 évesen. Isteni volt. Később aztán érdeklődött felőlünk, majd egyszer csak megjelent az egyik próbánkon. Épp játszunk, erre John Lennon besétál az ajtón, hogy „Helló!" Minden erő azonnal kiment az izmainkból! (nevet) Később aztán sokat lógott velünk, billiárdoztunk... Aztán megkért minket, hogy csináljunk meg vele három videót meg egy koncertet. Később aztán kiderült, hogy ez volt az utolsó koncertje, amit életében adott. Hihetetlen, hogy azon én játszhattam vele. Felléptem John Lennonnal, majd másnap mehettem újra suliba. Szürreális volt.

Nemrégiben két másik formációval is kiadtál egy-egy lemezt. Mi a helyzet a Resurrection Kingsszel és a Last In Line-nal?

A Resurrection Kings inkább csak egy stúdióprojekt volt. A Frontiers kért fel rá azzal, hogy Craig Goldy is benne van. Tetszett a zene, szóval elvállaltam, meg volt pár koncertünk is, de ennyi. A Last In Line teljesen más. Az egy igazi banda, amit Jimmy Bain, Vivian Campbell és én hoztunk össze. Jövőre ki is jön a második lemezünk. Legutóbb a Def Lepparddal turnéztunk, idénre pedig már nem tervezünk koncerteket, hanem az új dalokra koncentrálunk.

Milyen egyéb projektekben vagy most még érintett?

A Rock Fantasy Camp nevű dolgot is csinálom már régóta, ami arról szól, hogy a fiatalok igazi rocksztárokkal zenélhetnek. Többek között a heartos Nancy Wilsonnal, Paul Stanley-vel vagy Joe Perryvel. Ebben a projektben egyfajta tanácsadó vagyok, de nagyon élvezem.

Mi az élet értelme?

Minél öregebb vagy, annál gyorsabban telnek az évek, szóval ki kell élvezni az életet. Én boldog vagyok, hogy nem valami szar melóhelyen kell güriznem, hanem azt csinálhatom, amit szeretek, hogy zenélhetek. Szóval a család, a boldogság, a barátok, esetemben pedig még ehhez jönnek a rajongók. Ők adják az életem értelmét.