Shock!

Habár a köztes időben két Kip Winger szólókoncertre is sor került Budapesten, a Winger zenekar először és utoljára 1990-ben járt Magyarországon (akkor is csupán rövid bemelegítő szerepben a Scorpions előtt), így aztán nem csoda, hogy a csapatot tekintélyes létszámú közönség fogadta az A38 Hajón.

Egyetértesz, ha azt mondom, hogy a Karma egyensúlyt teremt a zenekar régi és új korszaka között?

Igen, ugyanis pontosan ezt akartuk csinálni: valami olyasmit, ami az első és a harmadik albumunk keresztezése.

És mi a helyzet a négyes lemezzel?

A Winger IV-nek hihetetlen fogadtatása volt a zenészek körében, de a rajongók közül sokan nem igazán tudtak vele mit kezdeni. Mivel maga az az anyag zeneileg rendkívül összetett és kiművelt, igazából nem is csodálkozom rajta, hogy elsősorban olyanoknak jött be nagyon, akik maguk is aktívan zenélnek vagy valamilyen formában zenéléssel foglalkoznak. A Karma viszont a visszajelzések szerint gyakorlatilag mindenkinek tetszik, azoknak is, akik a négyes albumot nem annyira szerették.

Ezért játszotok az előző albumról mindössze egy dalt ezen a turnén?

A négyes lemez dalait élőben is elég bonyolult megszólaltatni, öt ember kellene ahhoz, hogy igazán jól érvényesüljenek. Tudod, billentyűk és minden egyéb… Szóval inkább nem erőltetjük. Az új albumról a Pull Me Undert, a Deal With The Devilt és a Stone Cold Killert raktuk be az állandó programba, és nagyon jól működnek: világosak a tempók, a közönség is egyből leveszi őket, és mi is szeretjük játszani ezeket.

Üzletileg egyébként sikeres volt a Winger IV? Mennyit adtatok el belőle?

15 milliót! (leírhatatlan grimaszt vág, majd elmosolyodik) Nem tudom pontosan, szerintem a végeredmény olyan 40-50 ezer példány lehetett. Ezzel elégedettek is lehetünk, hiszen egy csomóan még ötezer albumot sem képesek eladni manapság, amikor mindenki csak a netről töltögeti le a zenéket. De igazából annyira nem számít ez az egész. Én azért zenélek, mert zenész vagyok. Méghozzá nem a hírnév kedvéért, hanem azért, hogy zenéljek. Az elsődleges célom mindig is az volt, hogy jó zenét csináljak. Ami pedig az anyagiakat illeti, rengeteg pénzt kerestem a régi időkben, és szerencsére nem is költöttem el mindet, szóval a dolognak ezzel a részével nem is kell annyira foglalkoznom…

Hogy születtek az új dalok? Mindenki gyűjtögette az ötleteit az elmúlt években, vagy kampányszerűen leültetek jammelni, és gyorsan összehoztatok egy lemezt?

Az utóbbi. Rebbel összesen tíz nap alatt írtuk meg az anyag gerincét. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ennyi idő alatt kész is volt az egész, de a riffek, a tempók, az alapok összeálltak, utána jöttem én a szövegekkel és az egyéb apróságokkal. A felvételekkel, utómunkálatokkal együtt nagyjából 8 hónap alatt öltött végső formát a teljes album.

Régen is így dolgoztatok?

Igen, már a legelső albumnál is. Leültünk egy dobgéppel, játszogattunk, kiválogattuk a jó riffeket, kiszórtuk a gyengébbeket, aztán ha ez megvolt, kidolgoztuk a dallammenetet, végül pedig meghangszereltük a nótát, megírtam a szöveget, és utoljára jöttek a szólók. Nálunk ez a munkamódszer vált be, nem is változtattunk rajta soha. Az önálló lemezeimnél persze teljesen más a helyzet, ott sokkal esetlegesebben születnek a dalok. Ha éppen eszembe jut valami, akár csak egy rövid dallam vagy egy átkötés, azt felveszem, különböző stúdiókban rögzítek különböző ötleteket különböző emberekkel. Néha ezen a hangszeren játszom, néha azon, és így tovább…

Melyik a kedvenc új dalod?

Ez nehéz kérdés, de a Stone Cold Killer és a Deal With The Devil például tökéletes rocknóták, nagyon-nagyon erőteljesek. A legjobb formában mutatják meg, miről is szól a Winger. Szeretek persze kísérletezgetni is, de az ilyen típusú ötleteimet már inkább elteszem a szólóalbumaimra. A Karma egy definitív Winger album lett. Tökéletesen mutatja meg az embereknek, mit is csinálunk.

Mi a helyzet a Witness-szel? Akárkivel is beszéltem az új albumról, mindenkivel egyetértettünk abban, hogy egyike a Winger valaha született legjobb nótáinak…

Ó, köszönöm! Akkor nagy kár, hogy nem játsszuk ma este… Az biztos, hogy a Witnessben van a legjobb gitárszóló, amit csak Reb valaha is produkált. Teljesen egyben nyomta fel, bár beletelt pár napba, mire elkapta ezt a végső verziót. Ezt leszámítva egyébként maga a dal egy tipikus Winger szám, méghozzá az epikus fajtából. Az ilyeneket általában a lemezek vége felé szeretem feltenni. Headed For A Heartbreak, Who’s The One, Witness…

Az előző albumon még zenekari tagként szereplő Cenk Eroglu a Karmán már nem játszott. Miért?

Azért alakult így, mert Cenk nagyon elfoglalt a saját projektjeivel. Másrészt a turnékon már nagyon régóta ebben a felállásban játszunk, és ez a legjobb leosztás a koncerteken, így a legerősebb az összhang a bandában. Cenk ugyanakkor hihetetlenül tehetséges srác, egészen biztos, hogy fogok még vele dolgozni.

Az XCarnation név alatt vagy más formában?

Nem tudom. Az XCarnation igazából Cenk projektje volt, én csak vendégként szerepeltem az albumon, mivel éppen együtt dolgoztunk a szólóanyagomon. A megszületett dalok ugyanakkor nem voltak igazán egységesek, szóval végül két lemez lett a dologból. Szeretem az XCarnationt, de egyelőre mindketten túlságosan elfoglaltak vagyunk ahhoz, hogy bármit is tervezgessünk.

Ha már a billentyűsöknél tartunk, Paul Taylorral tartod a kapcsolatot?

Igen, körülbelül egy hónapja együtt vacsoráztunk Nashville-ben. Én már régóta ott élek, és nemrég ő is a városba költözött, szóval most körülbelül két mérföldre lakunk egymástól. Jó barátok vagyunk ma is.

Fel sem merült, hogy esetleg visszahívjátok?

Nem. Azt el tudom képzelni, hogy néhány koncerten fellép majd velünk, ha éppen úgy alakul, de ennél többre biztosan nem kerül sor. Tudod, Paul annak idején már nem volt túl boldog a bandában, ezért is lépett ki, John Roth pedig akárhogy is számoljuk, 16 éve tagja a Wingernek. És mint mondtam, a zenekar így, ebben a négyes felállásban működik a leghatékonyabban. Nem hiányzik innen senki. Paul egyébként manapság is eléggé elfoglalt a saját dolgaival, tehát neki sem lenne ideje velünk dolgozni.

Netán ő is countryban utazik manapság, ha már így Nashville-be költözött?

Hát igen, Nashville-ben mindenkinek van egy kis köze a countryhoz. Kivéve persze engem… (fintorgó grimaszt vág és lefelé bök a hüvelykujjával)

A Karma mellett még egy hozzád kötődő kiadvány jelent meg a napokban, a testvéreiddel közösen rögzített Blackwood Creek lemez. Erről mit kell tudni?

A Blackwood Creek volt annak idején az első zenekarom, és egy ideje tervezgettük már a tesóimmal, hogy megint kéne valamit csinálni együtt. Eleinte igazából csak amolyan jammelésnek indult a sztori, és akkor fordult igazán komolyra, amikor megéreztük a potenciált a nótákban. Rájöttünk, hogy érdemes lenne befejezni az anyagot, mert erős. Szóval ez egy amolyan projektalbum számomra, úgy viszonyul a Wingerhez, mint mondjuk az A Perfect Circle a Toolhoz. Zenélgettünk egy kicsit a tesóimmal meg néhány baráttal a múltból, és a végén kikerekedett belőle egy jó kis album. Szerintem igazából azoknak fog tetszeni, akik bírják a ’70-es évek zenéit, mert a feeling, az alaprezgés olyasmi.

Eszerint régi Blackwood Creek dalok nincsenek is az albumon?

Nincsenek. Egyetlen nóta, a Love Inspector kivételével minden új.

Turnét terveztek esetleg?

Talán egy-két koncertre sor kerülhet a nyáron, jó móka lenne. De most a Wingeré a főszerep. Először befejezzük ezt az európai turnét, majd tavasszal, a tervek szerint úgy március tájékán lesz egy alaposabb nagy-britanniai körünk. Aztán jön Németország és Skandinávia, nyáron pedig remélhetőleg az Egyesült Államok és Japán is. Utána pedig minden bizonnyal nekiállunk a következő albumnak, ugyanis nagyon-nagyon jól érezzük magunkat együtt. Tényleg remek manapság a hangulat a csapatban, és ahogy egyre többet koncertezünk, úgy lesz még jobb és jobb. Kicsit úgy érezzük magunkat, mint a kezdeti időkben, még ha Paul ma már nincs is velünk.

Amerikában milyen manapság a Winger státusza?

Na, ez egy jó kérdés! (mosolyog) Kérdezz meg nyár végén, amikor remélhetőleg már túl leszünk az amerikai turnén… A Winger igazából mindig is „szereted vagy gyűlölöd” banda volt odahaza, az egész karrierem azzal telt, hogy a hitelességemért harcoltam. Mindig is tudtam, hogy jó zenészek vagyunk jó zenével, a zenészek is tisztában voltak ezzel, egy csomóan azonban élből elutasítottak minket. Fogalmam sincs, mi volt ennek az oka, de végülis mindegy… A lényeg az, hogy csak egyre jobbak és jobbak lettünk, mivel folyamatosan bizonyítanunk kellett. A komolyzenei projektjeim az utóbbi években talán eloszlattak bizonyos előítéleteket, habár ez a pályám egy teljesen különálló része, és a rockszíntéren rendszerint totális értetlenség is fogadja.

A Ghosts darabokra gondolsz?

Nem, most már új ötleteken dolgozom. A Ghosts már elkészült, februárban mutatja be a hozzá készült művet a San Francisco-i Balett… Szóval visszatérve a Wingerre, fogalmam sincs, hogy állunk most Amerikában. Az biztos, hogy akármilyen színpadra ki merünk állni, és ha a közönség élvezi a bulit, akkor minden a legnagyobb rendben van!

További fotók:
Winger