Az Iron Maiden tipikusan olyan zenekar, akiktől mindenkinek megvan a maga kedvence, és attól is nagyban függ, melyik az, hogy mikor szeretted meg őket. Az azonban nem nagyon képezheti vita tárgyát, hogy a banda első csúcskorszakát záró 1988-as Seventh Son Of A Seventh Son egyike Steve Harrisék legjobb és legizgalmasabb albumainak.
megjelenés:
1988. április 11. |
kiadó:
EMI |
producer: Martin Birch
zenészek:
Bruce Dickinson - ének
Dave Murray - gitár
Adrian Smith - gitár
Steve Harris - basszusgitár
Nicko McBrain - dobok
játékidő: 43:50 1. Moonchild
2. Infinite Dreams
3. Can I Play With Madness
4. The Evil That Men Do
5. Seventh Son Of A Seventh Son
6. The Prophecy
7. The Clairvoyant
8. Only The Good Die Young
Szerinted hány pont?
|
Az Iron Maiden 1986-os Somewhere In Time albumának progosabb, kísérletezősebb, gitárszintetizátorokkal felhizlalt anyaga sokakat meglepett, de az eredmények a bandát igazolták: Steve Harris és társai megerősítették pozíciójukat a világ legnépszerűbb heavy metal bandájaként, azt azonban nem igazán lehetett megtippelni, merre indulnak majd tovább. A főnök agyában ugyanakkor viszonylag gyorsan megszületett az elképzelés, mivel lehetne gombot varrni egy olyan etalon lemezre, mint a Somewhere In Time, és az ötlet az előző anyag készítésekor külön utakon járó Bruce Dickinsont is feltüzelte. Így a csapat egy rövid pihenő után elkezdett dolgozni az Iron Maiden történetének első konceptanyagán, a munka gyümölcse pedig a banda valaha született talán legkevésbé tipikus és legösszetettebb albuma lett.
Közhely, hogy a klasszikus felállású Maiden minden idők egyik legjobb heavy metal bandája volt, a Seventh Son Of A Seventh Son dalaiban pedig minden erényük a lehető legszebb formában mutatkozik meg – mindez úgy, hogy a lemez még mai füllel hallgatva is félelmetesen ötletgazdag. Harris az utóbbi két évtizedben gyakran megkapja, hogy nem képes elszakadni a bevált sémáktól, amiben kétségtelenül van is valami, ez azonban ekkoriban még egyáltalán nem volt jellemző. Példának okáért a zenekart nem riasztotta vissza, hogy több keményvonalas hívüknél már a Somewhere-en csatasorba állított gitárszintetizátorok is kiverték a biztosítékot, hiszen a Seventh Son Of A Seventh Son dalaiban néhol hagyományos szintetizátorok is felbukkantak. Emellett megmaradt a '86-os album elszálltabb, tágabb terű megközelítése is, a sci-fi hangulatot azonban sajátosan misztikus, álom- és víziószerű érzésvilág váltotta fel. Elsősorban ez a szavakkal nehezen körülírható atmoszféra az, ami a Maiden életművében is annyira különleges ponttá varázsolja ezt a lemezt.
Kedvelem a banda újkori albumait, de nekem is az a véleményem róluk, hogy egyrészt túl hosszúak, másrészt ezen belül sincs meg rajtuk a kellő egyensúly a rövidebb, direktebb és a kifejtősebb, epikusabb témák között. A Seventh Son esetében gyökeresen más a helyzet, de még ennél is nagyobb fegyvertény, hogy a Maiden progosabb törekvései is ebben a korszakban érték el zenitjüket, és ennek köszönhetően még a slágeresebb, direktebb témák sem tipikusak. Úgy sikerült valami mást csinálniuk, hogy közben görcsösségnek, erőltetettségnek az árnyéka sem vetül a lemezre. Továbbfejlesztették a Somewhere In Time-on előszedett megoldásokat, amik olyannyira felfrissítették a zenéjüket, de eközben új arcot is adtak nekik, és itt volt minden egyes védjegyük, amikért milliók szerették meg őket, ám mégsem lehetett legyinteni rájuk, hogy ez már lerágott csont. A legnyilvánvalóbb példa erre mindjárt a nyitó Moonchild az utánozhatatlanul feelinges intróval és a billentyűs színesítésekkel, de a maga módján a Can I Play With Madness is valami újszerűt képviselt a csapat repertoárjában, hiába galoppozott benne Harris basszusgitárja úgy, ahogy. Sőt, ha már galopp, még a The Evil That Men Do-t sem hasonlítanám egyetlen másik dalukhoz sem, noha ez talán a legdirektebb téma az egész anyagon. A hátborzongató futamokkal, gyönyörűen egymáshoz simuló szólamokkal kábító Infinite Dreamshez vagy az érdekes szerkezetű The Clairvoyanthez fogható témákat pedig tényleg nem tudnék mondani tőlük, ezek igazi kuriózumok voltak, és azok ma is (még akkor is, ha utóbbiban már megkezdték a korábbi ötletek újrahasznosítását egy Rime Of The Ancient Mariner téma erejéig).
A majdnem tízperces címadót napjainkban nem szokás annyit emlegetni, mint a Powerslave eposzait vagy későbbről a Fear Of The Darkot, de ettől még simán egyenrangú velük, és még a lemez két legkevésbé ismert dala, a The Prophecy és a záró Only The Good Die Young is óriásiak. A legőrjítőbb, hogy az összetett, egyáltalán nem nyilvánvaló hangszerelési megoldások ellenére a Seventh Son Of A Seventh Son minden egyes dala irgalmatlanul fogós, nem véletlen, hogy az albumról egyenesen négy kislemezsiker is született. Az akkori állandó kollaboráns Martin Birch producer egészen fantasztikus hangzást kreált az anyagnak, ami egyáltalán nem hasonlít más korabeli lemezekéhez. Természetes, lélegző és élő, ám mégis van benne valami végletekig kimunkált hi-tech tökéletesség – itt sem nehéz az egyensúly kifejezéssel dobálózni...
A Seventh Son Of A Seventh Son egyből óriási sikert aratott: ez volt a Maiden második lemeze a The Number Of The Beast után, ami felkerült a brit albumlisták első helyére, eladási példányszám tekintetében a mai napig ott van a legkelendőbb albumaik között a Number és a Somewhere In Time mellett. A csapat nevével fémjelzett azévi Monsters Of Rock fesztivál 107 ezer nézőt vonzott, megdöntve az addigi doningtoni rekordot, majd a fesztiválturnéval Budapestre is eljutottak, 1988. augusztus 31-án az MTK pályán koncerteztek. Ez volt a Maiden harmadik magyar fellépése a legendás Powerslave turnés, BS-parkolós buli és a Somewhere turnén megejtett koncert után. Akármekkora sikereket is arattak azonban, akármennyire is szerette a lemezt a közönség, a zenekaron belül ekkorra már erjedésnek indultak olyan dolgok, amik magukban hordozták a későbbi változásokat.
Bruce Dickinson, aki már a Somewhere In Time előtt is azt hangoztatta, hogy a bandának merészebben kellene kísérleteznie, ezúttal sem volt maradéktalanul elégedett. „A Somewhere In Time után Steve azt mondta, konceptalbumot szeretne csinálni, aminek nagyon megörültem, és rögtön vadul dolgozni is kezdtem az ötleteimen. Valami radikálisat szerettem volna írni, hiszen az ember nem haladhat örökösen ugyanabba az irányba. Eleinte maradéktalanul elégedett is voltam az elkészült anyaggal, de aztán valahol meghallottam egy előzetes kazettát, amelyik a Queensryche közvetlenül megjelenés előtt álló Operation: Mindcrime lemezanyagát tartalmazta. Onnantól kezdve egyből másként láttam a dolgokat, és kizárólag arra tudtam gondolni, hogy bassza meg, miért nem mi csináltunk egy ilyen lemezt? Úgy éreztem, mi is megcsinálhattuk volna azt az albumot a Seventh Son Of A Seventh Son formátumában, de egyszerűen nem hajtottunk rá eléggé." A turnék végeztével, 1989-ben az énekes szólólemezt adott ki Tattooed Millionaire címmel, és Adrian Smith is a saját dolgaival kezdett el foglalkozni: ugyanebben az évben megjelent az A.S.A.P. (azaz Adrian Smith And Project) formáció első anyaga, a Silver And Gold. Amikor az Iron Maiden ismét összejött, hogy elkezdjenek dolgozni a következő albumon, a gitáros elhagyta a fedélzetet. Harris: „Adrian már a Seventh Son Of A Seventh Son turnéja előtt is elég kedvetlen volt. Sokszor megkérdeztük tőle, hogy biztosan jól érzi-e magát a bandában, de mindig igent mondott. Aztán egyszer Bruce azt mondta neki: 'Figyelj, ha az én szólólemezemből elfogyna 2-3 millió, én akkor is maradnék a Maidenben. Ha a tiéd jól fogyna, te is maradnál?'. És Adrian nem azt válaszolta, amit hallani szerettünk volna tőle, hanem hogy ezen még el kell gondolkodnia. Ez nagyon aggasztó volt, hiszen családtagnak számított. Volt néhány kínos beszélgetésünk ennek kapcsán, aztán egyszer felhívott, és azt mondta, hogy tulajdonképpen 90 százalékig egyetért az Iron Maiden irányvonalával. Én erre azt válaszoltam: az nem jó, mert nálunk 200 százalék a minimum. Adrian a beszélgetésünk után úgy látta jobbnak, ha kilép a bandából, és ez kizárólag rajta múlott."
Az 1990-es No Prayer For The Dying albumon már Janick Gers gitározott, és nagyon okosan nem is próbálták meg rajta felülmúlni a Seventh Sont, nyersebb, földközelibb megközelítésű anyag született. Ez azonban már egy új korszak kezdetét jelentette az Iron Maiden karrierjében, az előzőt a '88-as album zárta le, méghozzá felülmúlhatatlanul. Ahogy Harris mondta több mint tíz évvel a megjelenést követően: „Meggyőződésem, hogy a Seventh Son Of A Seventh Son az Iron Maiden valaha kiadott egyik legjobb lemeze. Van, hogy az ember minden erejét megfeszítve próbál tökéletesen teljesíteni, és az eredmény mégsem sikerül a lehető legjobban, és van, hogy minden erőlködés nélkül, teljesen spontán összeáll egy olyan nagylemez, amelyben a világ összes varázslata egybegyűlik. A Seventh Son számomra egy ilyen album. Vannak olyan lemezeink, amelyek elérik a színvonalát, de hogy nála jobbat sem azelőtt, sem azóta nem tudtunk csinálni, abban egészen biztos vagyok."
Van értelme bármit is hozzátenni ehhez azon kívül, hogy Steve-nek tökéletesen igaza volt?
Hozzászólások
Hoppá utána néztem és korrigálom. Valóban a World Slavery tour és a Somewhere on Tour voltak a 84-es és 86-os koncertek.
a 7th Son ennek a korszaknak a csúcspontja, és nálam itt lezárult a zenekar iránti rajongásom;
persze később is születtek jó lemezek és jó számok, de a 80-as évek hőskorszakát nem tudták megismételni
ugyanakkor le a kalappal a zenekar tagjai előtt, mert nem szálltak el maguktól, és ma is ugyanolyan értelmesek és szerények mint a kezdetekkor :)
Dickinson pedig példaképe lehetne a mai ifjúságnak: énekes, zeneszerző, sportoló, író, pilóta, tudományos doksifilmek műsorvezetője, ebben a világgazdasági válságos időkben munkahelyeket biztosító vállalkozó :)
Ott voltam a parkolóban is meg az Mtk pályán.Felejthetetlen élmények.A Seventh pedig kedvenc albumom tőlük.
maguk a nóták jók, de sokszor azt veszem észre, hogy elment 20 perc és csak elrobogott mellettem valami, kapaszkodó nélkül
Azok meg vagy jönnek egy zeenszerzőből, vagy nem.
Csak egy apró észrevétel, a Seventh Tour turné már a harmadik alkalom volt, hogy nálunk jártak, hiszen a Somewhere turné is elérte Budapestet.