Shock!

A svéd Therion igen hosszú utat járt be, mire a kezdeti idők brutálmetaljától eljutott ahhoz a szimfonikus, operás, kissé gótikus világhoz, amely ma jellemzi őket. Bár már a Lepaca Kliffoth is tartalmazott hasonló megoldásokat, a Theli pedig egyértelműen áttörést jelentett ebbe az irányba, az első teljes egészében operametalnak nevezhető anyaguk a Vovin volt. A hatodik Therion lemez 1998. május 4-én jelent meg, mivel azonban a csapat nemrég Budapestet is elért turnéját a tizenöt éves lemeznek szentelte, úgy gondoltuk, jó apropó ez arra, hogy mi is megemlékezzünk a Therion máig legsikeresebb albumáról.

A kezdeti anyagokat jellemző vegytiszta death metaltól Christofer Johnsson csapata a harmadikként megjelent Symphony Masses: Ho Drakon Ho Megasszal kezdett távolodni, ekkor jelentek meg ugyanis először a gothic és doom hatások, amelyek a két évvel később érkező Lepaca Kliffothon még nagyobb teret kaptak. Ekkoriban még meglehetősen szokatlannak hatott az ilyesmi, a Lepacán azonban sok dalban női ének és zongora is feltűnt, és a csapat Celtic Frost hatásai (nevüket is Tom G. Warrior legendás zenekarának To Mega Therion című lemezéről kölcsönözték) is igen erőteljesen megmutatkoztak.

A Thelin aztán végképp egyértelművé vált, hogy a Therion valami egészen más világot álmodott meg magának: a Lepaca esetében is háttérbe szorított death metal szinte nyomtalanul tűnt el, és Christofer Johnsson is igyekezett minél kevesebbet énekelni a lemezen. A mikrofont Dan Swanö-vel, illetve a csapat dobosával, az igen jellegzetes hangú Piotr Wawrzeniukkal osztotta meg, akiket két kórus, az Észak-Német Rádió Kórusa, valamint a borítóban csak Siren-Choirként feltüntetett kvintett egészített ki. Utóbbi tagjai közül a bariton Axel Pätz és a szoprán Anja Krenz szólót is énekelt. Az Anja által előadott Siren Of The Woods kislemezen is kijött, a nagy áttörést azonban nem ez hozta meg a csapatnak, hanem a Preludium intrója után berobbanó To Mega Therion, amely kétséget kizáróan a legnagyobb slágerük mind a mai napig. Hogy ebben mekkora szerepet játszott a valamennyi gót klisét felvonultató klip, azt nem tudom, de tény, hogy a To Mega Therion a roppant gyenge képi adaptáció ellenére örökös közönség-kedvenc és kötelező koncert-tétel maradt.

A csapat Nuclear Blastos bemutatkozása tehát sikert aratott, így Christofer nyerő pozícióból kezdhette meg a kiadó pumpolását, hogy régóta dédelgetett terveit valóra válthassa: „A Theli elkészítése 60 ezer márkát emésztett fel, és ez hallatszott is rajta. De ugyanakkor, ha összeveted a hangzását valami igazán komoly metal lemezzel, mondjuk a Powerslave-vel vagy a Seventh Son Of A Seventh Sonnal a Maidentől, azonnal hallani lehet a különbséget. A Vovinnál azonban már nem. Az új albumra 80 ezer márkát tudtam fordítani, és a különbség nyilvánvaló. Ha azt látom, hogy jól fogy a lemezünk, sosem a bankszámlám jár a fejemben, hanem az, hogy a következő anyagra mennyi minden mást is meg fogok tudni majd valósítani. Ha lenne rá lehetőségem, biztos elképesztő dolgokat próbálnék ki, mondjuk egy 200 fős kórussal dolgoznék vagy valami neves filharmonikus zenekarral."

Mindehhez az előjelek is abszolút pozitívak voltak. A Theli után egy évvel piacra dobott gyűjteményes anyag, az A'arab Zaraq Lucid Dreaming, amely kiadatlan dalokat és feldolgozásokat rejtett, szintén jól fogyott, de a Vovin előrendelései is bizakodásra adtak okot: „A kiadó szerint az előrejelzések alapján a Vovin lesz minden idők legsikeresebb Nuclear Blast produkciója", mondta ekkoriban. „Úgy legyen! Azonban nem az volt a cél, hogy a Vovin a lehető legtöbb embernek elnyerje a tetszését. Voltak olyan elképzeléseim, amelyeket korábban anyagi okokból nem valósíthattam meg, és most ezek elől is elhárultak az akadályok."

A Vovin egyértelműen a következő logikus lépést, a következő szintet jelentette, a csapat azonban nem óvatoskodott, hanem egy jókora ugrással, igen merészet haladt előre a kijelölt úton. Az is igaz azonban, hogy ebben az időszakban a Therion már sokkal inkább jelentette Christofer Johnsson szólóprodukcióját, mint igazi zenekart, így senki nem volt, aki a főnök és víziója közé állhatott volna. A korábbi társak – beleértve a dobos Piotr-t is – mind eltűntek, a Vovinon Johnssont igazi társak helyett vendégek kísérték. Johnsson: „Rengeteg metal albumon szerepelnek vendégek, session muzsikusok, azonban legtöbbször ezek neve nem is szerepel a borítón, mert a banda szeretné elhitetni az emberekkel, hogy mindent ők játszottak fel. A Therionnál ez másképp működik, hiszen tulajdonképpen a Theli óta nem is tekintem magunkat rendes csapatnak. Számtalan problémám adódott ugyanis olyan muzsikusokkal, társakkal, akik rocksztárnak képzelték magukat, és csak a bulizáson, a csajozáson járt az eszük. Nekem pedig elegem lett abból, hogy mindent egymagam csináljak, minden felelősséget a saját vállamon cipeljek, ugyanakkor a dicsőségen olyanokkal osztozzak, akik semmit sem tettek a banda érdekében. Lars Rosenberg (korábban Entombed – K.G.) és mások is ilyenek voltak: csak a pénz miatt játszottak itt, és szartak a zenére, a fejlődésre. Torkig voltam azzal, hogy a stúdióban az előző este részegen feljátszott hülyeségeiket kellett javítgatnom. Most végre a magam tempójában dolgozhatok, mindenféle zavaró külső tényező nélkül. Akiket meghívtam vendégnek, mind profi muzsikusok, megfelelő hozzáállással. Egyedül csak a dobos Piotr-t sajnálom, mert vele nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Neki viszont eleget lett a zeneiparból, úgy érezte, másra akar koncentrálni az életben. Történelemtanár szeretett volna lenni, és végül a tanulást választotta a zenélés helyett."

A Vovin tehát Christofer szavai szerint ideális körülmények között, zavaró tényezők nélkül született, ami hallatszik is rajta. Igazi Therion slágerparádé ez, amelyet valóban nem kispályás arcok rögzítettek. A The Wild Huntban hallható metalos énektémákat egy igazi sikolygép, a Gamma Rayből és a Primal Fearből is ismert, egyébként pedig Rob Halford utódjaként a Judas Priestnél is komolyan szóba került Ralf Scheepers süvöltötte fel. Rajta kívül szerepel még a Vovinon többek között a Grip Inc.-ben Dave Lombardóval együtt nyomuló, egyébként pedig producerként (Tiamat, Samael, Unleashed, Moonspell) is elismert Waldemar Sorychta gitáros, valamint Sarah Jezebel Deva (lásd Cradle Of Filth) is. Johnsson: „A gitárokat én játszottam fel, valamint az a Tommy Eriksson, aki a legutóbbi turnén még a dobok mögött ült. Az akusztikus gitárokhoz azonban valami profibb arcra volt szükségünk, így esett a választás Waldemarra. Megpróbálkoztam ugyan a dologgal én is, de a kezemben nem szólalt meg rendesen a hangszer. Az egy más világ, sokkal nehezebb ugyanis akusztikus gitáron játszani, mint elektromoson. Mivel nem akartam ezzel elrontani a lemezt, felhívtam Waldemart. A dobokat egy végtelenül profi stúdiómuzsikus, Wolf Simon kezelte, a bőgőt pedig egy jazzista, Jan Kazda, aki a hangszerelés és a harmóniák világában is otthon van. A dobos Wolf Simon egyébként Németország legjobbja, és ezt én is tanúsíthatom. Úgy jött le a stúdióba, hogy még kazettán sem hallotta a dalokat. Egyszer végighallgatta őket, készített néhány jegyzetet, majd másfél nap alatt feljátszott mindent. A szintetizátort és a zongorát szintén én kezeltem, de az orgonát már nem vállaltam be, azt rábíztam a Theatre Of Tragedyből Lorentz Aspenre."

A Vovin igen meggyőzően nyit a The Rise Of Sodoma and Gomorrah-val. Egyszerű, de mégis hatásos és vészjósló, emblematikus vonósokkal indul, majd átcsap egy galoppozós heavy metal témába. Hatásos és fogós dal, nem véletlen, hogy szinte To Mega Therion-szintű közönségkedvenc lett belőle. A kettes Birth Of Venus Illegitima is egy egyszerű, de jó középtempós riffre épül, melyre a nyolcfősre duzzasztott, négy-négy férfit és nőt felvonultató kórus hoz kiváló énekdallamokat. Maga a dal kissé szomorkás, melankolikus hangulatot áraszt, ellentétben a soron következő, vadóc Wine Of Aluqah-val, mely kifejezetten sodró lendületű, és a női kórus hagyományos, metalos refrénjére épül, Wolf Simon ötletes dobolását pedig külön érdemes figyelni benne. A Clavicula Noxot Simon cinjátéka vezeti fel, a végeredmény pedig egy sötét hangulatú dal, ahol kórus helyett sokáig női szólóének hallható. Az eddigiektől eltérően ez egy hagyományosabb hangszerelésű darab, melyben a klasszikus metal hangszerek, azaz a gitár, a basszus és a dob viszik a prímet, míg a többi dalban roppant hangsúlyos vonós kvintett, az Indigo Orchestra (akik egyébként a klasszikus zenei hangszerelést is végezték a lemezen) teljesen háttérbe szorul.

A The Wild Hunt egy klasszikus értelemben vett, gyilkos tempójú heavy metal dal, horzsoló riffekkel, melyekre Ralf Scheepers sikolyai mellett vastag kórusok is érkeznek. Az Eye Of Shiva ismét csak a Clavicula Noxszal állítható párhuzamba, lévén ez is egy merengős, lassan hömpölygő, végtelenül hangulatos dal, a végén kifejezetten fogós szólóval. Bár Johnsson gyakran emlegette az interjúkban, hogy alapvetően Richard Wagner operái gyakorolták rá a legnagyobb hatást, a Vovinon mindez még kevéssé hallható. Wagner művei ugyanis egyértelműen a komolyzene sötétebb, borultabb, nehezebben befogadható ágát képviselik, a Vovin ezzel szemben viszonylag hamar megmutatja szépségeit.

A Black Sun / Draconian Trilogy ismét egy hagyományosabb szerkezetű, középtempós dal. A Vovin nehezebben ható darabjai közé tartozik, de néhány hallgatás után egyértelművé válik, hogy a legjobban sikerült tételek közt a helye. A szimfonikus és metalos részek remekül egészítik ki benne egymást, a végeredmény pedig egy sötét, zaklatott, súlyos dal. A The Opening másfél perces klasszikus zenei átvezetőjével érkezünk el a Morning Starhoz, amely szintén nem agyonbonyolított darab, de a remek kórusok és az alapriff kellemesen hömpölygővé teszik. A lemezt a Black Diamonds és a Raven Of Dispersion kettőse zárja. Előbbi egy egyértelműen az epikus, nagyívű kórusokra épülő operás dal, míg a záró tétel kissé talán hagyományosabb szerkezetű, de szintén igen komoly hangsúlyt fektet a szimfonikus elemekre.

Christofer szerint a Therion fejlődése a Vovinon csúcsosodott ki: „Amikor elkezdtünk komolyabban zenélni, tehát megalakult a Blitzkrieg, egyértelműen hatottak ránk a régi klasszikus heavy metal csapatok mellett az olyan bandák is, mint a Metallica, a Venom vagy a Slayer. Aztán 1988 elején felvettük a Megatherion nevet, majd ezt rövidítettük Therionra és áttértünk a death metalra. Akkoriban ez a fajta zene teljesen feltérképezetlen terület volt, és épp ez vonzott benne mindnyájunkat. Olyasmit akartunk létrehozni, ami nem a másolata valamiféle már létező hangzásnak, és engem azóta is ez a vágy mozgat, hajt előre. Amikor egyre több death csapat bukkant fel, elkezdtünk külső hatásokat építeni a zenénkbe. Már a második albumunkon alkalmaztunk énekesnőt és szintetizátorokat. Ma szinte teljesen általános az ilyesmi, de akkoriban óriási lehetőségeket nyitott meg számunkra. A harmadik albumon már a heavy metal stílusjegyei és a dallamok is megjelentek a death metal progresszív felfogása mellett, de mára ez is teljesen bevett dologgá vált. A következő anyagon ezért még jobban eltávolodtunk a death metaltól; természetesen a dalok mélyén ott voltak a gyökereink, de csak alig észrevehetően. Már akkoriban is kísérleteztem samplerekkel, operaénekesekkel, olyan dolgokkal, amik később a Thelin lettek igazán hangsúlyosak, de pénz hiányában ezek nem szólaltak meg rendesen. A Vovin viszont ebből a szempontból is professzionális lett. Több időnk volt rá, nyugisabb körülmények között dolgozhattunk, sokkal profibb zenészekkel. A legfőbb különbség azonban a hangszerelési finomságokban rejlik. A Vovin még hónapok múltán is képes új dolgokat mutatni, ráadásul, míg a Thelin érződött a rock/metal megközelítés, a Vovin már közelebb áll a komolyzenéhez, az operához. A Theli hallgatva érezni lehet, hogy egy rocker próbált klasszikus zenét írni, a Vovinon viszont nem válik ketté a rock és a komolyzene."

Bár a lemezt hallgatva azt feltételezné az ember, hogy egy konkrét történet köré épülő koncept anyagról van szó, a valóság azonban nem ez. Johnsson: „A Vovin nem konceptalbum, bár egyes részletek kapcsolódnak egymáshoz, de nincs átfogó témakör. A szövegeket egyébként nem én írtam, hanem az a Thomas Karlsson nevű barátom, akivel már a Theli lemezen is dolgoztunk. Egyszerűen már nem maradt időm a szövegekre, de különben is Thomas a mestere annak a témának, ami a Lepaca Kliffoth óta jellemez bennünket. A Dragon Rouge, azaz a Vörös Sárkány elnevezésű, mágiával foglalkozó rendről van szó, ami Skandináviából indult el. A klasszikus sötét mágia, az okkultizmus értékeinek megőrzése mellett a modern gondolkodásmód is jellemzi, ettől más, mint a világ bármely hasonló szerveződése. 1989-90-ben indult a rend, Stockholmban van a központja és ma már több mint 500 tagot számlál. Thomas hatalmas tudással rendelkezik a témában, szerintem neki van Európában a leghatalmasabb gyűjteménye okkult témájú könyvekből. Emellett pedig vallástörténetből diplomázott és latinul is tanult. Az ő megközelítse miatt a Vovin dalai sokkal inkább történelmi jellegűek lettek, egyszersmind költőibbek is, mint korábban."

A Dragon Rouge rend 1989 szilveszterén került megalapításra, és első tagjai között a fent említett Thomas Karlsson is ott volt. A szerveződésre utaló szimbólumok és utalások természetesen a Vovin grafikájában is megjelennek, hiszen a borító hátlapján a Clavicula Nox, a rend egyik kulcs-szimbóluma látható. A rend filozófiája szerint az ember képességeinek csak egy részét használja. Az okkult szertartások révén a Dragon Rouge az ezeken felüli, elveszett lehetőségeket kutatja. Karlsson mellett a már szintén szóba került Tommy Eriksson is számos könyvet szerzett a témában, melyek komoly jelentőséggel bírnak a rend tanításaiban, de egyértelmű Therion-párhuzam az is, hogy a csoport tizenegy fejlődési szintet használó rendszerében a negyedik neve A'arab Zaraq. És hogy mit jelent a Vovin cím? Johnsson: „Ugyanazt, mint a Theli: sárkányt. A legtöbb ősi vallásban komoly szerepe van a sárkánynak, mint a mágia legrégibb szimbólumának. A babiloniak Tiamatnak nevezték, de megtalálható az ógörögöknél és a hinduknál is, egyedül csak a keresztény vallás tünteti fel negatív színben a sárkányt."

A Vovin megjelenése után megfelelve az előzetes elvárásoknak, mind a rajongók, mind pedig a rocksajtó körében komoly sikert aratott: csak Európában több mint 150 ezer példányt adtak el belőle, így máig ez a Therion legsikeresebb lemeze. Folytatva a hagyományt, egy évvel megjelenése után érkezett az újabb gyűjteményes anyag, a Crowning Of Atlantis, amely feldolgozásokat, élő felvételeket, a Clavicula Nox remixét és két új tracket rejtett. A soron következő nagylemezre sem kellett sokáig várni, a Deggial ugyanis már 2000 januárjának végén napvilágot látott, rajta a banda történetében majd egy évtizedig meghatározó szerepet játszó Niemann-tesókkal.