Shock!

Alig egy év telt el azóta, hogy a legutóbbi pesti Therion buli kapcsán leírtam: néhány évre elbúcsúzhatunk a svéd csapattól, mivel annak alapítója, agya és főnöke régóta dédelgetett álmának véghezvitelébe fogott, azaz a készülő Therion opera miatt egy időre befagyasztja a csapat tevékenységét. Nos, mint azt különösebb jóstehetség nélkül is sejteni lehetett, Christofer Johnsson nem tudott sokáig nyugton maradni, így a Therion ismét útra kelt, hogy ezúttal az épp tizenötödik születésnapját ünneplő Vovin lemezzel fussanak egy kört.

Jó szokásukhoz híven ezúttal sem fukarkodtak az előzenekarokkal, akik közül sajnos csak a közvetlenül a fő attrakció előtt fellépő orosz Arkonát sikerült elcsípnem. Mivel a ruszki brigád fényévekre esik bármitől, amit szeretek a metal zenében, azt hiszem, úgy korrekt, ha különösebb kritikát nem fogalmazok meg velük szemben, azt viszont nem lehet elhallgatni, mennyire kajálták őket a megjelentek. Csűrdöngölős metaljuk, illetve a színpadon fáradhatatlanul rohangászó énekesnő, Maria gondoskodott róla, hogy igazi lagzi hangulat kerekedjen fellépésük végére. Számomra az élvezhetetlenség határát súrolja a zenéjük, de tény, hogy remek hangulatot teremtettek.

Mindamellett, hogy Christofer Johnsson közismerten izgága figura, aki képtelen hosszabb időn keresztül megmaradni a seggén, ebben a kissé váratlanul összerakott Therion turnéban nyilván az is benne van, hogy a saját finanszírozásban készülő (amiért amúgy kijár a maximális respekt) rockopera nem éppen olcsó mulatság. Részemről semmi ördögtől valót nem látok abban, hogy egy egyébként önmagával szemben mindig végtelenül igényes csapat így egészíti ki a büdzsét, ha pedig mindezt úgy teszik, hogy a közönséget is maximálisan kiszolgálják, akkor tényleg a mindenki jól járt esete forog fenn. Tekintve, hogy a Therion már jóelőre beharangozta, hogy a körút a jubiláló Vovinról, egyik emblematikus és kifejezetten sikeres lemezükről szól, várható volt, hogy megmozdulnak a rajongók is, ennyi emberre azonban nem számítottam. A Club 202 küzdőtere dugig telt, ami az egy évvel ezelőtti, kissé szellős nézőszámot figyelembe véve akkor is meglepő, ha ezúttal a komplett Vovint felvonultató setlistet kaptunk, szemben a múltkori alkalommal, mikor a rajongókat erősen megosztó sanzongyűjteményt promotálta a csapat.

Szóval Christoferék biztosra mentek, egy ilyen programmal ugyanis nem lehet mellélőni. A Vovin talán a leginkább slágergyűjteményként aposztrofálható Therion lemez, hiszen csurig van olyan dalokkal, amik egyébként is kihagyhatatlanok a csapat műsorából. The Rise Of Sodoma And Gomorrah, Birth Of Venus Illegitima és Wine Of Aluqah – ennél erősebb kezdést nehezen lehetne összeállítani, ráadásul a felállás pontosan megegyezett azzal, mely 2012 októberében is oly remekül teljesített. Lori Lewis és Linnéa Vikström felelt a női témákért, míg az erősebb nemet ezúttal is csak Thomas Vikström képviselte, akivel kapcsolatban továbbra is az a véleményem, hogy kellene mellé még egy harcostárs. Thomas remek énekes, de nem annyira karakteres, mint Mats Levén, Messiah Marcolin vagy Anders Egberg, ráadásul egyedül nyilván az összes férfi szólam interpretálására sem képes, amelyek egy része így óhatatlanul gépről kell, hogy érkezzen. Mindez persze senkit nem ért váratlanul, illetve kifejezetten zavaró sem volt, hiszen a Therion esetében el kell fogadnunk, hogy ha mindent élőben szólaltatnának meg, akkor valahogy úgy nézne ki minden egyes bulijuk, mint anno a miskolci Operafesztiválon.

Nem akarom megismételni a tavalyi bulival kapcsolatban leírtakat, de a koncertet elnézve ismét csak az motoszkált a fejemben, hogy Christian Vidal vajon mit keres a Therionban- A fickó tipikus gitárhős ugyanis, akit végtelenül laza, és megalázóan könnyed gitározása alapján sokkal inkább el tudnék képzelni mondjuk a Dokkenben, mint itt. Az is szembetűnő volt, mennyivel magasabb ligát képvisel, mint a kissé szögletes, gitárosként leginkább csak átlagosnak nevezhető Christofer.

A komplett Vovin elővezetésén túl a buli másik érdekessége az volt, hogy kaptunk némi ízelítőt a készülő, grandiózus műből is. A rockoperából csak néhány, egyébként egymással nem feltétlenül összefüggő tétel került elő, és hallani is lehetett, hogy az egymást követő részek nem minden esetben ebben a formában és sorrendben kerülnek majd lemezre, de a hallottak így is eléggé felkeltették az érdeklődésemet. A Vladimir Soloviev The Short Tale Of the Antichrist című művét feldolgozó opusz már témájából adódóan is kifejezetten sötét és barátságtalan néhol, egyes részeinek hallatán azonban meg kellett állapítanom azt is, hogy az a bizonyos gyógyszer megint messzire gurult. Kiszámítható és unalmas tehát ez sem lesz, de azt azért el kell árulnom, hogy a rockopera-blokk után nagyon kellett a hallójárataimnak néhány olyan igazi, ízig-vérig heavy metal alapú Therion dal, mint a Ginnungagap, vagy az elmaradhatatlan To Mega Therionnal az első ráadást adó Invocation Of Naamah. A közönség szűnni nem akaró lelkesedésének köszönhetően aztán még egy extra dalt (Lemuria) is sikerült kicsikarni a csapatból, akik így szűk két óra után távoztak a deszkákról.

Bár összességében a tavalyi koncertjük hangulata jobban elkapott, ez is egy kifejezetten jó Therion koncert volt. A rockoperát pedig nagyon várom: ha olyan lesz, mint az ezen a koncerten eljátszott részletek, bőven akad majd rajta csemegéznivaló.