Shock!

Bár napjainkban már korántsem hat a reveláció erejével, számos kísérletet láthattunk és láthatunk ma is az elektronikus zene és a rock/metal házasítására. E próbálkozások hol egészen rosszul, hol tűrhetően sikerülnek, igazi klasszikusokat viszont csupán egészen kivételes esetekben teremnek. Kristoffer Rygg (Garm avagy Trickster G.) csapata, az Ulver – William Blake művének zenei interpretációjával – ezzel szemben valami olyan nagyszabásút és merészet alkotott, már első nekifutásra ebben a stílusban, ami sokaknak évek tapasztalatával és bármennyire tudatos tervezéssel sem sikerült. Menny és Pokol frigye ily módon újfent megköttetett, mindennek pedig éppen ma ünnepeljük tizenöt éves évfordulóját.

„Ellentétek nélkül nincs haladás. Vonzás és Taszítás, Értelem és Erő, Szeretet és Gyűlölet: ezek kormányozzák az emberi létet. Ilyen ellentétekből fakad az, amit a vallásos szívű Jónak és Rossznak nevez. A Jó a tétlen, s az Észnek engedelmeskedik. A Rossz az Energiából fakadó tevékenység. A Jó a Menny, a Rossz a Pokol."

Egyetemes gondolatok William Blake angol polihisztor Menny és Pokol házassága című művéből, a 18. század végéről. Sátánista evangélium, mely a kor ellentmondásai, elsősorban a hipokrita erkölcstan ellen veszi fel a kesztyűt, és amelynek (Blake további irodalmi műveihez hasonlóan) elismerése egészen a 20. századig váratott magára. Nemcsak a mondanivaló, de annak hatása is olyannyira univerzális, hogy az oslói illetőségű Ulver egy teljes albumot szentelt a fent említett irodalmi műnek. Vitaképes, magvas gondolatok – e helyen mégis inkább a zenéről lesz szó. Már csak azért is, mert valódi sokként érte akkoriban az Ulver rajongótáborát mindaz, ami a norvégok negyedik sorlemezére felkerült. Persze a legendásan barátságtalan megszólalású Nattens Madrigal után (mely egyes konspiratív elméletek szerint csupán a Century Mediától való zökkenőmentes búcsú kedvéért született meg) mondhatni kimerült Garm és társai számára a black metal eszköztára, abba az irányba nem igazán volt hová továbblépni. Valójában azonban ez akkoriban már fel sem merült az alkotókban, zenéjüket gyökeresen más inspirációk alakították, melynek nem szégyelltek hangot is adni. Mindössze másfél évvel a necro feketefém egyik alapművének hallójáratokba szabadítása után egy megdöbbentően elektronikus anyaggal tért vissza az Ulver, mely visszavonhatatlanul egy új korszak hajnalát is jelentette.

Fontos változást hozott pusztán az a tény is, hogy a Blake album már Garm saját kiadója, a Jester Records égisze alatt jelent meg, annak első hivatalos kiadványa volt. Ennél lényegesebb, hogy a black metal éra lezárultával a zenekari tagság is alapvetően átrendeződni látszott. A vezérfarkas mellett ekkor tűnt fel az Ulver máig tartó, második korszakának emblematikus alakja, a zeneszerző/billentyűs Tore Ylwizaker. Az ezután következő évtized alkotásai meghatározó módon kettejük együttműködésének termékei. E folyamat természetszerűleg eredményezte a korábbi zenésztársak lemorzsolódását, meglepő módon azonban a Blake lemezen legtöbbjüket még hallhatjuk játszani. A dobos AiwarikiaR (Erik Olivier Lancelot), a bőgős Skoll (Hugh Stephen James Mingay) és a gitáros Haavard (Håvard Jørgensen) jelenléte itt még ugyanolyan meghatározó, mint a szintetikus zajkeltő eszközök kezelőié – más kérdés, hogy mindhármuk számára a hattyúdalt jelentette ez az album.

A negyedik Ulver lemezt „előállító" produkciós csapatnak Garmon és Ylwizakeren kívül volt még egy keveset emlegetett, harmadik tagja is, Knut Magne Valle személyében. Az eredendően gitáros Valle a Blake album kiadása előtti évben csatlakozott a szintén Garm érdekeltségi körébe tartozó Arcturushoz, így kifinomult zenészi és produceri képességeit mindkét helyen kiaknázhatták. Amikor pedig azt mondom, hogy előállítás (avagy generálás, ahogy a bookletben szerepel), az iparból kölcsönzött kifejezés e helyen egyáltalán nem túlzó, hiszen az album 100 perce egy gigantikus puzzle darabkáiból épül fel, mérnöki precizitással megtervezve és kivitelezve. Ember és gép sosem látott mértékben kifinomult, egymást segítő, hatását kiegészítő együttműködése valósul meg itt, mely elmossa a határokat a metal és az elektronikus zene között. E páratlan munka igazi jelentősége talán éppen ez utóbbi megállapításban rejlik.

Miközben Blake műve teljes egészében (!) elhangzik, a zenekar a rock/metal/ambient/industrial világ teljes eszköztárát felvonultatja a különböző hangulatok megfestéséhez, szinte kizárólag saját képességeit használva fel erre. Az előre vizionált vendégsereg itt kimerül egy DJ-ben (Falch) és egy női énekesben (Stine Grytøyr), s csupán a konklúzió (A Song Of Liberty) idejére érkeznek meg az illusztris nevek, Fenriz (Darkthrone), Samoth és Ihsahn (Emperor) személyében, akik hangjukat kölcsönzik a fináléhoz. A nagyszabású mű (legyen szó akár az irodalmi, akár a zenei alkotásról) bemutatásakor mégsem esik a csapat a megalománia csapdájába, mindig annyi és úgy szólal meg a kezük alatt, amennyi a már emlegetetett atmoszférateremtéshez elengedhetetlen. És bár a szolgálatba állítani kívánt technológiának nem olyan fölényes urai még, mint a későbbi lemezeken, a zene ezúttal is eltéveszthetetlenül ulveres. Hogy ez itt a drum 'n' bass változat? Hozzá kell szokni.

Messze még persze a Blood Inside „szent minimalizmusa", a monumentális anyag évek múltán is tartogat meglepetéseket hallgatóinak. Önmagában a zene is elképesztően változatos arcait mutatja, miközben a samplerek és a hangszeres játék összhangja olyan tökéletességben valósul meg, hogy legtöbbször még az avatott fül is alig különböztetheti meg, melyik szól valójában. Ráadásképpen az a játékos könnyedség, amellyel például a legvadabb jungle zúzásból akusztikus finomkodásba váltanak, nagyszerű stílusérzékről és éppen a kellő mértékben túladagolt vagányságról is tanúskodik. A Blake album mégis (Trickster) Garm énekteljesítménye miatt marad igazán emlékezetes. Eleve „jól áll" neki a szövegkörnyezet, a lázadó evangélium hirdetőjének szerepe, és ő nem is spórol azon, hogy a lehető legtöbbet adja magából. Félelmetes torkának minden árnyalatát megmutatja, miközben eljut a szavalástól a recitativón át a csak rá jellemző énekig, elképesztő tűzzel adja át William Blake két évszázados üzenetét.

A lemez saját elképzeléseikhez alakítása érdekében nem csupán kiadót, de stúdiót is beüzemelt a zenekar, a végeredmény pedig efféle maximalistákhoz illően, természetesen perfekt. Nem is lehet másként ott, ahol minden elsuttogott hangnak, minden dobütésnek szerepe van egy sosemvolt házasság történetének hangoskönyvvé alakításában. „Kifordított" jellegéből adódóan az irodalmi műnek illene meghatároznia, avagy behatárolnia a vele párosított zenét, itt azonban szerencsés együttállásról van inkább szó, ahol Blake és az Ulver konstellációja mindkét félből a legjobbat hozta ki. Különös, páratlanul igényes konceptlemez ez, mellyel Garmék nem csupán a rajongótábort, de talán még saját magukat is meglepték. A megjelenés óta eltelt évek alatt hasonló kísérlettel még csak nem is próbálkoztak, azt sejtvén és sejtetvén, hogy e helyen valami megismételhetetlent alkottak. Ha ez utóbbi következtetést a jövő esetleg meg is cáfolja, az albumot a klasszikus jelző így is mindenképpen megilleti.

„Ez az Angyal, aki így Ördöggé vált, nekem benső barátom. Gyakran olvassuk együtt a Bibliát, pokoli vagy ördögi értelmében, amit a világ is meg fog kapni, ha jól viselkedik. Megvan nekem a Pokol Bibliája is, amit a világ mindenesetre megkap, ha akarja, ha nem."

(A cikkben szereplő szövegfordítások Nagy László és Szenczi Miklós munkái.)