A helyszín ismét a színültig telt Arena, az összeállítás ismét kiváló és ennek ismét rengeteg magyar rajongó lehetett szem- és fültanúja. Legnagyobb sajnálatomra a Kreator elmaradt (áthidalhatatlan nézeteltérésük támadt a szervezőkkel), de nélkülük is kellően agyirtóra sikerült a hagyományos bécsi black/death orgia, a sok impozáns név között őszintén szólva nem is tudtam volna igazán kedvező pozíciót elképzelni Millééknek...
A Vomitory bizonyára nem fogja ezt a fellépését a legemlékezetesebbek között számon tartani. Előttem ismeretlen okból ének nélkül kellett kiállniuk és 3-4 instrumentálisan ledarált nóta után le is léptek a színről. Halálmetaljuk persze nem volt az igazi ebben a formában (az sem segített sokat, hogy a hangzást már az ő szettjük alatt sikerült igen brutkóra belőni), valószínűleg örültek szegények, hogy egyáltalán játszhattak.
A brazil Krisiun lehetne a death metal Sepulturája? Nem mondom, van némi túlzás a dologban, ám bennük is láthatóan lobog ugyanaz a tűz, amely a Beneath/Arise-korszakot élő, akkortájt feltörekvő Andreas Kisseréket hajtotta. A műfaj iránti elkötelezettségükhöz kétség sem férhet, az átkötő szövegeket is hörgő frontember szavai csak megerősítették ezt a benyomásomat.
Zenéjük irgalmatlan töménysége után éles, de hatásos kontrasztként a Dark Funeral keményvonalas black metalja borzolta a kedélyeket. Velük kapcsolatban mindig visszatérő téma a teljes kompromisszum-mentesség, szerencsére azonban ez az ő esetükben nem a gyors és még gyorsabb tempók váltogatását jelenti, hanem a jellegzetesen rideg északi atmoszférában és a mondanivalóban nyilvánul meg. A mindezt vizuálisan alátámasztó, hidegebbnél hidegebb színeket variáló fényekről pedig külön is említést kell tennem. Ördögi!
Nekem idén a Nile fellépésével érkezett el a műsor tetőpontja. Masszív death/grind muzsikájukat dupla hörgés kísérte, egy mélyről jövő és jól megeffektezett bugyborékoló hang meg egy durva, öblös vokalizálás. Előbbi hang gazdája, Karl Sanders gitáros a szólókat is bevállalta és hatalmasakat tekert a hangszerén. Nem maradhattak el továbbá az egyiptomi hangulatot árasztó betétek, ezeket samplerről játszották be, fokozva a Nile lemezekről ismert és élőben is tökéletesen visszaadott borzongató érzésvilágot. A világítás itt is gyilkos volt. Az összhatás tényleg olyasmi lehetett, mint amikor a piramisok előtt állsz vagy bent a fáraó sírkamrájában szemlélődsz (nekem még sajnos nem adatott meg ez az élmény, bár vannak elképzeléseim...). Hátborzongató, ugyanakkor felemelő is: az egyiptomi történelem egyes szakaszai elevenedtek meg az ember szeme előtt a Nile-t hallgatva.
A Marduk a 2000-es Summer Rocks feszten látott páncélos támadás után megint egy hasonló horderejű akciót vitt véghez a (mű)vérrel kimázolt Legion vezényletével. Váratlan fordulatot csupán egy fölöttébb szemrevaló fehérnép felbukkanása jelentett. Színpadmászók bukkantak fel és merültek alá hamar, de a pokoli szépség több szám alatt is folyamatosan lejtette táncát a deszkákon, a lovagias csapat pedig személyesen neki ajánlotta a Funeral Bitch dalt!.. A koncert másik "főhőse" és egyben negatív figurája két tétel erejéig természetesen Krisztus lett, akit Legion előbb lebuzizott, majd a rajongók hathatós segítségével tovább szapult a Jesus Christ... Sodomizedban. De nemcsak ebben tettek túl a Dark Funeralon, az est két blackes szereplője közül egyébként is az ő programjuk volt intenzívebb.
Death metalban legalább ilyen emlékezeteset alkotott a záróbandaként játszó Cannibal Corpse. Egyszerre morzsolóak és elképesztően technikásak a témáik, így önmagában a hangszeres teljesítményt figyelve is maximális élvezetet nyújt egy Kannibál buli. A színpadi showról egyaránt gondoskodott a frontvonalban a vokalista Corpsegrinder, a bőgős Alex Webster és a gitáros Pat O'Brien. Egyedül Jack Owen, a másik hathúros álldogált egy helyben a hangfalak árnyékában. Paul Mazurkiewicz dobos ezalatt lankadatlanul pakolta alájuk a megcsavart ütemeket. Valamennyi albumukról elhangzott legalább egy nóta és két zsírúj szerzeményre is sort kerített a banda.
Ez utóbbiakra nézve az elmúlt néhány Corpse anyag zeneibb, a régebbi lemezekhez mérten kevésbé sűrű iránya a mérvadó (2002 elejére várható a következő album). A korai vérengzések híveinek se kellett azonban aggódnia, mert jött pl. a Skull Full Of Maggots és a Hammer Smashed Face is. Bevallom, nekem mindez már kicsit erőn felülinek bizonyult, hiszen valamivel éjfél után kezdtek Corpsegrinderék és az azt megelőző közel hat órás kiképzés megtette a hatását rendesen. Ettől eltekintve remek buli volt az egész Antikarácsony, a Kreatort meg majd csak elkapjuk később!
