Shock!

Húsvét vasárnapján került sor a Fear Factory hozzám legközelebb megrendezett koncertjére Angliában. A Pyramids-ról annyit kell tudni, hogy egy hatalmas uszoda, de természetesen nem egy medencében kellett végigtombolni a bulit, hanem a kb. 600 fő befogadására alkalmas előcsarnokban. Folyamatosan jöttek be az emberek, de teltház nem volt. Eredetileg a Mendeed is fellépett volna a Fear Factory előtt, de utólag hálát adok a magasságosnak, hogy megúsztam két büntetőosztaggal.

A Misery Index egyáltalán nem vágott a földhöz. Nagyon egyhangú death/grind metalt nyomtak. A gitártémák folyamatosan ismétlődtek, az énekes pedig végigbrummogta a számokat. Egyedül a dobos volt, aki valamennyire izgalmasabbá tudta tenni a produkciót. Mivel a "Next song is called: MGRRRSMMRRGG!"-féle konferálásokból nem sokat értettem, számcímekkel nem tudok szolgálni.

Rövid átszerelés, majd a Breed77 következett, mint "main support". Egy kis bizalmat is megelőlegeztem a srácoknak, amikor megláttam a kikészített elektro-klasszikusgitárokat és Raymond Herrerát a színpad szélén. A tagság a vegyes kinézett miatt először egy kicsit viccesnek hatott, bár az új-latin vonások mégis egységessé tették őket. Nem mindenkinek nyerte el a tetszését spanyolos metal muzsikájuk, mert begyűjtöttek néhány műanyag poharat és palackot. Két szám után már tudtam, hogy nem fognak meglepetéseket okozni. Az 50 percük viszont elviselhető lett volna, ha kb. negyed óra után nem lesz fülsértően torz a motyó. Természetesen előkerültek a slágerek, mint a Shadows, The River, La Ultima Hora...

Amikor a technikusok felfedték a hatalmas letakart Krank és Mesa Boogie ládákat, már mindenki érezte, hogy komoly merénylet készülődik a dobhártyáink ellen. Kevesebb, mint félóra várakozás után elsötétült a színpad s csak a háttérben, az új lemezborítóról mintázott háttérvászon maradt megvilágítva. Egy ismerős intro csendült fel a 3. Iron Maiden lemezről, de arra nem számítottam, hogy az egész Number of the Beast c. dal lemegy szalagról. Szép lassan a Fear Factory srácok is feltűntek a deszkákon és cicózás nélkül belecsaptak a 540,000 Fahrenheitbe, amit egyből az új lemez címadó dala követett. Az "Are you ready for Slave Labor?" kérdésre mindenki torkaszakadtából üvöltötte az IGENt (illetve a YESt), azután megkaptuk a Dronest is az Archetype-ról. Az egész zenekar nagyon pengén szólt, már az első daltól kezdve, de a hangzás folyamatosan lett egyre tisztább, ugyanakkor izmosabb. A precizitás magasiskolája volt, amit a zenekar bemutatott aznap, s ez főleg Raymondnak volt köszönhető, aki ki sem látszott a Tama dobcucca mögül.

Zsinórban 3-3 dalt is zúztak a Demanufacture-ről (Demanufacture, Self Bias Resistor, Zero Signal) és az Obsolete-ről (Shock, Edgecrusher, Descent). Christian nemcsak azt bizonyította be, hogy tökéletesen belejött Dino szerepébe, hanem azt is, hogy sem a dallamos, sem az agresszív vokálozás nem jelent neki gondot. Mindenki nagy örömére, Mr. Burton az Obsolete-őrület közepén, üdvözölte a jelenlévőket a FF-show közepén. Egy rendkívül szuggesztív frontembert tudhat magáénak ez a banda, akinek a tenyeréből evett mindenki. Burton folyamatosan viccelődött, hol az angol városnevekkel, hol a húsvéti tojásaival. Byronon is tisztán látszott a lelkesedés. Akár az első, akár az utolsó albumról került elő valami, ő vadul headbangelt. Sajnos a Martyr volt az egyetlen, amelyik a debütáló albumot képviselte, pedig igazán helyett kaphatott volna a repertoárban a Scapegoat vagy a Self Immolation. Meglepetésekben nem volt hiány, a Pisschristot is játszották a második lemezről. A Contagiont 2 szám követett a Digimortalról (Linchpin, Acres of Skin) és 2 a zseniális visszatérő albumról (Cyberwaste, Archetype).

Dimebag emlékére hallhattuk a Pantera Walk dalát a FF előadásában, de sajnos csak pár perc erejéig, mert jött az azóta már klasszikus Replica. A zenekar levonult, de ráadást követeltünk. Vissza is tapsoltuk a nap énekesét, aki egyedül maradva a színpadon, elénekelte a Timelessnesst. Szerintem mindenki ugyanarra gondolt, amikor némán hallgattuk végig az utolsó dalt. Vajon lesz-e benne hamis hang? HIBÁTLAN volt! A végén Burton C. Bell végleg elbúcsúzott aznapra. Az idei Szigeten mindenkinek ott a helye, akinek egy kicsit is rokonszenves a Félelem Gyár! Fanoknak ez KÖTELEZŐ!!!