Érdekesen indult az aznapi estém, ugyanis eredetileg a Grand Canyonba indultam Cadaveresre. A helyszínen síri csönd és sötétség fogadott, így nem volt nehéz kitalálni, hogy a C.D.T. buli elmarad. Mitévő legyen ember fia/lánya így péntek este; irány a város másik fele, a Wigwam, ahol az Intense tartotta lemezbemutató koncertjét. 1/2 11-re sikerült átérni, tartottam tőle, hogy lekésem, ám szerencsére időben érkeztem, a srácok csak cirka egy órával később kezdték a műsort.
Indián lelkem heves tam-tamot kezdett járni az új helyre költözött Wigwam belsejét megpillantva, roppant feelinges hely, tágas, tiszta, igazán igényes szórakozóhely, innen már csak egy nyári naptánc beavatás hiányzik. Mi más nyithatta volna a műsort, mint a Wicked? Nagyjából azonos programot nyomtak, mint pár hete a Grand Canyonban, persze most néhány dallal több szerepelt, pl. az élőben már nem is annyira idegesítő Liar (vagy csak megszoktam?!...). A bőgős Draskoba Ákos hajzuhatagát is megtalálta az olló, immár rövid fejszőrrel lépkedett jobbra-balra a színpadon. Kaptunk füstködöt, stroboszkópot, színes lámpákat, ahogy az illik. Kaptunk továbbá elmaradhatatlan bakit a dalok felkonferálásánál, és a műsor közepénél Nagy Sanyi beszakította a pergőn a bőrt, így pár perces technikai szünet következett, míg Sanyi megoldotta a problémát egy pótbőr segítségével. Még a cucc is jól szólt (bár a gitár röföghetett volna vastagabban).
A továbbiakban nem is a koncertet ecsetelném, hanem azt a néhány gondolatot vázolnám, amit felötlött bennem, és fontosnak találom elmondani. Először is, az egyszerűen nem fér a fejembe, hogy az ott tartózkodók elég nagy százaléka arra sem vette a fáradságot, hogy megnézze - neadj'isten végignézze... - a színpadon műsort szolgáltató csapatot. Egy kiállításon nem mászkálnak folyamatosan ennyit az emberek, mint ott a teremben! Elképesztő volt számomra az a nagy jövés-menés. Jó, persze, nem mindenkinek lehet a kedvenc műfaja az Intense által is játszott izmosabb metal, és sokan az utána következő rockdiszkóra vártak, de könyörgöm! Ha lehet egy Tankcsapdára, egy Junkiesra, egy Clawfingerre ropni, akkor érthetetlen számomra, hogy az Intense némely új dalára meg miért nem. A koncert első fele alatt (a technikai szünetig) egy kezemen meg tudom számolni, hogy mennyien mozdultak be a dalokra.
A szünet alatt benyomott néhány - az előzőekben felsorolt számra - rögtön középre özönlöttek a fiatalok, majd amint újra elkezdett játszani az Intense, értetlen tanácstalanság látszott ugyanezen lányokon/srácokon. Azért azt meg kell hagyni, e közjátékkal némileg mintha oldódott volna a feszültség, kicsit lazább lett a hangulat, még egy bátor stage diver is felmászott a deszkákra, de ez elég kevés szerintem. Egy zenekarnak igenis szüksége van a közönség pozitív vagy negatív reakciójára, de nem a közömbösségre! Egy-egy ilyen estén mi vagyunk a zenekarért, ill. a zenekar van értünk. Ennek így KELLENE működnie, de sajnos nem ezt tapasztalom. És meg tudom érteni azokat a csapatokat, akik évekig tartó szélmalomharc után megunják a harcot, mert az a maroknyi rockzenét szerető közönség nagy ívben tesz arra, hogy megmaradjanak NEKÜNK (!) ők, az értéket felmutató zenekarok.
