Shock!

Nem sokon múlt, hogy a Pro-Pain ne lépjen fel augusztus 16-án Budapesten. Vagy úgy általában, soha többé, sehol. Ha ezt a beszámolót olvasod, nyilván tisztában vagy vele, hogy a banda motorja és főnöke, Gary Meskil igen súlyos sérüléseket szenvedett egy brüsszeli rablótámadásban bő egy hónappal a pesti dátum előtt. Az is kisebb csodaszámba ment, hogy nem hagyta ott a fogát. Gary viszont kemény fickó: nem csak túlélte a jégcsákánnyal a fejére mért ütést, de még az itteni koncertet sem kellett lemondania, amiért maximális tiszteletet érdemel. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy még nem épült fel teljesen, állkapcsa ugyanis még mindig nem záródik tökéletesen – ennek ellenére hihetetlen energiával tolta le a Pro-Pain kerek egyórás programját. Ha nem tudtam volna, hogy néhány hete még az intenzíven ápolták, nem is gondoltam volna, hogy bármi történt vele.

Néhány nappal ezelőtt a FEZEN fesztivál kapcsán írtam: a magyar zenekarok többségének egyik nagy hibája, hogy nem tudnak rendesen mozogni a színpadon. Ha van üdítő kivétel, az nem is lehet más, mint a Don Gatto, akik amellett, hogy iszonyú feszesen nyomják a paraszt HC-t, bárhol és bármilyen körülmények között feltúrnak akármilyen színpadot, amire felengedik őket. Acélos Balázsból meg közben szüntelenül ömlik a faszság, minek köszönhetően annak ellenére is mindig vidám és laza hangulatban telnek a bulijaik, hogy a könyörtelen aprítás láttán az embernek leginkább jenskidmani grimaszba torzult arccal lenne kedve headbangelni, felütésre. A tömör, üresjáratoktól mentes, totálisan intenzív buli alatt Balázs magyarul, angolul és németül is konferált attól függően, hogy Garyéknek, az osztrák előzenekarnak vagy épp a közönségnek kívánt valami rendkívül fontosat üzenni.

Bár a beálláskor még kifejezetten pocsékul szóltak, a koncert végig kifogástalanul dörrent meg, és a közönséget (amelyben legalább annyi Don Gatto-pólós arc volt, mint pro-paines) sikerült faszán be is melegíteni. Don Gatto, a körlet buzogánya tehát megint ránk parkolt az úthengerrel.

Make War, Not Love – a Pro-Pain legnagyobb slágerének és egyben legemblematikusabb nótájának a címe, és Garynek most bizony minden oka meg is lenne, hogy alaposan felhúzza magát a történtek kapcsán, a bulin azonban mégsem esett egyetlen szó sem a vele szembeni támadásról. Nem politizált, nem papolt, csupán csak szünet nélkül vezényelte le a cunami méretű energiahullámokat felkorbácsoló alapvetéseket. Iszonyatos stenk volt a zenekarban, mivel pedig a Don Gattóhoz hasonlóan ők is kifogástalanul szóltak, a produkció olyan eleggyé állt össze, ami egy perc alatt felrobbantotta a nézőteret. Hiába, a Pro-Pain a '90-es évek ugyanolyan kultzenekara, ahogy mondjuk a Suicidal Tendencies is az, rajongóik pedig természetesen a mai napig végtelenül lojálisak is hozzájuk. Ráadásul az utolsó két lemezzel a csapat simán köröket vert saját magára, ugyanis mind a 2013-as The Final Revolution, mind pedig a 2015-ös Voice Of Rebellion simán ott van minőségben a korai, mára klasszikussá érett anyagok mellett. Mindezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a legnagyobb buli talán pont a 2013-as cucc klipnótájára, a Deathwishre alakult ki. Meg a már említett, nemzedéki himnusznak is beillő Make War, Not Love-ra és az anno a Zúzdában is igen komoly rotációban pörgő State Of Mindra.

A legutóbbi pesti koncerthez képest annyi változás történt a felállásban, hogy tavaly Matt Sheridan váltotta a csapatban majdnem egy évtizedet lehúzó gitárost, Marshall Stephenst. És ugyan Matt kvázi új fiúnak tekinthető, mára tökéletesen beilleszkedett a gépezetbe, a Pro-Pain velejét adó, töményen zakatoló riffelés ugyanis ezúttal is a helyén volt. Mindez Jonas Sanders eszelősen húzós dobolásával egy ellenállhatatlanul erőszakos, gyilkos hangzást adott a zenekarnak, amire egyszerűen nem lehetett nem bemozdulni. Végül percre pontosan egy órát töltöttek a színpadon, méghozzá üresjáratok és felesleges szünetek nélkül, ennyi pedig pont ideálisnak is bizonyult. Színpadi intenzitást tekintve a Pro-Pain ma is a legnagyobbak között van, úgyhogy ha szereted a vaskos riffeléssel és hatalmas groove-okkal telepakolt, agresszív muzsikát, ezt a bulit azonban kihagytad valamiért, legközelebb mindenképpen pótold a mulasztást.

Fotó: Máté Éva