Shock!

Lassan ugyan vége a nyárnak, de a forró évszak persze nem futhat le anélkül, hogy meg ne kezdődne a Nagy Fővárosi Sivatag buckalakóinak éves rendes seregszemléje, a Desszert Feszt Budapest. Immáron harmadik alkalommal, ezúttal sem kismiska nevekkel (hanem inkább olyanokkal, mint Primitive Man, The Skull, Elder), bemelegítésül pedig nem is találhattak volna jobban ideillő bandát Yawning Manéknél. Akik ugye az elmúlt években szinte már hazajárnak Magyarországra, itt voltak a legelső desszertezésnél, de tiszteletüket tették tavaly is, az Aurórában. Ez alapján a desert rock alapító atyái kabalának sem utolsók, és hát ennek a koncertnek a láttán-hallatán valószínűleg jönni fognak jövőre is.

Én meg pont akkor érkeztem a Robotba, amikor a Marmunsk kezdett, és őket ugyan még soha nem hallottam korábban, egészen pofás kis félórát kaptam tőlük. Zenéjük a főszereplőkénél sokkal kevésbé pszichedelikus, ellenben jóval zajosabb, rockosabb és direktebb, amiben a grunge elemei is markánsan fellelhetők. A trió persze nem a ruszki kikötővárosból, Murmanszkból érkezett, sokkal inkább Nyíregyházáról, így – ahogy meg is jegyezték – a Yawning Man mellett ők az este másik vidéki résztvevői. Amúgy is jellemző volt rájuk a humoros (rosszabb esetben csak annak szánt) átkötő-szövegelés, úgyhogy szerencsére egyáltalán nem vesztek el a színpadon, és ugyan a hangzással ekkor még közel sem voltam maradéktalanul kibékülve, asszem, fogok én még Marmunsk-koncertre menni.

Aztán jött Gary Arce és baráti társasága, a Yawning Man, hogy elröptessenek valahová jó messzire. A jó hangulatban lévő Garynek egyébként megvan az a ravasz trükkje, hogy évtizedek óta nem hajlandó öregedni semmit, a leginkább befelé játszó, maga elé meredő Mario Lalli basszer pedig azonnal megvett a pofás Lugosi Béla-pólójával. A setlist összeállításakor nyilván a legutolsó Yawning Man-lemezt, a nemrég megjelent The Revolt Against Tired Noises-t helyezték előtérbe, és ez nem is baj, mert az olyan dalokkal, mint a címadó, vagy a The Black Kite, nem nagyon lehet tévedni. A fellépés legjobb poénja pedig szintén egy új dalhoz, a Skyline Pressure-höz kapcsolódik, amikor is a közönség egyik tagja az első sorból elkezdte „énekelni" a dal kezdőriffjét, Garyék meg összenevetve kezdtek bele a témába.

De az egész koncertre jellemző volt az oldott hangulat, nyilván Yawningék sem voltak szomorúak, amikor körbenézve azt látták, hogy a fullra megtelt Robot (fogalmam nincs, mennyien férnek be oda, de kábé pont annyian voltunk) egy emberként dülöngél előre-hátra a bódító témák hallatán, és bár egy instrumentális, jammelős, pszichedelikus zene esetében azért ez is bőven benne van a pakliban, sehol nem lehetett ásítozó embereket látni – a zenekar nevével ellentétben. A jó hosszúra nyújtott (szerintem a kilencperces átlag röhögve megvolt) dalok között csúcspontként ott figyelt persze a Kyuss feldolgozása által híressé lett Catamaran is (egyetlen énekes darabként), majd végül még egy ráadásra is futotta. Ezáltal pedig meg is lett a másfél órás norma, legvégül némi pacsizás, hogy mindenki boldogan mehessen a dolgára.

Soha rosszabb idénykezdést a Cudi Purci Booking eseménysorozatának, ilyen felütést követően aztán tényleg önfeledten feledkezhetünk bele a sivatagi zenék porviharába az elkövetkezendő hetekben-hónapokban.