Shock!

november 05.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Megadeth: United Abominations

Úgy tűnik, Dave Mustaine az Annihilator-agy Jeff Waters babérjaira akar törni, legalábbis ami a tagcseréket illeti – kivéve azt, hogy az Annihilator lemezeknek mostanában jók a borítói, az új Megadethé pedig konkrétan egy förmedvény. Elképzelni nem tudom, hogy ment át ez a pocsék grafika Mustaine egyébként nyilvánvalóan erős szűrőjén.

megjelenés:
2007
kiadó:
Roadrunner / CLS
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 30 Szavazat )

A 2004-es The System Has Failed lemez óta (amit anno az egekig sikerült magasztalnom, de így utólag már nem ér annyit, mint akkor gondoltam) természetesen megint új zenésztársakkal dolgozik (illetve mondjuk inkább így: irányítja őket), James Lomenzo basszusgitáron játszik, ám a két fontos pont most az Eidolonból kölcsönvett Drover testvérpáros (gitár, dob), akiket talán nem véletlenül választott ki Dave erre a posztra. Az Eidolon sosem volt az az igazi sikercsapat, módfelett hiányzik onnan egy dalszerző géniusz, viszont iparosmunkásoknak tökéletesen megfelelnek. És talán ez is a hátulütője ennek a lemeznek – de erről később.

Dave ígért megint fűt-fát, de az igazi Rajongó úgyis rajong (a cikkíró is olykor), meg úgyis a friss anyag meghallgatása után dönt, hogy felfelé vagy lefelé mutat az ujjával. Az új lemez összességében meglepő módon valahogy a régebbi 'deth időket idézi, mintha a RIP és a Youthanasia/Cryptic vonalat gyúrta volna össze az új fogsorral rendelkező vörös mester. A nyitó, gyors Sleepwalker egyértelműen RIP-vonal a komplexebb témáival, jó nyersen is szól a gitár, semmi műmegdörrenés, csak horzsol – ahogy azt jobb helyeken mondják. Bár valahogy összességében mégsem ÉL a felvétel, hiába a visszafogott modernizáció.

A második Washington is Next! nálam a tűréshatáron billeg maidenes témáival, aztán megbékéltem vele úgy ötödszöri hallgatáskor. A refrénben egyértelműen slágeres Youthanasia-s témákat dalol Dave, valahogy mégsem tapad bele oly alaposan a fülbe, mint a korábbi klasszikusok. És jönnek a váltott szólók, valamiért ezek sem működnek annyira, hiába, nekem még mindig hiányzik a Friedman-féle, ezer közül felismerhető íz. Szegény Drover srác iparossága itt ütközik ki igazán: jó gitáros, ám mégis valahogy olyan semmilyen. A régi Megadethekben pont az volt annyira zseniális, hogy a gitárszólókat hangról-hangra meg lehetett jegyezni, és együtt tudtuk dúdolni az aktuális szólózóval. Most meg azt érzem végig, hogy vinnyog a gitár, mert kötelezően kell a nótákba, de kb. ennyi: megvolt, letudták, a többivel nem kell foglalkozni.

A következő dal amire felfigyeltem az a címadó: szikár, feszes, a refrénnél meglepően dallamos – de jól áll neki(k) mindez. A Gears Of War pszichedelikusan elnyújtott énektémája és a dal szerkezete ismét a klasszikusan régi időket idézi, meg a maident ismét – és bevallom itt nagyon hiányzik a Menza-féle dobolás. A hetedik Pray For Blood modernizáltabb riffjeivel kicsit kilóg a lemezről, viszont a punnyadókat felrázza, olyan mintha valami Cowboys-korabeli Pantera lenne Mustaine által előadva. Aztán jön a (sokak számára kakukktojás) újragondolása az akkor tökéletes A Tout Le Monde-nak, amit Dave kicsit átvariált, plusz vendégénekel benne Cristina Scabbia a Lacuna Coilból. Kár, hogy nem a lemez végére került fel, kicsit megakasztja a menetet ez a jól ismert dallam, viszont azt máig nem tudom eldönteni, vajon a nosztalgia miatt nőttek méteres libabőrök rám ennek hallatán vagy mert tényleg ekkora a különbség az új számok és a régiek között. Nekem túl nagy bajom nincs a dallal így sem – szerintem így is kifejezetten ütős szerzemény maradt – meg jól együtt lehet így énekelni Cristinával.

Utána ismét csak Amerika-szapulás következik – ez az egyik középkategóriás nótájuk az én olvasatomban – bár itt a szólók már majdnem jók. A You're Dead nyitásával meg saját magától lopkod Mustaine, ám ezt azonnal megbocsájtom neki, maga a nóta kifejezetten erős (bár ha magától csen, akkor úgyis jó lesz, nem?), sőt, végre itt hallható az első igazán ízes gitárszóló-párbaj. Ilyet kellett volna még sokat az előzőekben is. A záró Burnt Ice-ban ismét megtáltosodnak a gitárosok, a refrénen lehetett volna még picit agyalni, de egyébként rendben lévő lezárása a korongnak – bár az ismét felbukkanó maidenes futamok ismét majdnem kicsapták a biztosítékot nálam (hiába no, nem Harriséken szocializálódtam, hanem Kerry Kingéken).

Ami nekem nagyon hiányzik a lemezről, az az igazi Mustaine-féle szövegköpködés. Ha már ennyire dühös a világra (Amerikára), igazán vicsoroghatott volna többet vokálilag. Rendben van, hogy most énekelni akart (egyébként egész korrekt kis dallamokat talált ki most), jót tett volna a daloknak egy kis acsarkodás. Sajnos néhány közepesebb, felejthetőbb nóta is felkerült a cd-re, és igazából nem is tudok mást mondani mi hiányzik úgy általában az egészből valamelyest, mint az élet és a feeling.

Mindezek ellenére kifejezetten szeretem hallgatni ezt az albumot, viszont azt ismét csak az idő fogja eldönteni, hogy az általam leginkább favorizált Megadeth anyagok között mennyire fogja megállni a helyét. Az meg talán a legfurcsább az egészben, hogy Dave készített egy olyan lemezt, amit hallhatóan a klasszikus négyes felállásra írt meg (illetve azzal szólna feszesebben, élettelibben). Most úgy érzem, hogy az előző albumuknál perpillanat jobban tetszik ez, valahogy a dalokat is erősebbnek érzem, a pontozással meg Megadethileg úgyis részrehajló vagyok, szóval nálam ez most mégiscsak egy kilences.

 

Hozzászólások 

 
#3 Erik 2020-04-11 23:21
Szerintem a Washington is next meg a Never walk alone simán 10 pont, a nyitószám is rendben van, főleg a refrén sikerült egész jól. A pray for blood riffje is pedig amilyen pofonegyszerű legalább annyira ragadós és fülbemászó :))
Idézet
 
 
-1 #2 pelu 2016-12-20 00:43
Idézet - Dead again:
Sosem fogom megérteni, hogy mi a francnak kellett hozzányúlni az A tout le monde-hoz. Az úgy tökéletes, ahogy van.


Gondolom a kiadó erőltette. De ettől az album még bitang.
Idézet
 
 
+1 #1 Dead again 2016-12-01 18:24
Sosem fogom megérteni, hogy mi a francnak kellett hozzányúlni az A tout le monde-hoz. Az úgy tökéletes, ahogy van.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.