Shock!

december 21.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Led Zeppelin: még idén kijöhet DVD-n a 2007-es koncert

Egy belga rockrádió a Warner Music berkeiből úgy értesült, hogy novemberben megjelenik a Led Zeppelin 2007-es londoni koncertjének DVD felvétele, amely helyből dupla lesz, és két CD is tartozik majd hozzá. A képet árnyalja, hogy a bejelentésről szóló poszt azóta eltűnt az RTBF honlapjáról.

A Led Zeppelin három élő tagja, azaz Robert Plant énekes, Jimmy Page gitáros és John Paul Jones basszer, illetve Jason Bonham dobos a jelenlegi állás szerint utoljára állt színpadon Londonban 2007. december 10-én, az O2 Arenában. A hivatalosan Ahmet Ertegun, az Atlantic Records néhai alapítója, a Zeppelin egyik felfedezője tiszteletére rendezett koncertre az interneten keresztül lehetett jegyekhez jutni sorsolás útján: a 18 ezer belépőért több mint 9 millióan jelentkeztek. Ha minden igaz, a fellépés anyaga még idén megjelenhet DVD-n, bár a hírt megszellőztető RTBF rockrádió később eltávolította honlapjáról a Warner Music forrásaira hivatkozó információt. De nem zörög a haraszt, pláne, hogy Eddie Trunk, az ismert rádiós és tévés rockműsorvezető nemrég azt írta a Twitteren: egy nagyon megbízható forrásból „valamilyen Led Zeppelin aktivitásról" értesült karácsony tájékára. Elképzelhető, hogy itt is a DVD-ről volt szó.

Az esetleges megjelenésről a Zeppelin távorból eddig egyébként csak Jason Bonham nyilatkozott még bő két évvel ezelőtt. „Semmi sem hivatalos még, de nagyon remélem, hogy egyszer megjelenik", mondta a néhai John Bonham fia. „Annyit tudok csak, hogy Robert már látta a felvételeket, mert mondta nekem. Tök jó volt, mert felhívott és közölte, hogy állati jól szólt. Szóval tegyétek össze a kezeiteket..." Plant egy interjúban egyébként az 1975 óta adott legjobb Led Zeppelin koncertként értékelte a 2007-es bulit, de ennek ellenére sem akar folytatást. „Tudom, hogy egy rakás zenekar játszik esténként 20 ezer embernek, miközben tíz éve nem adtak ki lemezt, de ez nem cél nálunk", mondta.

A Zeppelin 2003-as, archív felvételeket tartalmazó koncert DVD-je nemrég tizenháromszoros platina lett az Egyesült Államokban.

 

Hozzászólások 

 
+1 #1 Trollmagnet 2012-09-08 23:49
Hát...
Plant annyira nem volt nagy szám, elég erőtlen már szegények a hangja.
Viszont Page még mindig baromi jó, a Bonham fiú is szakasztott apja.
Annak idején nem nagyon akarták, hogy ez a koncert kijöjjön DVD-n, de ki tudja...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.