Szinte hihetetlen, de a svéd Therion már 24 éve létezik, a tavaly év végén megjelent Sitra Ahra pedig már a tizennegyedik stúdiólemezük a sorban. A civilben leginkább TTK-s egyetemistának kinéző Christofer Johnsson a budapesti fellépésüket megelőzően minden kérdésünkre meglepő őszinteséggel, mindennemű köntörfalazás nélkül válaszolt.
Három év? Inkább csak egy, hiszen az is időbe kerül, míg az ember megír egy lemezt. 2007 januárjában jött ki a Gothic Kabbalah, aztán végigturnéztuk az évet. 2008-ban valóban tartottunk egy év szünetet és egy év volt az is, mire az új anyag összeállt, szóval nagyjából így nézett ki az elmúlt három évünk. Sajnos nem úgy működik, hogy az ember benyom egy gombot, és már kész is egy új anyag. Mindenképpen szükség volt a szünetre, hiszen nagyon régóta aktív a zenekar, 14 stúdiólemez van mögöttünk és közben azért idősebbek is lettünk. Kellett egy kis idő a családra, a gyerekekre is.
Miért cserélted le az összes muzsikust magad körül?
Én nem azt mondanám, hogy lecseréltem őket, inkább azt, hogy megváltoztak köztünk a dolgok. Kicsit olyan ez, mint amikor van egy barátnőd. Lehet, hogy megtaláltad azt, akivel leélnéd az életed, de mégis, ha a tűz elmúlik és már csak a barátság marad, váltani kell. Még akkor is, ha nem veszekedtek, nem utáljátok egymást. Együtt vagy valakivel évek óta, aztán egyszer csak azt kérdezed magadtól, ez az az ember, akivel további éveket akarok eltölteni, akivel gyerekeket akarok felnevelni. Nem. Ezzel nincs is baj, ettől még nem kell utálnotok egymást, de nyilvánvaló, hogy innentől nincs értelme együtt folytatni. Nagyjából ez történt a Therionban is. Nem izzott bennünk ugyanúgy a tűz, más ambíciókkal néztünk a jövőbe, más elvárásaink voltak a zenekarral és a muzsikálással kapcsolatban. Én mindig fantasztikus lemezt akarok csinálni, ami szerintem elsőrangú. Hogy mások mit gondolnak, az másodlagos, de én mindig olyan anyagot akarok kiadni a kezemből, amiről azt gondolom, hogy száz százalékos. Ha egy zenekar kilencven százalékosan pörög, az nem rossz, de nekem nem elég jó. Ráadásul az emberek is öregszenek, családjuk, gyerekük lesz, egyre több közös album, dvd és világkörüli turné lesz a hátuk mögött, és egy idő után elvesztik a lelkesedést. Én viszont nem vagyok ilyen, még mindig olyan izgatott vagyok egy új lemez vagy turné miatt, mint régen. Volt egy megbeszélésünk, ahol ők is egyetértettek velem, és úgy döntöttek, hogy kipróbálnak valami mást is.
Beszéljünk egy kicsit az új lemezről, a Sitra Ahráról, ami úgy gondolom, nem nevezhető egy tipikus Therion anyagnak, elsősorban az olyan dalok miatt, mint pl. a Land of Canaan.
Az általában az emberek kedvence. Igaz, hogy a Sitra Ahra nem ugyanolyan, mint az eddigiek, de úgy gondolom, az összes lemezünkről elmondható, hogy kicsit más, mint az azt megelőző. Az rajongók amúgy hajlamosak ezt egy kicsit túlmisztifikálni. Ha ugyanazt a tartalmat más színben fested le, 
máris azt mondják, ez valami totális újdonság, pedig nem az. Ami miatt úgy gondolod, hogy más ez a lemez, az az, hogy ezúttal nem akartuk annyira maszkírozni a dolgot. Olyasmi ez az anyag, ahogy általában mi halljuk a saját zenénket. Persze mondhatod, hogy az elmúlt években átvertünk, és nem is vagyunk egy menő metal banda, sokkal inkább a szüleid zenéjét játsszuk, de én erre azt mondom, hogy vannak ezen az anyagon is ugyanolyan kemény és jó dalok, mint mondjuk a Lemurián vagy a Siriuson. A Land of Canaan lehetett volna azon a dupla anyagon is, a Blood of Kingu meg az új lemezen, ám véletlen, hogy fordítva alakult. Nincs különbség a koncepcióban, csak a megvalósításban. Egy természetesebb hangzást akartunk, úgy, mint a régi időkben, de alapvetően a cél, a koncepció továbbra is változatlan.
Mondanál valamit a szövegekről? Konceptlemez a Sitra Ahra?
Nem, nem konceptlemez. A szövegek nagyon különbözőek, ahogy általában is azok szoktak lenni. Ezúttal a 11 dal 11 totál más témát jár körül.
Az egyik szám címe 2012. Szerinted is vége a világnak két éven belül?
Nem, ezt csak a nyugati társadalomban felnőtt ember magyarázza bele a dolgokba. A kereszténység, a zsidó vallás és az iszlám is nagyon hasonlóan gondolkodik abban ugyanis, hogy ezen vallások szerint valaminek a kezdete egy másik dolog végét is jelenti egyben. Ezzel szemben sok régebbi vallás inkább abban hisz, hogy a dolgok olyanok, mint az évszakok. Tél után tavasz jön, majd nyár, ősz, és aztán kezdődik minden újra. Örök a körforgás. A maják is így gondolkodtak, akárcsak a hinduk. A világvége tehát nem azt jelenti, hogy mindannyian elpusztulunk és vége lesz a Földnek, sokkal inkább csak változást jelent. Persze azt sem lehet leszögezni, hogy ez pont két év múlva fog megtörténni.
Ki a férfi szólóénekes a dalban? Imádom a hangját.
A refrénben? Az Petter Karlsson a régi dobosunk. Nehéz egyébként kiválasztani, hogy ki mit énekeljen egy új lemezen, mert biztos vagyok benne, hogy Thomas (Vikström - énekes) is remekül csinálta volna, de ehhez a dalhoz egy Geoff Tate-jellegű hangot akartam. Petterel egyébként nagyon jó viszonyban váltunk el, így ő is nagyon boldog volt, hogy szerepelhet az új lemezen. Egyébként ehhez a dalhoz Kristian Niemann is rögzített pár témát, de végül nem használtuk fel őket, mivel otthon kerültek feljátszásra, és nem passzolt a hangzásuk.
Ezért játszott fel végül minden gitártémát Waldemar Sorychta a lemezre?
Ennek semmi köze Kristianhoz, azért történt így, mert én így akartam. Eredetileg az volt a terv, hogy én játszom fel a lemezt, és rögzítettem is a témákat. A végeredmény rendben is volt, épp csak pont az a plusz dinamika, az a kis extra hiányzott, amitől beindul az emberek lába, amitől elragadja őket a ritmus. Ez tempó kérdése. Nem csak attól lehet nehéz feljátszani valamit, mert iszonyú bonyolult vagy technikás, hanem néha sokkal nehezebb megtalálni a megfelelő tempót. Meg egyébként is egy rakat egyéb dolgom van, a hangszerelés, a zene megírása, minden az én kezemben fut össze, így megkértem Waldemart, hogy ugorjon be. Nem volt gitárosom, és bár én is eljátszogatok a hangszeren, közel sem vagyok elégedett a saját tudásommal ezen a téren. Ahhoz, hogy megfelelő szinten hozzam, ami a lemezre kell, egy külön hónapot kellett volna gyakorolnom a gitáron. Waldemart ezer éve ismerem, jóbarátok vagyunk, játszott is már Therion lemezen, így megkértem, hogy segítsen és tökéletes munkát végzett.
A turnén pedig bőgősként vesz részt...
Igen, ez elég vicces. Sajnos a bőgősünknek komoly alkohol problémái vannak, így ő nem kísérhetett el minket. Meg kell, mondjam, Grizzly (Nalle "Grizzly" Påhlsson) egyébként a legjobb bőgős egész Svédországban, és azon a két bulin, amiket lenyomott velünk abszolút fantasztikus volt. 
Most viszont olyan komoly problémái vannak, hogy muszáj vagyunk kivárni kicsit, és csak reménykedni tudunk, hogy sikerül ezeken a gondokon felülkerekednie.
Egyvalakit hiányolok a lemezről. Mats Levént.
Egyszerűen ezúttal nem volt olyan téma, amit elénekelhetett volna. Szerinted melyik részt kellett volna megkapnia?
Nem tudom, egyszerűen csak nagyon csípem a hangját.
Én is szeretem Mats hangját, de ezúttal nem születtek olyan részek, amikről úgy éreztem, neki valóak lennének. A Kings of Edomben van egy nagyon rövid rész, amit eredetileg neki szántam, de nem láttam értelmét, hogy egy 4-5 másodperces részért lerángassam a stúdióba, mikor Thomas is remekül meg tudja oldani ezt a feladatot is.
Ha már az énekesek szóba kerültek, mesélj arról, Snowy Shaw miért lépett ki tőletek anno és mi történt vele a Dimmu Borgirban?
Ő nem lépett ki, mivel sosem volt a bandában, ő bérénekes. Egyébként, ha tudni szeretnéd, mi történt a Dimmu Borgirban, azt egy Snowy interjúban kellene megkérdezned, nem hiszem, hogy az én feladatom elmesélni a történteket. Amúgy mikor elment természetesen csalódott voltam, hiszen volt köztünk egy megegyezés, de nem haragudtam rá. A Dimmu Borgir jobban pörög, mint a Therion, többet is koncerteznek, így természetesen megértettem Snowy lépését, neki is ki kell fizetnie a számláit valamiből. Aztán a Dimmus történet teljesen elbaszódott, és Snowy rájött, hogy rossz döntést hozott. Thomast hívta fel azzal, hogy visszajönne. Elém állt, mondta, hogy hibát követett el, sajnálja, én meg azt mondtam, miért ne dolgozhatnánk újra együtt?
Nagyon sok feldolgozást játszotok bulikon, ennyire csíped mások dalait is játszani?
Ha a bulinak már vége, az emberek megkapták, amiért jöttek, és még van idő egy kis mókára, miért ne? Ráadásul így megmutathatunk egy-egy olyan bandát, egy-két régi klasszikust a srácoknak, akikről valószínűleg sosem hallottak korábban, mint pl. a Mercyful Fate.
Mi az élet értelme?
Ha tudnám, nagyon gazdag lennék.
