Shock!

A 10 Fold B-Low első lemeze egész pofás volt a maga műfajában, kíváncsi voltam vajon folytatódik-e a tűz lobogtatása vagy inkább hamvukba halnak. Az első dal nagyon Slipknot, de ugye ez a hatás eddig is megvolt náluk. Azért ettől függetlenül groove-os, zúzós a zene.

A hangzás halovány, mintha a zenétől teljesen független lenne az üvöltés, fura. A refrén dallamoskodik, sablonos, meg nincs is nagy hangja a srácnak, inkább meleg levegő kiengedése ez még, mint éneklés, bizonytalan, meg olyan hamiskás, de hallottunk ennél sok rosszabbat is. Dög módon totál nem emlékszem, hogy az előző lemezen volt-e már dallamos ének, vagy ezzel újítottak egyet. Mindenesetre ezen a korongon ugyanazt a három hangot zengi végig, tökmindegy melyik dalhoz érünk. A második dal úgy kezdődik, mintha Insane lenne, aztán jön egy öblös, deathes hörgés, ami aztán elűzi a nu felhőket. A refrénnél az ordítás mellett (fölött) van egy pici dallamos ének, de jaj, hát ez még hamisabb valahogy.

A zene végig groove-orientált, na most megint vagy nagyon jószívű voltam az előző lemeznél vagy mostanában unom egyre jobban a sablonos zenekarokat. Mert ez bizony sablonos, és az ilyen típusú, (elvileg) mozgásra ingerlő zenénél nagyon fontos lenne az, hogy maradandó nótákat írjanak. Sajnos itt egy darab nincs ilyen. Kliséhegyek vannak. Meg egy hamis, hangjasincs énekes. Ez bizony visszalépés.

Kicsit nu metal, enyhén metalcore (csak, hogy valami mai trendit is rá lehessen húzni), de durvább is a hörgés miatt, bár azért manapság mindenhol hörögnek már. Inkább a nu metal felé húz az összkép. Most példálózhatnék azzal, hogy az Insane is bejárta ezt az utat, középszerű, sok hibával rendelkező lemezek után letettek az asztalra egy korrekt produkciót, na de jelen csapat a büdös életben nem fogja olvasni, hogy írni mit írtam róluk, de olyan mindegy. Felejthető ez bizony, nagyon is.