Nagy fába vágta virtuális fejszéjét Kovács Ákos, mikor kitervelte, hogy akusztikus jellegű koncertlemezzel állít emléket annak a tíz évnek, amely alatt magyar Dave Gahanből elektronikus pop-rock ikonná vált. Most úgy kellett ugyanis profi munkát kiadnia a keze alól, hogy nem használhatta korlátlanul elektromos kütyü-hadseregét és a modern stúdiótechnika legújabb fejlesztéseit.
Nem a hagyományos értelemben vett unplugged album az Andante, inkább személyesebb, intimebb hangulatúra áthangszerelt dalokról van szó, melyet akusztikus gitárok, visszafogott elektronika, élő vonósok és meleg vokálok tesznek bensőségessé. Az új generációs Ákos-zenekar kiválóan teljesít, Kékkői Zalán ugyan most dobgitáron nem hozhatja az amcsi-metal riffeket, de ízesen kísér, Bánfalvi Nexprén Félisten Bulldózer Sanyi pedig bebizonyítja, hogy a kegyetlen szögelés mellett tud finoman, érzelmesen is játszani (bár kissé kevésnek, szűkre szabottnak érzem a játékterét, ő ennél sokkal ötletesebbeket tudna, ha hagynák). A régi gárdából megmaradt Samu elektromos nagybőgőn alapoz, Lepés Gábor és Szakos Krisztián pedig inkább csak színezés jelleggel, alázatosan használja a billentyűket. A tíz leányzóból álló vonószenekar az, ami igazán új szintre emeli a nótákat. Pejtsik Péter, az After Crying bőgős-csellistája nem csupán szolgai kíséreteket szabott a"nyírettyűkre", olykor teljes dalszerkezeteket szabatott át azért, hogy az új környezetben is Dal maradjon az adott szerzemény.
A Be Lettél Oltva tipikus iskolapélda arra, hogyan fokozzuk az eredeti dal hangulatát egy plusz keleties vonóstémával. Kár, hogy Petit végül ügyesen lefelejtették a borító stáblistájáról...
A válogatás felöleli a teljes Ákos-életművet, bár a különböző korszakokból származó, eredetileg sokféle hangulatot és hangzásvilágot képviselő dalok itt kissé egysíkúvá válnak, két CD kicsit sok az ilyen értelemben vett egysíkúságból. Viszont az is tény, hogy a koncerteken gyorsan elrepülhetett az idő, ott biztosan nem tűnt fel ez a kissé rétestészta jellegű huzavona. Kicsit több gyorsítás elkelt volna, szinte fellélegzik a lemez az Örvény kezdetekor, utána még az Ikon is kissé ványadtabb, mint az eredeti. A második CD-n is ugyanez a hangulat folytatódik, itt még szembeszökőbb néhol, mennyire erejét vesztheti egy dal súly gitárok nélkül, a Majom A Ketrecben vagy az Esőkirály kellemes háttérzene, de hiányzik a gyomros, amit az eredeti változatok adtak. Két Bonanza "feldolgozás" is hallható, a Megváltó és a Valami Véget Ért - nicsak, szinti és depesmódoskodás nélkül, gitárral milyen szép rockballadákká lettek... Természetesen, mivel a főhős már egyfajta intézmény, nem hiányozhat ezúttal sem az ultra-igényes multimédia egy koncertklippel, dalszövegekkel és tonna fotóval.
Ákosnak ez a lemeze amolyan csendes ünneplés, este, nyugodt hallgatáshoz kiváló. Aztán, reméljük, tökösebb, rockosabb lemez következik: Sanyi, Zalán, ne hagyjátok magatokat!
