Shock!

Az ...And Oceans a '90-es években szépen kivette a maga részét a black metal dallamosabb, szimfonikus elemekkel megszórt változatának fejlesztéséből a messzi északon, még ha Norvégiához képest valamelyest a periférián, Finnországban is alkottak. Később aztán elkanyarodtak kísérletezősebb, elektronikusabb irányba, aztán jött egy névváltás, majd leálltak, és csak 2017-ben tértek vissza. A feléledést elhozó, három évvel ezelőtti Cosmic World Mother meglepően jól sikerült, most pedig itt a második éra második albuma, az As In Gardens, So In Tombs, és újfent meglehetősen komoly alkotókedvről tanúskodik.

A zenekar továbbra is dallamos, epikus black metalban utazik, az anyagot végig áthatja a stílus népszerűségének csúcsidőszaka, tehát a '90-es évek második felének szellemisége. Ugyanakkor az tetszik a legjobban benne, hogy ezzel együtt sem hat avasnak. Nehéz megfogalmazni, mi ennek az oka, de annyi bizonyos, hogy a banda komplex dalszerkezetei és izgalmas hangszerelési megoldásai nagyban hozzájárulnak a lehengerlő végeredményhez. Ezúttal még a minden korábbinál grandiózusabb, sokszínűbb, melodikusabb albumot ígérő promóciós rizsák sem túloztak: valóban fenségesebb, monumentálisabb a lemez, mint elődje, és tempók terén is több mozgásteret engedtek maguknak. Nincs hiány gyors témákból, de több a dinamikai váltás, a lassabb, kimértebb rész, és részben ennek köszönhetően fogósabbak is a dalok.

Az As In Gardens, So In Tombs legfőbb erőssége, hogy hallgattatja magát. A tiszta, monumentális megszólalású, kifejezetten elegáns, kifinomult összhatású albumban nagyjából minden benne van, amit az ember elvárhat egy efféle lemeztől: kellően agresszív, de nem hiányzik belőle az éjfekete melankólia, teleszőtték óriási dallamokkal, ám a szimfo-elemek vagy a kötelezően teátrális megközelítés mellett sem spórolnak rajta a gyilkos riffekkel, és így tovább. Mindez olyan perfekt stílusgyakorlatokban ölt testet, mint a The Collector And His Construct, a Carried On Lead Wings, a The Earth Canvas vagy a záró Ambivalent God. De a zenekar emellett arra nézve is szép példát szolgáltat, hogy igenis lehetséges jó ízléssel vegyíteni az elektronikus elemeket a tradicionálisabb fogásokkal, hiszen mindig is vonzódtak ehhez az irányhoz, és természetesen máig sem veszett ki belőlük. Az anyag kvázi-slágerének is tekinthető, irgalmatlanul ragadós Wine Into Water vagy a Cloud Heads egyaránt szemlélteti, mire is gondolok.

Sokan sokféle módon pedzegettük már, hogy a finn bandák megszólalása összekeverhetetlen, nincs ez másképp az ...And Oceans esetében sem. Ennek mibenlétét is nehéz szavakba önteni, de ott van például az egyik legkerekebb dal, a Likt Törnen Genom Kött, ahol – szellemes csavarral – svédül bömböl Mathias Lillmåns, ugyanakkor a zene, a harmóniák, a gitárdallamok hallatán mégis, ismeretlenül is azonnal megmondod, hogy a csapat az ezer tó országából érkezett. Mindez még egy plusz érv a lemez mellett, bár olyan nagyon azért nem szorulnak rá, hogy kortesbeszédeket tartsak mellettük. Tényleg elég tetszőlegesen kiválasztott két-három számba belehallgatni az albumból, és ha szereted az ilyesmit, garantálom, hogy te is rácsavarodsz majd. Megkockáztatom, hogy a stílus e dallamos-szimfonikus-letisztult csapásvonalán aligha lehetséges manapság ezeknél kerekebb tételekkel előrukkolni, tényleg baromi jól sikerült az egész anyag.

Ha annak idején sokat hallgattad a klasszikus Emperor-, Dimmu-, Covenant-cuccokat, és szívesen pörgetnél valamit, ami autentikusan idézi meg ezt a világot, de nem szolgai másolat, és a 2023-as felhozatalban is minden szempontból megállja a helyét, szerintem ne nagyon keress tovább. Kiváló album.