Shock!

CD megérkezik, zenekarnevet megnéz, lejátszóba berak, elindít, tíz másodperc múlva zenekarnevet megnéz még egyszer, cd-t kivesz, tényleg ugyanarról a zenekarról van szó, amit pár éve már volt szerencsém megismerni? Elvileg igen. Nem hiszek a fülemnek.

Fent nevezett csapat eddig ugyanis a svéd dallamos death metal amerikai követőinek táborába tartozott, most meg... Talán leköltöztek Texasba, a fene tudja, de olyan déli mocsok zenét játszanak, amire mondjuk a Down vagy a Brand New Sin hatott. Na jó, azért ANNYIRA még nem mocsok és délies a zene, de az énekstílus az a bömbölős, öblös fajta, mint ami az előbb említett zenekarokra ráhúzható.

Mindez tart egy dal erejéig. Ott visszajön a svéd dallamosmetal, az énekstílus marad az előző. Hm. Fura. Némelyest az európai heavy metal zenekarok (ikergitározásnál főleg) is hatottak rájuk, de ha jól emlékszem, ez még az előző lemezen is felismerhető volt. A gitárszólók dicséretére válnának a Helloweennek vagy az Iron Saviornak akár. Jaj, nem is tudom, hogy jó-e ez a kavalkád, mert az finom dolog, ha az ember beépíti a hatásait a zenébe, és nem egykaptafa dalokat ont magából, de előfordul, amikor a kavalkád nem áll össze teljes egésszé, hanem szétesik atomjaira. Tartok tőle ez a zene az utóbbi táborba tartozik. Mintha maga a zenekar sem tudná már pontosan mit is akar játszani, melyik ötletet hova pakolja és miért.

Szép lassan a lemez közepénél tartok, a svéd hatás az erősebb, a déli mocsok teljesen eltűnt, az énekes olykor fals hangokat is kiereszt a torkából, a hangzás meg... egy szóval jellemezhetném, de azt nem írom le, finomabban azonban ezt mondanám: fertelmes. A dobokat nemtom, hol vették fel, de a pergőt alig hallani, a lábdobban nincs erő, meg teljesen hülyén is kopog, a cinek meg röhejesen cincognak. A gitárokban nincs dög, pedig három (!) gitáros is játszik a csapatban, mondjuk a cd hallatán inkább fél bárdistára tippeltem volna. Az erősen dobozhatású vokált meg minderre csak úgy rábiggyesztették. Demós hatású az egész. Nos, Ken Susi az Unearthből inkább zenekarozzon, mint producerkedjen, mert amit hangzás címén itt művelt, az botrányos, minimum kitépném a kezéből a keverőpult gombjait és elküldeném egy gyorstalpaló tanfolyamra, de legalábbis füleket növesztenék a fejére. Egyet balra, egyet jobbra. Bikább hangzással sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből a zenéből, de így sajnos a középszerűség randa szürke mocsarában topog a zenekar, húzza őket lefelé rendesen. Meg persze egyre inkább hasonlítanak a svéd nagyokra, epigonnak lenni meg nem egy hálás feladat. Főleg ha igazán ütős dalt nem sikerült írniuk. Az ciki. Az még cikibb, hogy Ashes címmel ők is meg akarták írni a maguk Planet Caravanját, feeling... na, az nincs benne. Még jó, hogy rövid és instrumentális.

Az előző lemez után többet vártam tőlük, reméltem, hogy igyekeznek önállóságot csepegtetni magukba. Ez nem történt meg, inkább visszafejlődtek. Fogalmam sincs mi lesz velük a harmadik lemezen, még egyszer ugyanazokat a kliséket elsütni már szegénységi bizonyítvány.

Béna hangzás, közepes dalok, copy zenekar, fals énekhangok, minimális kiemelkedő dolog... erre mennyit lehet adni? Ötöt, mert szőrös a szívem, bár ezt az ötöt sokszor inkább alulról látom esetükben. Azért remélem a következő lemeznél rájönnek, hogy lemezt olyan emberrel kell felvenni, aki érti is a dolgát. De legalábbis nem töksüket.