Shock!

Finnország mára az ezer tó mellett a sok ezer metal zenekar országa lett, minden túlzás nélkül. A Burning Point, vagy inkább Dömping Point (ha-ha!) cd-je már a túltermelés jegyében került piacra és nagyon úgy néz ki, hogy ha most nem törnek át vele és eltűnnek a süllyesztőben, hát nem túl sokaknak hiányoznak majd. Erre pedig, sajna, számítani lehet.

Komolyan mondom, ugyanaz történik itt is, mint azokkal a baszott lelkű ízlésterroristákkal és bandáikkal, akiket az átkozott tömegmédia igyekszik minden erejével a nagyérdeműre tukmálni: egyik pillanatról a másikra felkarolják őket, aztán ha már nem kellenek, ugyanolyan gyorsan szemétre dobják, miközben a helyüket addigra át is vették mások... Azaz hiába él és virágzik a műfaj, ha az egész érzésvilágot megrontja, sőt halálközelbe sodorja a rengeteg tucattermék.

Talán igazságtalan, hogy mindez pont Jukka Kyröék kapcsán jutott eszembe (mert hát messze nem ők a legrosszabbak a mai felhozatalból) és magáról a zenéről szót sem ejtettem idáig, ám mentségemre szolgáljon, hogy ezen a lemezen a 80-as évekbeli euro-power/speed metal panelek újrafeldolgozásán kívül semmi, de semmi nem történik! Átlagos képességű zenészek által összegyúrt közepes dalok követik egymást szerény hangzással. Az övéikhez hasonló versikéket pedig bárki képes faragni néhány Hammerfall-, Rhapsody- vagy Stratovarius-szövegkönyv átfutása után, minden "előképzettség" nélkül. Értem én, hogy nem lehet mindenki totál egyéni, de könyörgöm, innen az önállóságra való törekvésnek még a látszata is hiányzik!

Ez az anyag nyilván akkor se tetszene jobban, ha a legsúlyosabb anti-metal időkben jelent volna meg, viszont a srácok elkötelezettsége, a fémzenébe vetett hitük legalább nem lenne kétséges. Így azonban végképp nem hat rám...