Shock!

Sean Peck kedvelői igencsak el vannak eresztve mostanában, hiszen rövid idő alatt három cucc is napvilágra került, amelyen a kopasz sikolygép rekeszti le a csillagokat az égről. Arról a kooperációról, melyben a Mercyful Fate legendás gitárosaival állt össze, nemrégiben mi is megemlékeztünk, ezen kívül azonban egy másik projektje, az ex-Manowar tagok bandájaként indult Death Dealer is nagylemezzel jelentkezett az elmúlt hetekben, és anyabandája, a Cage is most rukkolt elő egy meglehetősen tömény anyaggal, szóval karácsonyra tuti nem maradunk power metal nélkül.

Nem véletlenül használtam a tömény jelzőt az Ancient Evil kapcsán, a Cage hetedik nagylemeze ugyanis minden eddiginél grandiózusabb vállalkozás a maga tizenkilenc (!!!) tételével és monstre játékidejével. Peckről köztudomású, hogy hatalmas King Diamond-rajongó (és azt is bizonyította elégszer, hogy remekül énekli a Mester dalait), így tulajdonképpen csak idő kérdése volt, hogy saját zenekarával is előrukkoljon egy koncepciózus horrorsztorival, mégpedig a saját maga által írt novellát megzenésítve. Anélkül, hogy lelőném a poént, annyit elárulhatok: egy szerencsétlen sorsú pár áll a történet középpontjában, azt pedig a lemez címét olvasva nyilván kitaláltad, miféle erővel kerülnek kapcsolatba. Természetesen happy end nincs, a meglehetősen diamondos végkicsengésig pedig több mint 75 percnyi zúzós power metalon keresztül jutunk el.

A cucc gyengéje éppen a dalok számában rejlik, ami akkor is igaz, ha hat tétel is két perc alatti átkötő, a lemez ugyanis még így is egyértelműen túl hosszú. Mondom ezt úgy, hogy abszolút rajongója vagyok a keménykötésű, a thrash határmezsgyéjén mozgó power metalnak. Mivel azonban ezen műfaj keretei meglehetősen behatároltak, és ennélfogva a Cage fegyvertára is az, annak ellenére is unalmassá válik a cucc, hogy önmagukban a lemez vége felé hallható dalok (a Sinister Six vagy a The Antidote) is maximálisan megállnák a helyüket. Mivel azonban a Cage-szerzemények meglehetősen hasonló karakterűek, ötven perc után már semmi kedvem egy újabb bivaly, magas sikolyokkal tarkított power metal bombához.

Jó zenéből persze sosem elég, csak épp az nem mindegy, milyen tálalásban kapjuk. Ha teszem azt az Ancient Evil két részletben, féléves különbséggel lát napvilágot, most valószínűleg egy kövér tízest látnál a jobboldali kis táblázatban, én pedig tövig rágnám a körmömet, hogy mikor érkezik majd a második rész, rajta hét-nyolc újabb kiváló dallal, illetve a történet befejezésével. Így viszont, hogy egyben kell lenyomni a torkomon, nagyjából a Beholdernél kezdem várni a végét, ami elég problémás, tekintve, hogy épp csak túl vagyunk a lemezanyag felén.

Értem én, hogy a Supremacy Of Steel megjelenése óta eltelt négy év nagyon sok, ezen időszak alatt pedig felgyűltek az ötletek, mint ahogy azt is elfogadom, hogy a sztori kibontásához az átkötésekre is feltétlenül szükség van, de mindezek ellenére is igaz az Acient Evilre egy ősi közhely, miszerint a kevesebb néha több! (Maideneseknek extra érdekesség lehet, hogy a lemez narrációja Blaze Bayley nevéhez fűződik.)