Shock!

Szinte hihetetlen, de máris itt van a legújabb Cannibal lemez 13 dallal, és egy igen béna borítóval (bár ha jól sejtem ez a koponyás a cenzúrázott verzió), valamint roppant idegesítő sípolásokkal a promón. Már pár hete megérkezett a cd, de képtelen voltam végighallgatni, annyira idegesít, hogy 15 (!!!) másodpercenként egy kurva nagyot sípolnak minden egyes dalban. Erősen türtőztetnem kell magam, hogy ne robbanjak fel.

...Nem bírtam tovább, kikapcsolom a második dalnál a cd-t, beszerzek egy normál verziót, és majd megírom milyen a zene a sípolások között.

No, beszereztem a sípolásmentes verziót. Ezt már sikerült is végighallgatni. De nem vagyok ám elájulva, pedig általában szoktak tetszeni a Cannibal lemezek. Ez most valahogy mégsem működik. Nemtommér. Pedig megvan bennük az a csak rájuk jellemző intenzitás, Jack Owen megint szólózik jókat, Paul Mazurkiewicz a szokásos vehemenciájával dobol, és még a gyors részek közötti fogósság sem hiányzik. Mégis, mintha valahogy most csak önmagukat ismételnék. Van azért itt is olyan nóta vagy részlet, ami tetszik, de összességében nem és nem. Mintha kapkodnának, elvesztették volna a fonalat, ráadásul sajnos fellépett náluk az, amikor "varrógépként" érzékeli az ember a zenét. Kár, nagy kár. Néha egészen furán mélyre hangolták a gitárokat (pl. Decency Defiled) ami nem áll jól nekik, elveszett az az igazi nyers erő. Aztán vannak olyan részek, amelyek egész jók lennének, ha... ha rendes dalt írtak volna belőle. De nem írtak. Pl. a vicces című Festering in the Crypt egész ötletes lenne, de elsinkófálták valahogy a dalszerkezetet.

Némelyik dal azért visszahozta a bizalmamat (az érdekes szerkezetű címadó dal például vagy a Nothing Left To Mutilate, melyben tőlük egész újszerű megoldásokat alkalmaztak, de remekül), de ez kevés ahhoz, hogy végig maradéktalanul örülni tudjak a lemeznek. Sok a semmilyen téma ebben a háromnegyed órában, a helyenként felbukkanó rövid ütős rész meg nem viszi el a hátán a lemezt, pedig néha állat jó, masszív riffjeik vannak ám. Neil Kernon dolgozott velük most is a stúdióban, nagyjából ugyanolyan legyalulósan szól a lemez, mint az előző.

Fájó szívvel egy hatost adok, többre most nem fussa, én meg inkább hallgatom az előző albumot. Jaj, srácok, a következő - tizedik - lemezre kapjátok össze magatokat plíz!