Shock!

Tavaly azt írtam: az ős-Sepultura művei közül a Bestial Devastationnel és a Morbid Visionsszel ellentétben a Schizophrenia újravételének már nem látnám sok értelmét. Aztán ehhez képest persze máris megérkezett az 1987-es album friss verziója, ami az előző újrajátszós vállalkozás kedvező fogadtatásának fényében nem meglepő. Nem érzem úgy, hogy segget csinálok a számból azzal, ha elárulom: abszolút élvezettel tudom hallgatni a 2024-es változatot is. De mivel a Schizophrenia már eredetiben is nagyon rendben volt, most ezzel együtt sincs akkora különbség az alapanyag és mai megtestesülése között, mint legutóbb.

A Beneath The Remainsről néhány hónapja írt Klasszikushock-visszaemlékezésben érintőlegesen felidéztük már a Sepultura korai korszakát, így ezt a lemezt is. A lényeg, hogy a Schizophrenia megírása közben csatlakozott a zenekarhoz a Jairo Guedz helyére érkezett Andreas Kisser, aki új korszakot nyitott a Sepunál. A Schizophrenia ennek megfelelően már egy másik ligában játszó, több szintet is felfelé ugrott zenekart mutatott a Morbid Visionshöz képest. Könnyű lenne mindezt a gyakorlatilag hónapok alatt bekövetkezett, tényleg ugrásszerű fejlődést kizárólag Andreas számlájára írni, de a kulcsot szerintem inkább a megváltozott csoportdinamika jelentette. Vagyis a felek kölcsönösen kihozták egymásból a legjobbat, és mindenki feljebb húzta a másikat. Utólag cseppet sem meglepő, hogy a lemez a Roadrunner kiadó szakembereinek figyelmét is felkeltette.

Sosem gondoltam ezt végig ebben a formában, most visszatekintve azonban egyértelmű, hogy a magam részéről, tudat alatt mindig is a Schizophreniát tekintettem az első igazi Sepultura-műnek, a nagyon fapados EP és a szintén igen kiforratlan debüt inkább csak amolyan előtanulmányt jelentett a későbbiekhez. Akárhogyan is ideologizáljuk a történetet ennyi év után, a végeredmény egyértelmű: a From The Past Comes The Stormshoz, az Escape To The Voidhoz, a To The Wallhoz, a Screams Behind The Shadowshoz és társaikhoz hasonló szintű dalok még csak mutatóban sem szerepeltek az első két őskövületen, ezeket azokhoz képest tényleg egy új Sepultura írta. Az instrumentális Inquisition Symphony pedig már tényleg csak koktélcseresznye volt a tortahab tetején. Szerintem utóbbit először visszahallgatva annak idején maga Max, Igor és Paulo sem hitte el, hogy tényleg az ő kezük alól gördült ki mindössze egy évvel a Morbid Visions után.

Az újravett Schizophrenia a zenei anyag tekintetében maximálisan hű az eredeti változathoz. Mivel itt már az 1987-es albumon is ki lehetett venni, ki mikor mit játszik, és a pontatlanságok miatt sem kellett minduntalan felszisszenni, tulajdonképpen tényleg csak egy tisztább, modernebb megszólalású verzió készült az anyagból. Ugyanakkor, a Bestial / Morbid 2.0-hoz hasonlóan az új Schizophrenia is fejet hajt a hőskorszak előtt ezzel a mai sztenderdekhez képest kissé archaikus gitárhangzással, a puffogósabb dobsounddal és Max visszhangosított éneksávjaival. Utóbbi megoldást a magam részéről kevésbé értem és nem is tartom annyira szerencsésnek, de nyilván oka volt, szóval el tudom fogadni. A többek között a Pig Destroyerből ismert Travis Stone is megsüvegelendő tisztelettel nyúlt Andreas jellegzetes szólóihoz, összekeverhetetlen díszítéseihez. A bónuszként a régiségek mellé csapott új téma, a Nightmares Of Delirium pedig természetesen szintén a Schizophrenia stílusában fogant. Igazság szerint, amennyiben nem tudnám, amit tudok, simán elhinném róla, hogy korabeli relikvia. Szóval jó ez is.

Mivel a világ többnyire sokkal esetlegesebben működik, mint amit sokszor bele akarunk látni, nem feltétlenül akarok összeesküvés-elméleteket gyártani, de az utóbbi hetek nyilatkozatai fényében, itt és most kétségtelenül rejlik ebben az egész önújrafeldolgozósdiban némi extra pikantéria is. Aztán persze majd elválik, a Sepu-sztori utolsó felvonására felolvad-e a jég a felek között, hogy utána adott esetben visszataláljanak egymáshoz... Nem fogadnék erre, de az ellenkezőjére sem, majd meglátjuk. Meglettem volna új Schizophrenia nélkül, de az anyag a Sepultura első kiemelkedő albumaként ebben a formában is megállja a helyét, ez kétségtelen.

Max és Igor Cavalera júliusban a Rockmaratonon játszik, részletek itt. Búcsúturnéja keretében a Sepultura a Jinjer, az Obituary és a Jesus Piece vendégeskedése mellett, november 14-én Budapesten, a Barba Negra Red Stage-en koncertezik. Jegyinformációk és egyéb paraméterek itt.