Bár a Frontiers elsősorban a dallamos hard rock/AOR zászlóvivőjeként ismert, néha egy-egy prog banda is kikerül kezeik közül. Mi tagadás, jó a szimatuk a műfajhoz, hiszen akikkel én találkoztam eddig, kiváló produkcióval rukkoltak elő: az Empty Tremor Olli Hartmann-nal készített Alien Inside-ja egyszerűen fantasztikus album; a gyors belehallgatás után vicces áron megvásárolt 7 Months lemez pedig szintén nagyon megnyert magának.
Most pedig itt a Circus Maximus, egy eddig tökismeretlen norvég banda. Érdekelt persze a lemezük, mint ahogy szinte minden új prog-power lemez érdekel, de az is sokat nyomott a latba, hogy a Pagan's Mind gitáros Viggo is figyelmembe-figyelmünkbe ajánlotta honfitársait. És nem pusztán "urambátyám" alapon - a CM ugyanis egy gyilkos bemutatkozó lemezt szállított le...
Ha az Empty Tremor drímes vizeken evez, a 7 Months pedig finomabb Fates Warning-húrokat (Parallels-Inside Out éra) penget, akkor a CM-ra elsősorban a Symphony X hatását foghatjuk rá. Persze, a mélyrehangolt riffek, amivel például a Sin nyitja a lemezt, inkább a késői DT munkákat (na meg persze a sokunk számára etalon Awake-et) idézik, de összességében mégis csak Russell Allenék vannak leginkább jelen a norvégok muzsikájában - mind a dalszerkezeteket, mind a szárnyaló, fülbemászó dallamokat tekintve. A dalközpontú hozzáállás (amely paradox módon iszonyú mennyiségű, beteg virgázással párosul) pedig elsősorban az első két Magnitude 9 albumot juttatja eszembe. És, hazudnék, ha azt mondanám, hogy a Pagan's Mind neve sose merülhetne fel párhuzamként, bár a két csapat alapkoncepciója nagyon távol áll egymástól: a PM hideg, metsző, északi hangulatú, misztikus sci-fi progmetalt nyomat; Maximusék pedig tele vannak napfényes dallamokkal, derűs betétekkel, még ha néha igen gorombán dörren is meg az a héthúros. Valószínűleg a Frontiers-t is ez foghatta meg a csapatban: nem győzöm eleget hangsúlyozni a fickók dallamérzékét!
A már említett lemeznyitó Sin, a kettes Alive refrénjei vagy épp a Glory Of The Empire vagy a Why Am I Here heroikus énektémái; netán a Silence From Angels Above finom melódiái - egytől egyig menthetetlenül fülbe ragadnak! Michael Eriksen hangja nem áll távol a nagy span PM-os Nils-étől, ha kell, hasít, mint a penge; ha kell, szívbemarkolóan érzelmes; de sikolyai sem éppen a kiherélt kappanokat idézik. Még az instrumentális Biosfear is tele van fogós témákkal (ez tiszta Nemesis amúgy, hehe, nem vicc!). Éppen ezért mostanában nem nagyon van kedvem más prog lemezt hallgatni, leszámítva persze a Richard Andersson válogatást - ugyanakkor az a tény, hogy a CM egy "kezdő" csapat, még a jó Richard teljesítményét is kissé elhalványítja.
Ezek a srácok mertek nagyok is lenni: amit a 19 perces címadó tételben összezenélnek, azt csakis Symphony X-ék Divine Wings opuszához tudom hasonlítani. Lélegzetelállító ez a monumentális, mégis végig követhető, ős-prog rock motívumokkal alaposan megtűzdelt (ELP-s részek amúgy a Prophecy c. számban is vannak!) dalcsoda! Elsőre is nagyon tetszett a lemez, de ahogy az lenni szokott, a sokadik hallgatás után jöttek elő belőlem ezek a cseppet sem objektív gondolatok - és még mindig csak kapkodom a fejemet...
Érdekes összehasonlítási alapot ad az európai kiadás bonus trackje (Haunted Dreams), amely hangzása alapján egy régebbi demo lehet: kevésbé fogós, mint az album dalai, kiérletletlen és egy picit bizony harmatosabb is - láthatjuk viszont, honnan indult és hová jutott el a csapat! Már csak ezért a fejlődésért is főhatás jár nekik. És tekintve, hogy sem az Empty Tremortól, sem a Pagan's Mindtól, sem a Shadow Gallerytől nem sajnáltam a 10 pontot legutóbb, a Circus is megkapja a Maximus-t. A sok fanyalgó ("jajj, már megint egy prog power lemez", "de hát ez nem is progreszív", "jó, de minek"), csináljon, amit akar, aki pedig továbbra is bizonytalan, az várja meg a következő 666 Ft-os Frontiers akciót.
