Shock!

Szinte hihetetlen, de már tíz éve működik a Clawfinger. És azóta sem változtattak egy cseppet sem saját stílusukon, csupán a hangzás, dalszerkezet korszerűsödött valamelyest. Hiába, a bevált recepten sosem szabad módosítani, ha az egyszer már sikerre vitte a zenekart.

Zak Tell megint mondja a magáét, de olykor énekel is (a hangterjedelme elég korlátolt, de nem is erőlteti azokat a hangokat, amik nem mennek neki, és így teljesen elviselhető a dolog), a gitárok hasítanak (hogy a fenébe csinálják ezt a hangzást??), a Clawfinger-egyveleg maradt olyan, amilyen volt. Eddig meglepetést nem okoztak. A nyitó címadó dalból sláger lesz, koncerten meg lesz rá nagy beindulás, a második dalra is. A harmadiknál elhagyták a középtempót, gyorsultak kissé, az ének dallamos, nem is rossz a dallam amúgy, és érdekes a nóta szerkezete is. A következő 15 Minutes Of Fame szokásos középtempós 'finger zúzda, mint ahogy a World Domination is. Bár ez inkább hip-hopos mint metalos. Ez sem meglepő tőlük, ugye.

A hatos dal a sokatmondó Bitch címet viseli, country-metal, tényleg. Jaj. Na ez viszont borzalmas. Poénnak oké, de dalnak rossz. Kár volt így középre rakni, mázli, hogy utána a hetes téma visszaránt az előtte levő ösvényre, bár Zak itt megint danol. Nos, itt azért erősen hallani, hogy kevés az énekhangja a srácnak. Viszont nem érzi cikinek, ha a csalódott szerelmes sorait zengi. És így jönnek sorban a dalok, egyik sem tűnik ki gigantikus méretekben a többi közül, teljesen korrekt, szórakoztató lemez, a mai kor igényeinek megfelelő hangzással. Vagyis kicsit a tizenegyes tétel lóg ki a már említetten kívül, gitár nincs benne, kütyük viszont igen, tipikus hip-hop dal, semmi extra, valahogy nekem az élet hiányzott belőle. Sebaj, maradt még tíz szám, amit lehet hallgatni hangosan, mert természetesen az úgy jó. Hmm... érdekes módon az utolsó dalról (Blame a címe), az új Anthrax lemez jutott eszembe. Nem annyira zeneileg, inkább a refrén hasonló. Meg ez is dallamos énekileg, és nyilván kellett egy énekesideált keresni Zaknek, jaj, gonosz vagyok, tudom. De akkor is Bush-os.

Tisztességes lemez, kapnak egy tisztességes nyolcast, rosszabbat nem érdemelnek, de többet sem, mert nem estem hanyatt tőlük, kicsit sem. Pedig egyik-másik dal megüti a kilences szintet. De csak egyik-másik.