Kicsit ugyan megcsúsztam ezzel a lemezkritikával, de a fergeteges szerdai koncert megadta a végső lökést ahhoz, hogy ledolgozzam a restanciát. Hamarosan nálunk is olvashatsz majd a Crucified Barbara első pesti fellépéséről, elöljáróban azonban legyen elég annyi, hogy a négy svéd csajszi olyan energikus bulit vezetett elő, aminek tükrében még a műfaj legklasszikusabb csapataival összemérve sincs okuk szégyenkezésre. Ebben pedig tulajdonképpen semmi meglepő nincs, hiszen a néhány hete negyedikként érkezett In The Red lemez elejétől a végéig minőségi rock'n'roll muzsikát rejt, azt a fajtát, ami élőben is marhára működik. Laza, feszes, sodró és pimasz zenét, amelyre simán rásütném a „tökös" jelzőt, ha esetükben nem lenne oltári képzavar.
Elsőként például rögtön egy tökéletes nótával nyitják a korongot, és az I Sell My Kids For Rock And Roll nemcsak zenéjében, de szövegét tekintve is maximálisan passzol a műfajjal kapcsolatos elvárásokhoz, egyben pedig egy határozott középső ujj is mindazoknak, akik szerint a rockszakma nem csajoknak való. Hamisítatlan rockhimnusz, amelyet jó érzéssel választottak klipnótának, hiszen aki csak kicsit is fogékony az ilyesmire, tuti, hogy egy csapásra a rajongójukká válik, ha megnézi. Akadnak aztán persze visszafogottabb témák is, amik szintén működnek, bár azt azért el kell ismerni, hogy néhány kevésbé karakteres szerzemény is felvételre került, mint mondjuk a Follow The Stream vagy a címadó.
Amellett, hogy a lemezt abszolút Mia „Coldheart" Karlsson kicsit rekedtes, marha jó hangja viszi a hátán, zeneileg is topon van a csapat. Mia az ének mellett a szólókért is felel, és az In The Red ebből a szempontból is piszok erős, de a többiek is rendben vannak. Csajbandáknál általában a dobos a gyenge pont, de Barbaráéknál ez a poszt is okés, Jannicke „Nicki Wicked" Lindström ugyan nem egy Tommy Lee, de az alapokat jól hozza, és a másik két hölgy, a bőgős Ida „Evileye" Stenbacka és Klara „Force" Rönnqvist Fors is húzósan pakolja az alapokat Mia szólói és énekdallamai alá. Érdekes módon a pörgős témák mellett leginkább a lassabb szerzemények működnek igazán, mint a súlyos To Kill A Man vagy a slágeres Electric Eye – Do You Want Me kettős. Ezekről a Vixen dolgai ugranak be, de a metalosabb Lunatic #1 is király. Szerencsére nem is húzzák túl a lemezanyagot – tizenegy dal 40 percben épp elég –, ami ennek eredményeként a néhány kevésbé erős szerzemény ellenére sem fullad be, illetve nem ül le túlságosan, a végén pedig újra és újra van kedvem lepörgetni.
Azt persze aláírom, hogy amennyiben nem csajok játszanának ebben a csapatban, valószínűleg közel sem érdeklődnének irántuk ennyien, és abban is van igazság, hogy a Crucified Barbara a negyedik lemezén sem hoz semmi újat, de kérdem én, miért is lenne ez baj? Ez a műfaj sosem szólt másról, csak fasza, húzós dalokról, azokban pedig továbbra sincs hiány. Azt az extra publicitást pedig, amit női mivoltuk miatt kapnak, maximálisan meg is érdemlik. Az In The Red nem váltja meg a világot, viszont egy maximálisan szórakoztató, lendületes rocklemez. Nem is akar más lenni.
