Shock!

A banda ezúttal egy dupla albummal jelentkezett. Az első CD ritkaságokat tartalmaz. Olyan nótákat, melyek anno ilyen-olyan okok miatt nem kerültek fel egy-egy lemezre, vagy csupán EP-n találhatók. Itt találunk még japán kiadásokhoz bónuszként hozzácsapott dalokat is. A másik korongon pedig egy 2002-es, Lengyelországban rögzített koncertfelvétel hallható.

A stúdiós nótákról leginkább azt tudom elmondani, hogy teljes az agónia és a vérhányás, haha! Mivel időben visszafelé haladunk, az anyag eleje hasonlít leginkább napjaink D.T. muzsikájához és ahogy sorjáznak a nóták, úgy válik a zene egyre elvadultabbá és sötétebbé.

Míg a Damage Done időszakban íródott Static és The Poison Well dúskál nagyszerű melódiákban, addig a kilencvenes évek első felének terméséhez tartozó dúvad fenevadak hajhullató black-death orkánként tarolják le az agysejtjeinket. A Havenhez tartozó adalékok még a korong - számomra - kellemesebb, élvezhetőbb oldalát képviselik (a Misery In Me, ill. a Cornered nagyon is kellemes...). A Projector-éra mellékzöngéi részben már egy nyersebb világot képviselnek, de még csak módjával véreznek és hörögnek. De a többi!... Hű... merő zsiger és bél. A régi nóták hangzása ma már persze hagy némi kívánnivalót maga után.

Az élő muzsikát tartalmazó CD csaknem 78 perc hosszú. Ez már önmagában is elismerésre méltó. A hangzás korrekt - méghozzá annyira, hogy egyenesen steril. A közönség mindössze a nóták közti pillanatokban hallható, amint jelzésértékűen tapsol... Egyébként pedig nem valószínű, hogy egy banda így tud szólni élőben. (Vagy mégis, ha épp nem az a fickó keveri őket, aki a legutóbbi pesti Edguy bulit...) A snittelés egyértelmű, világosan hallható, hol történtek vágások. Olyan érzést kelt, mintha a banda üres teremben (stúdióban) nyomta volna, aztán utólag a szakik hozzádugdostak némi publikumzajt. Szóval nem túl élethű a dolog. Ettől azonban még kellemes meghallgatni.