Az elmúlt pár hónapban többször is hangot adtam azon véleményemnek, hogy bár burjánzik a thrash metal színtér, egy komoly probléma sajnos van vele. Nevezetesen arról van szó, hogy hiába játszanak minőségi muzsikát az olyan fiatal csapatok, mint a Suicidal Angels, a Bonded By Blood vagy a Warbringer, markáns, egyéni soundot a mai napig nem sikerült kialakítaniuk. Enélkül pedig nehéz lesz átvenni a stafétát és a műfaj élére állni, ha a Slayer és társai végérvényesen leteszik a lantot.
Szerencsére azonban most is vannak izgalmas, egyedi hangzású csapatok, épp csak lehet, hogy ott futunk bele egy ilyenbe, ahol legkevésbé számítanánk rá: jelen esetben épp a white metal színtéren. A Deliverance ugyanis egy keresztény szellemiségű thrash kvartett, akik közel sem számítanak új fiúknak, hiszen még 1985-ben alakultak. Így bár ők sem hoznak üdítő példát arra, hogy fiatalként is lehet különleges hangulatú muzsikát tolni a thrash műfajon belül, arra azonban bizonyíték a csapat, hogy a relatíve ismeretlen bandák némelyike is képes igen komoly minőséggel előrukkolni. Épp ezért a Hear What I Say!-ről akkor is érdemes néhány szót ejteni, ha több mint fél éve jelent meg, hátha sikerül néhány potenciális rajongó figyelmét felhívnunk a csapatra.
Az ilyenekből ugyanis gyaníthatóan vajmi kevés van, hiszen hiába jelent meg az első Deliverance korong még 1989-ben, az öreg kontinensen szinte teljesen ismeretlen az eredetileg Kaliforniából indult brigád. Gyanítom, a tengerentúlon sem töltenek meg hatalmas sportcsarnokokat, de white metal berkekben a kettes sorszámmal kihozott Weapons Of Our Warfare azért elég jelentős reputációval bír arrafelé. A Hear What I Say! egyebekben már a tizedik korongjuk a sorban, és véleményem szerint egyben az eddigi legjobb is. Nem mondanám, hogy teljes mértékben ismerem a diszkográfiát, de nagyjából tisztában vagyok a csapat dolgaival, az pedig tény, hogy egyik lemezük sem fogott még meg ennyire.
Egyszerűen jó, változatos és izgalmas a Hear, ráadásul áthatja az a kissé melankolikus, helyenként szomorkás hangulat, ami sok white metal csapat sajátja (és most természetesen nem a Stryper vonalra gondolok). Mindez persze csak hangulatokban, árnyalatokban érhető tetten, hiszen a dalok többsége – egy thrash anyag esetében – tempós. Olyasfajta elmélázó monumentalizmust tehát felesleges keresni itt, mint ami mondjuk a Saviour Machine dolgait jellemzi, de az is igaz, hogy Eric Claytonékra jellemző szomorkás hangulatok azért előfordulnak. Mindemellett a Queensryche hatása érezhető még kifejezetten erősen (nyilván a nevüket is a The Warningról kölcsönözték), de ez sem zavaró, sőt, az olyan progmetalba hajló dalok, mint a Nude vagy a Passing kifejezetten színesítik az anyagot. Ezekben a QR hatások egyértelműen háttérbe szorítják a thrashes megközelítést, mely egyébként a lemez elején abszolút meghatározó.
A lényeg persze sokkal inkább az, hogy bármibe is kezdtek ezúttal a fiúk, a végeredmény minden esetben remek lett. Az akusztikus gitárra és a főnök, egyben egyetlen eredeti tag Jimmy P. Brown II énekére épülő A Perfect Skytól például minden egyes alkalommal futkos a hideg a hátamon, egyszerűsége ellenére ugyanis nagyon eltaláltak benne valamit. Van egy csomó érdekesség, finomság a korongon, de az olyan hagyományos thrash darabok is marha jók, mint a Liber 111 intrója után a lemezt nyitó The Annals Of Subterfuge, a címe ellenére angol nyelvű, tördeltebb Angst vagy a slágerthrash Detox. Egyszerűen minden dalban akad valami, amire az ember felkapja a fejét: egy dallamos gitártéma, egy finoman megbúvó bőgőfutam vagy egy remek riff. Egyfajta bónuszként pedig a Maiden Where Eagles Dare-jének feldolgozása és a Detox német nyelvű verziója is itt van, csak hogy teljes legyen az élvezet.
Ha kíváncsi vagy egy olyan, néhol progos hatásokkal kokettáló, de alapvetően thrash lemezre, amely túllép a „végy egy Slayer riffet, majd szórd meg csipetnyi Kreatorrel, végül adj hozzá némi Venomot" recepten, és az sem zavar, ha egy kifejezetten jó énekes tolmácsolásában hallod mindezt, akkor a Hear What I Say!-t hallanod kell. Ha közvetlenül a megjelenése után sikerült volna belefutnom, tuti bérelt helye lett volna a 2013-as listámon.
Hozzászólások