Shock!

Vannak csapatok, amelyek abszolút bekategorizálhatatlan zenét játszanak, amiknél ha megfeszülsz, sem tudod elmagyarázni, hogy mi a szitu. Na, a Dopethrone nem tartozik közéjük, három szóval szinte mindent el lehet mondani róluk. Ez a három pedig az Electric, a Wizard és a Weedeater. Az Electric Wizard nyilván már ránézésre is adja magát, hiszen a montreali trió még a nevét is ezen banda harmadik, és sokak (köztük én) szerint legjobb lemezétől kölcsönözte, ezen túlmenően azonban mind az okkult/romlottan misztikus hangulat és szövegek, mind a retrós hangzás, ráadásnak még a filmszerű narratíva gyakori (konkrétan minden egyes szám előtti/közbeni) alkalmazása is Jus Obornékat idézi. A Weedeater pedig a rikácsolós ének, de még inkább a porszívószerűen fuzzos/sludge riffek miatt ugrik be mindenkinek, aki akár csak egyszer is hallotta az észak-karolinai fűevőket. És aki szereti ezt a két bandát, az kizárt, hogy csalódjon a Dopethrone-ban. Én szeretem.

Ez az egy bekezdés akár elég is lenne kritika gyanánt, de becsületből azért még elmondom, hogy a kanadai hármast a tavalyi Dark Foil lemezzel ismertem és kedveltem meg, most pedig lényegében ugyanazt hallom, mint akkor, csak egy fokkal összeszedettebben, kerekebben. Azt is mondhatnám, hogy a Dopethrone eddigi csúcsalkotása ez a mindösszesen öt dal, cirka harminchét percben.

Ez így nem is tűnik valami ijesztőnek, de azért a széplelkek csak nagyon-nagyon óvatosan közelítsenek az igencsak kifejező borítóba csomagolt III felé. Mert itt bizony a rothadás bűzébe kénkő és penetráns fűszag keveredik, kísérteties helyeken botorkálunk előre a vaksötétben, kezünkkel nyálkás falakat érintve, alig bírva leplezni undorunkat és hányingerünket. Mindeközben a kinézetében egy csontsovány Sidire (Tankcsapda) hajazó Vincent Houde énekes/gitáros/főnök öngyűlöletről, szenvedésről, örök sötétségről énekel (Hooked, Reverb Deep), és például a Storm Reeferben akkora riffeket ereget, amitől leesik a fülünk. Csak illúzió, hogy mindeközben előre haladunk, valójában lefelé húz, magába szív a Pokol valamelyik külső körén elhelyezkedő mocsár, hogy a rikácsoló hang a Cult Leaderben egy stílszerű, „You're better off dead – so be it!" mondattal búcsúzzon tőlünk.

Hát ennyi a Dopethrone romlott világa, amit bizony csak annak ajánlhatok, aki szereti a fentiekben lefestett ordenáré dolgokat. Annak viszont nyugodt szívvel.