Furcsa módon ez az első teljes értékű találkozásom a Dying Wish-sel, egy-egy nótát hallottam ugyan tőlük, de teljes lemezt vagy demót még sosem. Kicsit húztam-halasztottam a kritika megírását, mivel bevallom, megleptek elsőre. Nem is tudom mire számítottam, de arra nem, hogy csodálkozva forgatom a lemezt, hogy ez bizony nem sikerült rosszul.
Aztán kíváncsi voltam, csak az első lelkesedés mondatja-e velem mindezt, így vártam jó pár hetet (hm, hónapot is), míg újra meghallgattam - és még mindig tetszik, sőt. Néhány énekdallam olyannyira a fülembe tapadt, hogy néha a leghülyébb időpontokban kezdtem dúdolgatni őket. És ez mindig jót jelent. Pedig azt sem mondhatom, hogy mintaszerű a lemez, hiszen rengeteg olyan apróság van rajta, amin lehetne javítani, de összességében tisztességes munkának tartom ezt a korongot.
Aki nem lenne tisztában a Dying Wish körüli történésekkel, annyit érdemes tudni róluk dióhéjban, hogy a csapat 1996-ban alakult, két demó, egy EP és egy lemez után 2005 májusában jelent meg ez a lemez, és amolyan dallamos heavy/death zenét játszottak - most is ezt teszik nagyrészt. Továbbá itt dobol Moldoványi "vándormadár" János, akit sokan a Fürgerókalábak miatt ismerhetnek, illetve ki szokott segíteni a srác mindenféle zenekarokban. Vissza a Dying Wish-hez: Jani csak dobolt csak a csapatban, mivel időközben kilépett, így ezt a lemezt Garcia Dáviddal vették fel. Most jön a csavar: a megjelenéskor Jani visszatért és most újra együtt igyekeznek hengerelni koncerteken. A billentyűs is otthagyta a zenekart, vagyis háttértagként megmaradt, ám bulikon gépről megy a szinti, nem élőben. Közben énekest is találtak: Dömötör Balázst, aki amolyan kakukktojás a csapatban, hiszen abszolút másféle zenei közegben mozgott, és ilyenkor mindig kétséges, hogy össze tudják-e passzintani a stílusukat. Mellette megmaradt a hörgés, amit továbbra is Papp Lajos biztosít.
Node. A dalok maradtak a dallamos heavy/death vonalon, ehhez jön Balázs totálisan furcsa éneklése, ami azért meglepő, mert az ember elsőre nem tudja hova tenni. Másodjára sem. Aztán beugrott nekem, mi volt annyira különös benne: emlékeztet némelyest az Eldritch énekesének hangjára - bár ez csak szimpla magánvélemény.
Végre még egy zenekar, amelyik a sablontémákon túlmutatva próbált normális énekdallamokat írni a zenére. Azt mondom, hogy elsőre ez korrekt, aztán még ajánlatos csiszolódni, hogy teljesen egymáshoz tudjanak "illeni", ami szerintem az elmúlt majd' egy évben meg is történhetett. Balázs angol kiejtésén akad javítanivaló, illetve néha elbizonytalanodik a hangja a magasabb részeknél és vannak technikai bakijai, plusz több érzelmet vihetne az éneklésbe, aminek hiánya legjobban a nyolcadik nótában hallatszik. De máskülönben van egy olyan érdekes hangszíne a srácnak, ami mindenképpen pluszt jelent a zenekar számára.
A nótákban megfelelő arányban keverednek a zúzós és a fogós témák, bár a jövőben bátrabban szellősíthetnék a zenét lazább részekkel, főleg ha lesz mellette egy izgalmas énektéma. Sok apróságot meg szerfelett eltaláltak, viszont néhány dalt megtöltöttek sablonokkal, amit azonnal ki kellene ritkítani.
Próbáltam megállni, hogy ne emeljek ki dalokat - vagy csak egy dalt -, de most nem tudom megállni: abszolút kedvencem a Schizophrenia, amiben próbálták a szokatlanabb dolgokat összepárosítani - sikerrel. Hajrá ezen az úton! (Illetve klipet is lehetne rá készíteni.) Arra viszont vigyázni kell, hogy ne álljanak rá túlságosan a mostani In Flames vonalra, mert olyan zenekarból már rengeteg működik.
A borító a stílushoz illően korrekt (Sallai Péter munkája), viszont a hangzás kifejezetten nem tetszik. Ehhez a zenéhez egy durván lehengerlő sound illene, itt meg a gitárok hátul szólnak, gyengén, a szinti még hátrébb került - néha úgy kell figyelni ott van-e még. Kár pedig, mert jót tesz a zenének a billentyűk használata, a "puttyogásos" részek különösen. A dob meg... jaj. Bombabiztos trigger - ez megöli az élő zenét, igaz atompontos de... Randa, a dinamika gyakorlatilag kiölődött az agyonpontosítás által, az egyenhangok meg, hát... A legrémesebb a pergő. Tragikusan rusnyán műanyag szegény. Egyébként az Audioplanetben készült a lemez - ezt a fajta zenét a Denevér jobban érzi. És ha majd a következő lemezen gondolkodnak, mindenképpen többet kell szánni a felvételre 10 napnál, még ha két hétig zsíroskenyér/fekete tea menün él is a zenekar.
A következő lemezt olyanra kérném, amivel 100 százalékosan levesznek a lábamról - az esélyük megvan rá. A hangzásbeli hiányosságok ellenére számomra ez egy erős nyolcas, érdeklődők meg bátran keressék a lemezt, érdemes megismerni.
