Az év lemeze. Toronymagasan. És talán a legbátrabb lemez, amit az utóbbi években csináltak. Kalyi Jag. Fekete tűz. Afféle választóvíz is lesz sokak számára, az biztos... Nem titok; az Ektomorf már huzamosabb ideje az egyik legnagyobb kedvencem, ők voltak ugye "a mi Sepunk" ez idáig... De ez a lemez már egyértelműen az Ektomorf saját hangjáról, egyéniségéről, hovatartozásáról szól.
Hogy ezt a hasonlítgatósdit folytassam, ami a Sepunak a Roots volt, az most az Ektomorfnak a Kalyi Jag. Egy csodálatos, mágikus, rituális, szenvedélyes és tradicionális konceptalbum. Nem tagadom, engem úgy szíven talált, ütött, mint hazai anyag még soha. Személyes ügyem lett ez az anyag, ahogy Zoliéknak a gyökereik. Nagyon kevesen tudják, értik milyen kisebbségben, csökkentett jogokkal, előítéletekkel sújtva élni... Nehéz felvállalni ezt, nehéz büszkének lenni, büszkének maradni... Sokan - szerintem - már csak emiatt sem fogják érteni s értékelni ezt a lemezt. Nem is tudom, hogy folytassam... Gondolom; van, akit nem érdekel más, csak a zene... Őket is megértem. De szerintem nem mindig jó, hogy így van. Egyetlen szemszögből, mondhatni szemellenzősen. Most sem, itt sem. De oké, zenei szemszögből a lemezről: Az Ektomorf még megfogyatkozva is szigorúbb, kíméletlenebb, dühösebb és harcosabb, mint eddig valaha. Már kazin is akkorát dörrennek a számok, mint egy jobbfajta CD-n, a keverés egészen professzionális /Dunakeszi, HSB/ . Aki a "régi típusú" Ektomorfot várná, az sem csalódik, sőt ott van pl. a robbanásig feszülten gyilkos Úgy, ahogy én /olyan mennyiségű indulat sűrűsödik itt össze, hogy az szinte kibírhatatlan/, avagy a már ismert Szabadon... De csak a zúzás miatt nem lelkesednék ennyire ezért a 15 számért...
Jómagam rengeteg féle zenét hallgatok, többfélét játszottam is... Pl. népzenét, jazzt... Görögökkel, csehekkel, romákkal... És mindig rengeteget tanultam. És mindig befogadtak. Testvérdal. Zoliéknak roma gyökereik vannak és én nem csak, hogy nem tartom "furcsának" , hogy ezek a gyökerek zeneileg és nyelvileg is fontos szerephez jutnak /a világban egyébként ez elég sok helyen teljesen természetes/, hanem a legfontosabb, a legbátrabb és a zenekar életében a legnehezebb és legkomolyabb fajsúlyú döntésnek. És azt mondom, büszkék lehetnek rá. Büszkék lehetnek a munkájukra is, erre a tüzes, dühödt, kíméletlenül tiszta szívű lemezre.
És, hogy miért írtam az elején: választóvíz? Mert azt hiszem; szakma és közönség egyaránt próba előtt áll, hogy megmuta/tha/ssa, mennyire fogadja el, ha valami tényleg más, hogy mennyire toleráns... Az meg vérciki lesz, amikor azok, akik most esetleg hátat fordítanak, majd a külhoni siker után előkolbászolnak és azt mondják, mi már akkor is tudtuk. Mert ez az anyag - kellő menedzsmenttel - kapu a nemzetközi színtér felé. És ilyet eleddig nem túl sokan tudtak itt letenni az asztalra. Egyszerű szavakkal, némi fanatizmussal: én még nem hallottam ilyen metal lemezt, ami ennyire mélyen felkavart és ennyire megérintett volna. Kalyi Jag! És legvégül egy Buddha-idézet, mindenki értse úgy, ahogy akarja: "Csak az az életed, amit megélsz, mindegy, hogy mások mit gondolnak rólad, vagy hogyan ítélnek meg..."
