Az a ritka élmény ért, hogy a csomagomban leltem egy Earache-kiadványt. Ami azért meglepő, mert a fent említett kiadó jobbára elborult bandákat gyűjt az istállójába. (Elborult alatt értem például a Deicide-Morbid Angel vonalvezetésű csapatokat.)
Meglestem a borítót, majd jól elrámoltam a cuccot a legtávolabbi fiókom hátsó ficakjába. Valami fura német cuccnak véltem volna, ha egy alkalommal nem találkoztam volna már az Ewigkeit névvel. Ám mindhiába találkoztam vele, túl sok jót annak idején sem tudtam kicsiholni az albumból, így ezúttal sem tápláltam iránta feneketlen vonzalmat. Mivel azonban utolért a nálam elfekvőben lévő anyagok vége, rákényszerültem, hogy mégis a kezembe vegyem... Az elnevezés voltaképp egyetlen fickót takar, aki a ködös Albionból származik, pontosabban Brightonból. James Fogarty a neve és biz' lassan tíz esztendeje gyártja a lemezeit. Anno sötétebb, black/death világokkal barátkozott, majd idővel kiszélesítette az érdeklődési körét. Ezzel természetesen zenéje is egyre változatosabbá vált.
A Conspiritus album meglehetősen beazonosíthatatlan nyomvonalon halad. Dugig van elektronikával, sistergős-puttyogós effektekkel, samplerekkel, ugyanakkor a rockhoz/metalhoz is szoros kötelék fűzi. Az album mindvégig egy képzeletbeli világgal foglalkozik, amelyet multicégek homályba burkolózó fejesei, világbankok elnökei, valamint egy globális haderő ural. (Csak tudnám, mi a frász ebben a képzeletbeli?!...)
A mjuzik dallamos, ugyanakkor kellőképp elvont is. Az efféle számítógép-vezérelt irányvonal nem az én kenyerem. Akit érdekel ez a kütyükkel telített zenei világ, a kiadó honlapján meglesheti az Ewigkeit klipjét is, amely kétségtelenül az album egyik legkönnyebben emészthető nótájához, az It's not Reality-hez készült. Az anyag számomra egyetlen kiemelkedő pontja a Theoreality című nóta, mely leginkább egy folkos metal dalra emlékeztet, noha konkrétan nem sok köze van a stílushoz.
