Shock!

Igazán impozáns kiadványt volt szerencséje megjelentetni a francia Gantz nevű hardcore/emo csapatnak az Impure Muzik jóvoltából. Képzeljetek el egy márványos hatású papírból készült borítékot (a lehajtókáján ott a nyálazós ragasztócsík, annyira jól megcsinálták), rajta egy rajz, meg a zenekar neve. Belül külön papíron a dalszövegek, és még egy külön keményebb papíron egy térkép, talán egy szigeté. Mondjuk a hardcore kiadók valahogy jobban odafigyelnek a különleges csomagolásra, fene tudja, miért.

Nem tudtam mit várjak ilyen "bevezető" után a zenekartól. Az is furcsa, hogy fransziául monológol, illetve üvölt a vokalista, nem rossz ám, pedig nem szeretem ezt a nyelvet. A zene olyan elkeseredett, érzelmes emo, néha gyorsulnak csak be, inkább hömpölyögnek és szenvednek. A gyors részek sem rosszak, inkább intenzívek, mint öncélúak. Fogalmam sincs miről szólhatnak a szövegek, de valahogy érezni, hogy itt van normális mondanivaló, nem csak szavakat dobáltak egymás után. Néha a zenében fel-felbukkan hegedű (!!), ami nem kis meglepetés volt számomra. Érdekes módon ez is illik ide, sőt a zongora is.

A vokalista ordít, fájdalmasan, nem egy őstorok, nincsenek dallamok (vagyis nagyon pici van, de az szinte észrevehetetlen), de érzés az viszont rengeteg hallható benne, és ez jó. Ettől emo az emo azt hiszem. 2002-es felvétel, nyolc dal található a cd-n, végig megtartva valami sajátos, kicsit szomorkás/dühös hangulatot. Maga a felvétel nem hibátlan, a dobok például kicsit tompán szólnak, a gitárok olykor túl szőrösek, és valahogy ez sem zavaró, ez így jó. Ha túlságosan tiszta, túlpolírozott lenne a felvétel, akkor érzésem szerint valami elveszett volna a zenéből. Néha a gitárok tök disszonáns hangokat játszanak, és még ez is jó, sőt.

Nem mondom, hogy bennem maradt a lemez meghallgatása után bármi is, mármint akár egy téma, riff, részlet, de az érzés, amit a zene adott, az igen. És ennek a cd-nek ez volt a célja. Ez pedig így jó. Fogom ezt még hallgatni, úgy érzem.